Október 29-30-án a Symbol nevű szórakozóhelyen, a két nap alatt 80 borász kóstoltatta meg kedvenc ételeit és italait az érdeklődőkkel. Mi szombaton zarándokoltunk el a tetthelyre, ahol aznap is 40 borász mutatta meg, mire képes a főzőkanállal. Odafele az úton azon morfondírozunk, hogy Kelemen Zoltán kolléga a múlt heti HVG-ben (2010. október 30.) megint jól leleplezte a bormarketing körüli visszásságokat, s felidézzük, mennyi jogos kritikát kapott borászoktól a sok megkérdőjelezhető minőségű borreklám. S arra gondolunk, miért nem Őszy-Tóth Gábrielnek adják a sok száz millió forintot, mert lám, kevés pénzből is lehet ügyesen, kreatívan számos borászt helyzetbe hozni, és borzalmasan nagy médiafelülethez juttatni.

A szerző, szűk évtizede már megírta Így főz a Tisztelt Ház című könyvét, ám akkor amatőr politikusséfek csetlettek-botlottak a konyhában, most viszont igazi gourmet-k és szakemberek öltöttek kötényt magukra. A borsos árú, 7490 forintos reprezentatív könyvhöz cd is jár, amelyen a Vivat Bacchus énekegyüttes tíz dala, s 11. fogásként a Borászok Kórusának nótája szerepel.

De most inkább a kóstolófesztiválról szólnánk. Először a Symbol pincéjében nézünk körül, s minden bizonnyal jól tesszük, mert rögtön belebotlunk Pfneiszl Birgit magyar libamájába, amihez osztrák szalvétagombócot és párolt almát kínál, no meg egy eredeti Pfneiszl kékfrankost. Majd jön a sorban Kurt Taschner Poncihter-raguja, amihez jól illik az egészen más karakterű kékfrankos. Tulajdonképpen mindegyik bor jó választás, ami valószínűleg annak tulajdonítható, hogy most a gombhoz varrták a kabátot, vagyis a főzőcskézős kedvű bormágusok egy-egy nyilván marketingelni óhajtott nedűjükhöz készítettek ahhoz passzoló finomságot.

Ez tulajdonképpen sikerült is. Sehol, senkinél nem találtunk olyan összeállítást, amely végletesen megbontotta volna az ízek harmóniáját. A Chardonnay is jó az ifjabb Kamocsay mustáros-mézes csirkéjéhez, s Kattra Imre Pinot-ja is illik a mennyei sertésérmékhez. És ez így megy tovább, végeláthatatlanul. Az általunk annyira nem túlzottan kedvelt 2008-as Laposa-kéknyelű illik az Ossobuccohoz és Garamvári Vencel 2005-ös Evolution roséja is kiválóan passzol a baconbe csomagolt habkönnyű fogashoz.

Kezdünk pánikba esni. De hát hogyan is lehetne negyven ételt két óra alatt végigkóstolni? Márpedig a szigorú, Halloweenra készülő szórakozóhelyen lassan csomagolásra intik a borászokat. Idegesen faljuk Romsics László vadas fácánját, Sebestyén Csaba csodálatos bajor őzgerincét a hozzá illő Grádussal, majd kétségbeesetten halászunk el egy darabot Vida Péter mezei nyúlcombjából, s döntünk utána egy kis 2007-es kadarkát. Már fittyet hányunk az ízharmóniára, őrült módra próbáljuk a lehető legtöbb élményt behabzsolni. Bock Jóska már összepakolta steakjei maradványait, akkor irány a Gere Kopár 2007-ből és a dámszarvas-borjúgerinc roston. Lám, tutira ment Attila bá’. Hála Istennek, a Vylyant képviselő Ipacs Szabó István opusa, a párolt, ördög borban érlelődött grillezett marhaoldalas néhány darabkáját még megtaláljuk a tepsi alján, s a palackban is lötyög még egy kis ördög.

Innentől kezdve már csak hézagosan emlékszünk az este további részeire. Rémlik, még találtunk egy kis kacsamellet ifjabb Csutorás Ferinél, s talán kékfrankost vagy a Puskás-bikavért ittuk hozzá, de az biztos, hogy lecsúsztunk Wunderlich Lojzi bácsi kakaspörköltjéről és kapros túróscsuszájáról, s a Tiffán család asztalánál is hiába kerestük a provence-i sült bárányt tengeri sóval, csak egy kiadós borsorral vigasztalódhattunk – merthogy az előrelátó borász legalább jól feltankolt italokból.

Mindeközben megy a showműsor is: Rókusfalvy Pál viccelődik, és a kapatos közönség hálásan vihog azon, hogy a tokaji Áts Karcsi nyerte meg tombolán az egyik fődíjat, a kétnapos fullos vendéglátást Bock József villányi panziójában. A fő-fődíjat viszont, Lőrincz György borát, benne egy többszázezer forintos gyémánttal egy ifjú ügyvédhölgy nyeri meg, neki és partnerének előbb meg kell innia az üveg bort, hogy övék lehessen az ékszer – nagy lelkesedéssel teljesítik a nem is olyan nehéz feladatot.

Egyre nehezedő fejjel keresnénk egy kis nyugalmat, amikor hirtelen ránk mosolyog a szerencse. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken – mondja a költő, s ezúttal Áts Károlyba botlunk. Miután kisegítjük a már csak éppen hogy talpon álló borász memóriáját Nyáry Ödön nevével, utánalopakodunk az emeletre, s lám, nála még van egy kis sárgabarackos fagyi aszúeszenciás karamellel. Meg hatputtonyos aszúval. Innentől kezdve azonban tényleg filmszakadás. Mintha Bock Jóskát és Áts Karcsit láttuk volna ölelkezni és énekelni, de a többit elfedi a jótékony homály. Hogyan és mikor kerültünk haza, nem tudjuk. Csak annyira emlékszünk halványan, hogy elfelejtettük leadni és visszaváltani betétdíjas poharunkat, s otthagytuk az összekészített sajtóanyagot, és a könyvet is. Egye fene, nem bánjuk.