Valami igazán könnyed, szórakoztató olvasmányra számítottunk, amikor belekezdtünk a Tericum kiadó egyik aránylag friss, gasztronómiai témájú könyvébe, az Al Dentébe. Olaszország, utazás, napfény, finom ételek – ez csakis kellemes lehet.

De nem számoltunk a szerzővel, William Blackkel. Black jó brithez méltón véresen komolyan veszi feladatát, ráadásul látványosan valamiféle magánéleti vagy korosztályos válságban is szenved, úgyhogy a szórakozást el lehet felejteni. Az ismeretterjesztés azonban nagyon is remekül megy az olasz ősöket is felmutató szerzőnek, úgyhogy a valóban alapos régiós gasztronómai bemutatók mellett néha már túlságosan is terjengős történelmi oktatásban is részesülhetünk.

Black tagadhatatlanul rendesen utánajárt az eseményeknek és egész élvezhetően mesél Garibaldi társairól, de aki nem erre számított, annak hamar unalmassá válhat. Aki egyszerűen csak az éttermekről és ételekről akar olvasni, annak azt javasoljuk, bátran lapozzon, amikor eluralkodik a múltba nézés vágya William Blacken. Mert ha evésről van szó, máris könnyebben csúszik az író kissé terjengős és száraz stílusa, amelyet egészen ízessé tesz nyilvánvaló rajongása témája iránt.

A rengeteg finomságról való olvasás közben persze előfordulhat, hogy egyszer csak rendkívül kényelmetlenül kezdjük magunkat érezni, amiért hajlamosak vagyunk az olcsóbb terméket választani és nem fizetünk rengeteg pénzt a kézimunkával gyártott különlegességekért. Ahogy az is megtörténhet, hogy az irigység csúnya érzése uralkodik el rajtunk. Hogy lehet az, hogy az olaszok a legszörnyűbb körülmények között is képesek csodálatos ételeket létrehozni, hogy a legnagyobb hátrányokat is előnyükre fordítják? Nem elég, hogy a világ egyik legszebb országában laknak, ráadásul még gasztronómiai öntudatunk is van, ami oly nagyon hiányzik minálunk. Egyetlen vigaszunk, hogy az övék Berlusconi is.

Nyilván nem mindenki tartja majd a legvonzóbb lehetőségnek a férgektől nyüzsgő szardíniai sajtot, a stromboli teknőslevest vagy a szemérmesen haltejként emlegetett tonhalspermát. Nem állítjuk, hogy magunk megkóstolnánk mindegyiket, de mégis meseszerűen varázslatos lenne tudni, hogy van valahol egy magyar faluban még néhány család, aki fenntart ehhez hasonló hagyományokat és létezik opció a töltöttkáposzta és pörkölt hazai unalmán túl is. 

KM