Tetszett a cikk?

MÁRCIUS 17.

Tizenkilencen meghaltak, több mint négyezren földönfutóvá váltak Koszovóban, miután a Szerbia és Montenegróhoz tartozó - az 1999-es NATO-beavatkozás óta ENSZ-protektorátus alatt álló - tartomány több pontján összehangolt szerb-, illetve cigányellenes támadások történtek. A NATO vezette nemzetközi békefenntartó erőknek (Kfor) két nap kellett a pogromokba torkolló zavargások megfékezésére. A koszovói eseményekre válaszul Szerbiában albánellenes megmozdulások voltak, Belgrádban és Nisben a tömeg mecsetet gyújtott fel. Az ENSZ által Koszovóban felállított ideiglenes közigazgatás (UNMIK) kudarcával hozták összefüggésbe a finn Harri Holkeri ENSZ-kormányzó májusi lemondását is. Az etnikai feszültség fellángolása beárnyékolta az október 23-ai parlamenti választásokat: a szerb kisebbség számára területi, illetve kulturális autonómiát követelő Belgrád felhívására a koszovói szerbek bojkottálták a voksolást. Ennek ellenére az UNMIK augusztus derekán hivatalba lépett új vezetője, a dán Soren Jessen-Petersen továbbra is elképzelhetőnek tartotta, hogy 2005-ben megkezdődhetnek a Koszovó státusát rendezni hivatott tárgyalások. Bizonytalanná tette ugyanakkor a helyzetet, hogy Ibrahim Rugova államfő Koszovói Demokratikus Szövetsége azzal a - választásokon harmadikként végzett - Szövetség Koszovó Jövőjéért párttal lépett koalícióra, amelynek elnökét, a decemberben miniszterelnökké választott Ramush Haradinaj gerillaparancsnokot a hágai Nemzetközi Törvényszék emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja.

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen