Kétszer is bevezették az elmúlt 130 évben Magyarországon az utcai automatákat, amikben a kormány immár gyógyszereket is kiadhatóvá tenne. Békebeli és szocialista pénzbedobós gépek kaszinótojással, pezsgővel, villanykörtével és Ottlik Géza kedvenc szendvicsével.
A Fradi Ferenczvárosi Torna Clubnak született (a korabeli helyesírás szerint) 125 évvel ezelőtt, 1899. május 3-án, hamarosan megalakult a legfontosabb részlege, a futballszakosztály is. Amikor a Fradi becenév ráragadt, már Európa-szerte ismerték és becsülték. De hát újszülöttnek még ő is kicsi volt, bár Ferencváros legnagyobb polgárai bábáskodtak körülötte.
Befolyásos hatalmi kapcsolatokra koronként másként, de mindig szükség volt a vagyonosodáshoz. Ahogy a többi magyar főúr, a Batthyányak is felismerték, hogy a hűség a Habsburgokhoz arisztokratává teszi őket, uradalmakhoz, várakhoz juttatja a családot.
Három évtizeddel a ruandai népirtás után még elevenek és mélyen fájóak az emlékek. Az ország talpra állítása önkénnyel párosul, ami újabb etnikai konfliktusokhoz vezethet.
Új sorozatunkban olyan szereplőit mutatjuk be a magyar történelemnek, akiket a történeti emlékezet bizonyos korszakokban (akár még ma is) hősökként, vagy éppenséggel országrontó gazemberekként tart, vagy tartott számon. Az így kialakult kép azonban gyakran csalóka és ennek megfelelően árnyalásra szorul. Ki volt tehát Rózsa Sándor? Kegyetlen, a maga hasznát leső gyilkos? Nemzeti hős? A szegénynép jótevője? Romantikus pusztai rablólovag? Egy korai botlásai fogságából szabadulni képtelen gyarló ember? Ezek mindegyike, vagy egyik sem?
A 19. század egyik legnagyobb ünnepi eseménye zajlott le Bécsben 170 évvel ezelőtt, 1854. április 24-én. A császár egy alig több mint 16 éves kamaszlányt vezetett az oltár elé, aki sem fejben, sem lélekben nem volt felkészülve arra, hogy királyné legyen. Egy viszonylag szegény bajor nemes családjában felnőtt, pajkos leány volt ő, aki azért a Heinrich Heinéért lelkesedett, annak hatása alatt írta később is verseit, aki pedig a Habsburg-ellenes magyar forradalmat csodálta. Ez a leány lett a Habsburg-ház egyetlen tagja, aki közszeretetnek örvendett Magyarországon.
Nem csak kor- és sorstársainak mutatott példát hét évtizede a Rákosi-rendszer egyik kegyeltje és szolgálója, a 100 éve született Méray Tibor, aki a diktatúra megtagadását és bírálatát kíméletlenül őszinte önvizsgálattal és nyilvános önkritikával alapozta meg. Rögvest hazaárulónak bélyegezték.
A magyar politikai közgondolkodásnak legalábbis 1848 óta részét képezi a messianisztikus csodavárás és azóta szilárdan tartja magát az az álláspont, hogy a bajból csak egy erős, karizmatikus vezető képes kivezetni a nemzetet. Most a politikába villámsebességgel berobbant Magyar Péterrel kapcsolatban kerültek elő hasonló gondolatok a közbeszédben. De mire mentünk az elmúlt szűk 200 évben az olyan vezetőkkel, akik a történelem egy bizonyos pontján elég erősnek és határozottnak mutatták magukat ahhoz, hogy elnyerjék a köz bizalmát?
Hogyan élt a kor legjobban fizetett házaspárja, miért nem volt boldog a házasságuk, miért nem született gyerekük, miért varrt játék mackókat Kádár felesége, és mit adott fel a férje miatt? Erről beszélt Majtényi György történész, a Kádárné és Kádár című könyv szerzője.
A haza bölcsét mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a húszezresről biztosan és a többség azt is tudja róla, hogy meghatározó szerepet játszott az ausztriai uralkodóház és a magyar politikum közötti kiegyezés létrehozásában. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy még 50 éves korában is a botrányos életű nagyanyja által felhalmozott adósságok csapdájában volt kénytelen élni, aminek azzal vetett véget, hogy pénzzé tette a vagyonát, kifizetett mindenkit és a maradékból élethossziglan beköltözött az angol királynőhöz címzett fogadóba.
Történész szerzőnk, Fónagy Zoltán egy állítólagos Széchenyi-aforizma nyomába eredt. Adatbázisokat nézett át, kereste a hamis idézet nyomait az interneten, majd annak nézett utána az ókorig bezárólag, hogy kitől származhat az idézet.
