szerző:
Vétek György
Tetszett a cikk?

Aulus Plautus római légiói i. sz. 43-ban érték el a Temze déli partját Londiniumnál, és biztosítandó a folyón való állandó átkelést, azon nyomban nekiálltak hidat építeni. Amint az akkoriban szokásos volt, a hadinépet kereskedők, pecsenyesütők, italmérők és mindenféle mutatványosok követték, akik a városon kívül, a híd déli lábánál ütöttek tanyát.

Borough Market csúcsidőben. Kiváló beszerzőhely a
mediterrán ízek kedvelőinek
© Vétek György
A rómaiak néhány évszázad elteltével távoztak, a piac azonban hosszabb tartózkodásra rendezkedett be. A 8. században Beda Venerabilis tudós bencés apát azt írta a helyről, hogy ez a „világ vásártere”. A terület jelentőségét tovább növelte, hogy 1176-tól már kőhíd kötötte össze a várossal, és 1327-ben III. Edwardtól önálló városi jogokat kapott. Nagyjából ezen a területen, a városi elöljáróság által 1756-ban kijelölt utcák között működik ma is London legrégebbi piaca, a Borough Market. A London Bridge Station szomszédsága jellegzetes építészeti megoldást kínált. A piac jelentős területe az összefutó vasúti pályák alatt helyezkedik el.

A Borough Market ma már elsősorban nem a mindennapok bevásárlóit szolgálja, hiszen csak csütörtökön, pénteken és szombaton van nyitva. Sokkal inkább turistaattrakció, a különlegességek, a családi vállalkozások kézműves termékeinek vására, és egyben London legnagyobb biopiaca. Ennek megfelelően majd’ minden standon lehet (sőt ajánlott!) kóstolni és vásárolni frissen főtt vagy sült finomságokat. Grillezett fésűkagylót, sült kolbászokat, marhából, bárányból és vadhúsból készült burgereket, amelyek fényévnyi távolságra vannak a gyorséttermek húspogácsáitól, különféle pie-okat, friss osztrigát, amit kívánságra ki is nyitnak.

Halakból, tengeri herkentyűkből és vadhúsokból (nyúl, vaddisznó, őz egészben és bontva is) meghökkentően nagy a választék, de a marha- és borjúhúst árusító standok is tartogatnak a hazai piacokhoz szokott szemnek néhány meglepetést: például a jókora darab, 45 napig (!) érlelt hátszínt. Magyarországon ezért alapesetben főbelövés, halmazati büntetésként pedig kerékbetörés járna az ÁNTSZ-től. Itt ez természetes.

Külön látványossága a Borough Marketnek a sajtpiac. Elsősorban az ismert hazai típusokat kínálják, de vannak francia, holland és olasz sajtok is. És mindenből lehet kóstolni. A pékségek standjain harminc-negyven féle különböző kenyeret és péksüteményt halmoztak fel, szinte lehetetlen választani. Ezek után már nem okoz meglepetést a gombász a kéttucatnyi gombaféleségével, az olívaárus a negyven-ötven féle olajbogyójával, olívaolajaival, és az sem, hogy a gyümölcsös olyasmit is árul, amit eddig még fényképen sem láttunk.

A piac és közvetlen környéke italok terén is igen jól van ellátva: a bor- és a sörszaküzletek békésen megférnek egymás mellett, és nem sokkal arrébb cidert is árusítanak, hagyományos fahordóból csapolva és palackozott kiszerelésben is. Azt talán mondani sem kell, hogy organikus ciderekből is zavarba ejtően nagy a választék. A hűvösebb hónapokban pedig forralt változat is kapható. Azoknak sem kell azonban üres kézzel, pláne gyomorral távozniuk, akik kerülik az alkoholt: az egyik standon minden létező gyümölcsből és zöldségből frissen préselnek leveket.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!