Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk , hogy a cider a sör és a bor közötti átmnet. Almából készül, de nem igazán almabor, mert többnyire enyhén szénsavas, akár a tradicionális angol sör, az ale. Alkoholtartalma is körülbelül a sörével egyezik meg. Íz-skálája a „csont száraztól” az egészen édesig terjed, és a szénsavassága is igencsak tág határok között mozog. Sőt – a borhoz hasonlóan – telente előszeretettel fogyasztják forralva is. A cider emellett még egészséges is – tele van antioxidánsokkal és fenolokkal, amelyek csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák előfordulásának kockázatát.

Alkoholos ital almából. A britek imádják © Vétek György

Az almából készített alkoholos ital igen kedvelt Európában, de az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is.” Szólítják” cidernek, cidre-nek (Franciaország, Belgium, Anglia), sidra-nak (Spanyolország), apfelwein-nek, apfelmost-nak, saurer most-nak (Németország, Ausztria) vagy éppen jablečné víno-nak (Csehország). Némely országokban az erjesztett almaital annyival közelebb áll a borhoz, hogy nem buborékos.

Legnagyobb népszerűségnek a Brit-szigeteken örvend, ahol a cidernek számtalan fajtája és márkája létezik. Pedig nem is angol eredetű. Franciaország normandiai vidékeiről származott át a 9. században a normann hódítókkal együtt a szigetországba. Az első ciderkészítők 1205 körül, „Földnélküli” János király uralkodása alatt telepedtek le Norfolkban, Richmond közelében. Az almából erjesztett ital oly hamar népszerű lett, hogy hamarosan egész Yorkshire-ben készítették. S a „cider” szó is bekerült az Oxford English Dictionary 1315. évi kiadásába. A cider eredete a héber shekar – erős, erjesztett ital – szóra vezethető vissza, ami a görög sikera és a latin sicera változatokon át, mint cisdcre jelent meg az ó-francia nyelvben. Ekkor azonban már többet jelentett egyszerű erjesztett italnál, a franciák már egyértelműen az almából készített alkoholos nedűt értették alatta. Ma egyébként a franciák cidre néven ismerik– és nem utolsó sorban népszerű almapálinkájuknak, a calvadosnak az egyik lehetséges kiindulópontja.

Tény persze, hogy a cider Angliából terjedt el szerte a világba. Népszerűségének csúcspontját a 17-18. században élte. Később az olcsóbban előállítható gin kiszorította a városok ivóiból, s inkább már csak azokon a vidékeken fogyasztották, ahol készítették is. Legújabb kori felvirágzása a 20. század végére tehető, amikor világszerte fénykorát élte a pubkultúra. Leginkább a fiatalabb korosztályok kedvelt társasági itala lett. Aki már járt Angliában, az megtapasztalhatta, hogy nincsen pub (csapolt) cider nélkül, és fogyasztják is szorgalmasan a vendégek.

A cider alapesetben (nem igazán minőségi) almából készül, amit ledarálnak és kipréselnek, majd viszonylag alacsony hőfokon (5-10 C°) erjesztik. Mielőtt az összes cukor elerjedne, hordókba (esetleg pezsgős palackokba) fejtik, és légmentesen lezárják. Ezt követően még egy picit tovább erjed, így lesz a keletkező szén-dioxidtól kellemesen buborékos.

Egyes vidékeken szokás az alma mellett – vagy helyett – körtét is használni, ekkor azonban az ital elnevezése már nem cider, hanem perry. Franciaországban Bretagne és Normandia tájain szokás egy kis calvadossal, vagyis almapálinkával felturbózni és a tradicionális metódus szerint 400 literes tölgyfahordóban legalább 30 hónapig érlelni. Az így készült ital neve pommeau, alkoholtartalma pedig 17-20 százalék.