Az ő munkássága volt a legnagyobb teljesítmény, amit a magyar szellem a világ nyelvtudományának adott. Új ágat nyitott a nyelvtudományba, bevitte a világ köztudatába a tibeti nyelvet és kultúrát. Ez a húsz nyelven tudó nyelvzseni volt a magyar tudomány legeltökéltebb aszkétája. A legborzalmasabb körülményeket is vállalta és kibírta. Nem volt nála tudatosabb, eltökéltebb tudós. Magánélete nem, kizárólag tudományos élete volt. Minden erőfeszítése az életcélját, a magyar őshaza és ősnyelv megtalálását célozta. Mindkettőt rossz helyen kereste. Élete kudarca a tudomány dicsősége. 1784. április 4-én, 240 éve keresztelték meg.
Hiába felengedett galambok, fantomolimpia, a harctéri vereségért sportpályán vett elégtétel, és sok orosz agresszió. Olimpiai tűzszünettörténeti összefoglaló.
Erőszakkal kezdte bekebelezni az Orosz Birodalom a muszlimok lakta területeket, amelyek integrálása nehezen ment, sokszor egyáltalán nem sikerült. A mostani moszkvai terrortámadást magára vállaló iszlamisták azonban nem csak Oroszország ellen harcolnak, ők már az iszlám fundamentalizmus globális politikai tényezői.
Volt már rá példa, hogy viccpártiak választást vagy mandátumot nyertek, de nagyon ritkán ahhoz képest, hogy sok helyen működtek vagy működnek – akár évtizedeken át – a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal valamennyire összehasonlítható társaságok.
Elfogadható egyszerűsítésnek, dramaturgiai sűrítésnek tartom, hogy Petőfiék cselekvési motivációját egyetlen pontba koncentrálták. Egy játékfilmben tényleg nem lehet elemezni a 12 pontot. Ám a kiválasztott motívum – hogy a megszületendő gyermek magyarul beszélhessen majd – teljesen történetietlen, egyszerűen hamis. A nemzeti szempont kizárólagossá tétele a Nemzeti dal üzenetét is elszegényíti – írja a Petőfi-filmről történész szerzőnk, aki emlékszik olyan filmre, amelyben a történeti hitelesség, a művészi színvonal és a közönségsiker nem bizonyult összeegyeztethetetlennek.
A NATO 25 évvel ezelőtt, 1999. március 24-én indított kiterjedt légiháborút Jugoszlávia ellen. A NATO békefenntartó csapatokkal kívánta megállítani a Koszovói Felszabadítása Hadsereg (UCK) és a jugoszláv hadsereg közötti háborúskodást, illetve a koszovói albánok elleni népirtást. De a Milosevic-rezsimet csak bombákkal lehetett meggyőzni. Az akkori Orbán-kormány teljes mellszélességgel az atlanti szövetség mellé állt a szerb kormány – és benne Orbán jelenlegi szövetségese, Alaksandr Vucic – ellenében. Az MSZP tiltakozott az ellen, hogy Magyarországról induljanak NATO-bombázók bevetésre.
Abban mára konszenzus uralkodik a történészek között, hogy a 80 évvel ezelőtti német megszállást elkerülni nem állt módjában Magyarországnak, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy kőbe vésettnek tekinthető-e minden más is, ami a megszállást követően történt? Mekkora mozgástere volt a magyar kormányzatnak és különösen Horthy Miklósnak 1944. március 19. után?
A Most vagy soha! nagyon sok szempontból méltó párja az államszocialista korszak nagy költségvetésű kurzusfilmjének, a Föltámadott a tengernek, hiszen ugyanúgy kevéssé derül ki belőle például, hogy miként láthatták a korszak emberei az 1848-as átalakulást, ehelyett a film készítői a szereplőket inkább aktuálpolitikai üzenetek közvetítésére használták.
Nagy vehemenciával fogott a magyar állam az ország 80 évvel ezelőtti német megszállása nyomán a zsidóság vagyontalanításához. A dolog mikéntjéhez a németek adták a megoldási patenteket, a végképp erkölcstelen akció azonban egészen az egyes polgár szintjéig züllesztette a társadalmat. Az alábbi cikk először a HVG 2004. szeptember 25-i számában jelent meg. Részletesen bemutatja a zsidók kirablását 1944-ben, amikor, mint most kiderült, Sulyok Tamás köztársasági elnök apja zsidóktól elvett lakást és „zsidóbútorokat” kérvényezett a Nemzeti Szocialista Pártnak Székesfehérváron.
