„Ó, az a nagy bajszos híres szakács, azt hiszem, a Gundelben dolgozik, a másik meg a Csiszárral beutazta Olaszországot!” – kiáltott fel lelkesen padszomszédunk a Tűzkő-birtoki szüreti mulatság napjának közepén, miközben arra vártunk, hogy a bőséggel adagolt folyóbort végre szilárd táplálékkal is vegyítsük. Nem volt könnyű dolgunk, a sörsátorban, hangos diszkózenét túlkiabálni igyekvő 147 vendég egy szűk ételpult előtt kígyózott el, miközben az ismert szakácsok magyar és olasz finomságokkal pakolták tele a tányérjukat. Az udvariatlanul kihallgatott beszélgetésekből és saját tapasztalatainkból azt szűrtük le, hogy a hátszín és az egyéb ételek elkészítési módja eléggé rafinált volt, ám az alapanyag nem kevés kívánnivalót hagyott maga után: a hús zsíros, és még a pármai sonka is legfeljebb közepes minőségű volt. Egy dologban viszont mindenki egyetértett. A mangalica kolbász überelhetetlennek bizonyult. A folyóborokba beleunt közönséget végül megszánták a vendéglátók, és csapra vertek a barrique-olt Chardonnay mellett pár palackot a zászlósbor Tűzkő Domb Cuvée-ből (nagyon szép Cabernet Franc és Merlot házasítás) és a Talentumból is. Utóbbi, könnyedsége ellenére kifejezetten jól illett a csípős mangalicához.

No, de nem mindenki gourmet-skodni jött ide! A kétezer forintos belépőt többen kurucos lendülettel kívánták lefogyasztani, egy szakáccsal hangos szóváltásig fajuló vitába bonyolódott előttünk egy nagydarab úr, aki a készenlétbe helyezett egyentányérok helyett két Toldi Miklóshoz méltó tálcát igyekezett roskadásig megpakolni. Persze, a Tűzkősök kicsit maguk keresték a bajt. Már a reggelt pogácsa és bőséges pálinka-, forraltbor-osztással kezdték, s úgy látszik, délre érett be erőfeszítéseik gyümölcse.

De ne legyünk annyira kritikusak, elvégre sok jó hírt tudhatunk meg a pincészetről. A magas, jóvágású birtokigazgató, Erdélyi Árpád folyamatosan mosolyog, viccelődik, oldja a hangulatot, miközben büszkén ecseteli, hogy megújították a szőlőben a támrendszer 50 százalékát, a fát fémre cserélték, de a legjobb hír mégis az, hogy a válság ellenére senkit nem rúgtak ki, sőt, 2010-ben több munkást alkalmaznak, mint a korábbi években. Megtudjuk, hogy a birtokon „körülbelül” 681 hordó (9 darab 500 literes, 203 darab 300 literes, a többi 225 literes) szolgál a bor érlelésére. A többségében barrique hordók közepes pörkölésűek, ám a Tűzkősök figyelnek arra, hogy ne használjanak túl sok friss hordót. A szerencsésebbek még a nem messze lévő kádárműhelybe is ellátogathatnak, ahol tűzközelből figyelhetik meg a hordók születését.

Minket, önző újságírókat azonban inkább a nedű, mintsem a számok hoznak lázba. Gyorsan meg is ismerkedünk Simon Cecíliával, a Tűzkő borászával. A kedves, halk szavú asszonnyal különösebb alkoholmennyiség elfogyasztása nélkül is hajlamosak vagyunk sok mindenben egyetérteni. Beszélgetünk borhibákról, paprikaillatról és nemzetközi trendekről. Közben fél füllel kihallgatjuk a helyieket is: amíg a birtokigazgató nyilvánosan arról beszél, hogy a mostoha időjárás miatt legfeljebb a szőlő öt százalékát kell temetni, addig a sugdolózók arról panaszkodnak, hogy az idei termésből semmit nem érdemes majd barrique-olni, mert nem üti meg azt a szintet a minőség, sőt, idei borból bizonyosan nem lesz Tűzkődomb cuvée.

Mi elegánsan továbblibbenünk, s az Antinori család képviselőjét fogjuk vallatóra. A patinás cég 1991-től birtokolja a Tűzkőt, az elmúlt 625 esztendőben Toszkánában tevékenykedő család feje, Antinori márki akkortájt több külföldi birtokot is megvásárolt. Amint azt a cég alelnöke, Albiera Antinori elmondta nekünk, az utóbbi években a kaliforniai, chilei és máltai szőlők mellett Romániában vásároltak több birtokot. Magyarországon nem akartak Tokajba menni, s jóllehet Villány neve is felmerült, végül Tolnában kötöttek ki. Innen Szekszárd légvonalban csak 12 kilométer, ám az átlaghőmérséklet 2,5 fokkal alacsonyabb Bátaapátiban, s a hűvösebb levegő ideális a fehér borok termeléséhez. Állítólag ez tetszett meg nekik. A borászfamília – amint azt Albiera Antinori elmondta nekünk – ráadásul nem kívánja kolonizálni a vidéket, elsősorban hazai fajtákat termesztenek, és meglehetős szabadságot adnak a helyi szakembereknek. Meg is látszik: az itteni tramini kifejezetten jól fogy Olaszországban. Igaz, az utóbbi években történt némi paradigmaváltás: míg korábban elsősorban az olasz piacra koncentráltak az értékesítés során, az utóbbi években egyre inkább odafordultak a magyarországi fogyasztók felé. Számításuk bejönni látszik, erre utalhat, hogy a HVG egyik borszelekciójába is bekerült a 2006-os kékfrankosuk.