Ez így van annak ellenére is, hogy az elmúlt évtizedekben igen sok afrikai telepedett le Európában. Néhány speciális célországot – például Kenyát vagy a Seychelles-szigeteket – még látogatnak európaiak. De más országok többsége nem úti cél, persze nem is tudják garantálni a turisták biztonságát, s az elvárt komfortot. Nyilván nem egy gasztronómia cikk dolga magyarázatot adni arra, hogy miért folynak Afrika szerte véres – törzsi, vallási és mindenféle más – háborúk, és az sem feladata, hogy azon elmélkedjen, az alacsony életszínvonal mellett miért mégis oly magas a születésszám. Igaz sokan az első születésnapjukat sem érik meg.

Az mindenesetre biztosan kijelenthető, hogy az afrikai emberek életében sokkal fontosabb szerepet tölt be az étel és az étkezés, mint azt gondolnánk. Egyrészt a nagy többség életében   szinte a legfontosabb feladat a mindennapi betevő megszerzése. Ez szerencsésebb a partvidéken élők esetében, ahol a sokféle hal mellett zöldségek és gyümölcsök is beszerezhetőek. A jobb módú vidékeken gazdag a kecske-, a birkahús kínálat is. Ahogy azonban a szárazságtól sújtott belső területek felé vesszük az irányt, egyre súlyosabb a helyzet. Errefelé az európai ember alighanem éhen halna, ám a nomád törzsek itt is megtalálják ennivalójukat. A főzéshez nemcsak banánt, különféle magokat és növényeket használnak fel, de gyíkféléket, sáskákat, óriás repülőhangyákat is. A busrat ,  az aprócska mezei rágcsáló vagy a sündisznó már-már ínyencségnek számít. Jó példa a gazdaságos életmódra a majomkenyérfa. Leveléből fűszeres leves készül vagy megszárítva és porrá zúzva kását főznek belőle. Gyümölcse, a baobab igazi csemege, százféle elkészítési módja ismert és pirítva a magját is elfogyasztják.

Míg a kontinens kedvelt és látogatott, sokak által nem is igazán afrikainak tartott északi, úgynevezett Maghreb országok (Marokkó, Tunézia, Algéria) konyhája – az európaihoz hasonlóan – az arab, a zsidó és az egyiptomi hatásokra épül, a Szaharán túl megváltozik a helyzet. Arrafelé nem igen tartanak háziállatokat, kivétel a kecske és esetleg valami szárnyas. Ezért aztán többnyire azt eszik, amit a férfiak vadásznak, illetve a nők gyűjtögetnek. Étkezésük alapja két gyökér, a kassawa és a yam, valamint a planten nevű növény. Ezeket sütik, főzik, pépesítik vagy éppenséggel őrlik, és a legváltozatosabb módokon készítik el.

A szegényebbek asztalára elsősorban a gyümölcsök kerülnek, melyeket főzve is fogyasztanak, de kedveltek a gyümölcssaláták – mint a mangó, a papaya, az ananász és a citrusfélék – is. A leggyakoribbak a rizsből, burgonyából valamint a yamból és más gumósokból készített ételek – ezek fűszerezése mindig karakteres, gyakran égetően csípős. Ugyancsak fontos élelmiszer a kukorica. Sok helyütt az utcasarkokon is árulnak frissen sült csöveket, de a kedvelt kásaféléknek is ez az egyik legelterjedtebb alapanyaga. Hüvelyeseket – például lencsét, borsót, babot – zöld és száraz formában is felhasználnak. Hús ritkábban kerül az asztalokra, akkor is többnyire natúr módon elkészítve csípős, borsos mártással és rizzsel, de nem ismeretlen a „pörkölt” fogalma sem. Ami szintén említésre és figyelemre méltó különbség, hogy az afrikaiak jellemzően mind a mai napig kézzel esznek. Persze szépen lassan erről is le fognak szokni, de számukra az evés ünnep, s egyelőre még az étel tapintásának örömét is jelenti.