szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyári szabadtéri fesztiválokra vonatkozó környezetvédelmi minőségbiztosítási rendszer bevezetését kezdeményezi a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) - jelentette be Oláh Lajos, a tárca államtitkára csütörtökön a budapesti Sziget fesztiválon.

A "zöld fesztivál" tanúsítványt a minisztérium tervei szerint azok a rendezvények kapnák, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi civil szervezetekkel és a fesztiválszervezőkkel közösen kidolgozott feltételrendszernek. "Nagyon sok oldalról lehet vizsgálni egy fesztivál hatását a környezetre. A helyszínválasztással kapcsolatban például meg lehet nézni, hogy elérhető-e tömegközlekedéssel vagy kerékpárral, vagy csak autóval" - mondta Oláh Lajos.

A további lehetséges szempontok közül az államtitkár egyebek mellett említette a hulladékgyűjtési rendszer minőségét, a zaj- és fényszennyezés nagyságát, a megújuló források arányát az energiafogyasztásban, és azt, hogy folyik-e valamilyen környezeti nevelési, szemléletformáló program. "Tíz-tizenöt ilyen kritériumot szeretnénk, és ha egy rendezvény ezek többségében megfelel a közösen kialakított szabályoknak, vagyis nem terheli a környezetet indokolatlan mértékben és hozzájárul a környezetvédelmi tudatosság erősítéséhez, akkor joggal nevezheti magát zöld fesztiválnak" - tette hozzá Oláh Lajos.

A munka első szakasza az ötleteké. "A zoldfesztival@kvvm.gov.hu címen szeptember végéig bárki tehet javaslatot. Októberben kezdődik az egyeztetés a civilekkel és a fesztiválszervezőkkel, hogy télre formába tudjuk önteni a rendszert és a jövő évi fesztiválok szervezése már ennek alapján kezdődhessen" - mondta a KvVM államtitkára.

A Sziget rendezői egyébként korábban közölték, hogy az ENSZ által auditált szén-dioxid kvótakereskedelmi rendszerben 100 tonna szén-dioxid kibocsátási kvótát vásároltak. Ez a mennyiség megfelel annak, amely a fesztivál ideje alatt a színpadok, a vendéglátó egységek és az összes egyéb kiszolgáló létesítmény üzemeltetésére használt 300 ezer kilowatt energia előállítása során a légkörbe kerül.
 
MTI Fesztivál

Panaszkodnak a lakók a Sziget hangjára

A beérkezett panaszok miatt csütörtökön éjszaka ismét zajszint-ellenőrzést tart az óbudai Hajógyári-sziget környékén Bús Balázs III. kerületi polgármester és a megbízott szakértő - közölte a III. kerületi önkormányzat csütörtökön.

hvg.hu Fesztivál

A mezítlábas orgonista és a teszkósok

Videós Sziget-programajánlónk második részét olvashatják. Ebbe is olyan felvételeket válogattunk a csütörtöki fellépőkről, ahol élőben, netán éppen egy másik fesztiválon zenélnek. Összeállításunk a teljesség igénye nélkül, főleg a fellelhető videókra alapozva készült.

Fesztivál

Az idő urai: táncdalfesztivál a Nagyszínpadon

Aki rendszeresen jár Szigetre, az tudja, micsoda bája van az első napnak, amikor még friss a helyszín és tiszták vécék. A tegnapi Magyar Dal Napját Presser Gábor és a szervezők egyfajta beharangozónak szánták egy olyan új rendezvénysorozathoz, amelyet a jövőben minden évben megtartanának szeptemberben.

hvg.hu Fesztivál

Hol lép fel a kopasz énekesnő?

Idén is videós programajánlóval segítjük Sziget-látogató olvasóink választását. Igyekeztünk olyan filmeket választani a zenészek korábbi fellépéseiről, ahol élőben, netán éppen egy fesztiválon hozzák a produkciót, így közelebb jutunk ahhoz is, hogy mire számítsunk a Szigeten. Összeállításunk a teljesség igénye nélkül, főleg a fellelhető vieókra alapozva készült. Időről időre felbukkan azonban benne egy-egy ismert zenész is, akik szintén kedvencüket ajánlják. Kezdjük a Sziget Fesztivál első napjával, szerdával.

Fesztivál

Ma lép fel az Iron Maiden

Világturnéja keretében az Iron Maiden ad koncertet ma, az idei Sziget fesztivál nulladik napján a Hajógyári-szigeten. A legendás brit heavy metal együttes előtt az alapító Steven Harris lánya, Lauren Harris és rockbandája izzítja a hangulatot.

hvg.hu Fesztivál

No Fun: buliajánló péntekre, a Szigetre

Punkerek, hardrockerek, ősi írek, vokális jazz, egy régi basszista új projektje, savas, de buborék nélküli, cigányok, franciák, románok: ajánlatok péntekre a Szigetre!

hvg.hu Kult

Feldolgozóüzem a Sziget Fesztiválon - videók

Red Hot Chili Peppers, Joe Cocker, U2, Cult, Deep Purple és még sorolhatnánk azokat a zenekarokat és előadókat, akik ugyan nem lesznek jelen a Szigeten, a tribute-bandáknak köszönhetően mégis élőben lesznek hallgathatók. A feldolgozóüzemnek ezúttal a Blikk-színpad ad helyet. Bemutatjuk, kik lépnek fel.

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban