Életveszélyesen megsérült a 13 éves lány, akit buszmegállóban ütöttek el Mogyoródon
Négy gyerek várt a megállóban, amikor közéjük csapódott az autó.
Négy gyerek várt a megállóban, amikor közéjük csapódott az autó.
Szinte nincs olyan mérkőzés a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon, ahol a szurkolók ne adnának hangot nemtetszésüknek a hidratációs szünetek elrendelésével kapcsolatban. A Sydney-i Egyetem tudósa, Harry Brown szerint jogos a háborgás, de csak részben.
Rosszul lett egy utas, leszállás után a sürgősségi ügyeleti szolgálat egyből megkezdte az ellátását.
Világbajnokságon még soha egyetlen válogatott sem érte el azt korábban, amit ők most.
Hosszú interjúban beszélt a Demokratikus Koalíció tavaly májusban távozó elnöke arról, hogyan élte meg a politikából való visszavonulását és az azóta eltelt több mint egy évet.
Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik professzionális kenderültetvényt hoztak létre egy Baja környéki tanyán. A hatóságok egy harmadik, amfetaminnal üzletelő dílerrel szemben is felléptek.
Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group tulajdonosa minden lehetőséget kész megfontolni, hogy megmentse a sportlapot.
Rosszabbul járnak a jövőben azok, akik szeretik elmenteni az adataikat – a Google ugyanis az utolsó byte-ig elszámol mindent.
Novák Katalin volt tanácsadója szerint „az MCC az egyik legjobb dolog, ami az utóbbi időkben Magyarországon történt”, az intézményben ugyanis „nagyon magas szakmai színvonalon képzik a fiataljainkat”.
A hazai piac összességében is komoly lendületben van.
Kimondottan alacsony, 1,7 százalékos volt a júniusi infláció. Az élelmiszerek ára alig változott egy év alatt, a benzinnél csak minimális drágulást mértek, a szolgáltató szektor áremelkedése pedig ugyan minden másnál nagyobb, de még így is ötéves mélypontra került.
A szépségkirálynő 2024-ben szenvedett súlyos balesetet, orvosaiban felmerült, hogy térd alatt amputálják a lábát.
Összesen 577 millió forintos kiadással számolnak a vármegyei és főispáni elnevezések kivezetésével kapcsolatban – szúrta ki a Népszava az erről szóló jogszabály-módosítás egyik dokumentumában.
Arról is beszélt, nem hoz döntéseket a pillanat hevében, és jelenleg nem tartja fontos kérdésnek, hogy folytatja-e karrierjét.
Komoly törlési hullám várható a PlayStation konzolokon, miután a Sony és a Studio Canal nem állapodott meg utóbbi stúdió filmjeinek jogairól.
Százával azonosított hibákat a Groupama Arénában egy jelentés. Ezek között van, ami életveszélyes, sok pedig azt eredményezheti, hogy a vártnál hamarabb mehet tönkre a stadion.
Garázdaság miatt indult eljárás kakasdi fiatalok ellen, akik éjszaka dobták be a kertekbe a ház elé kihelyezett hulladékgyűjtőket. A rendőrségnek a helyiek segítettek beazonosítani az elkövetőket.
A vadonatúj X5 teljesen elektromos változatában található a BMW valaha készült legnagyobb akkumulátora.
Minősített magánlaksértés miatt gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a férfit, aki azért ment be egy nő házába, hogy zuhanyzás közben meglesse, majd közeledni is próbált hozzá.