Ezúttal azonban nem protekcionista intézkedésről van szó, hanem egyfajta – helyi termékek előállítását és forgalmazását elősegítő és koordináló – önszerveződő mozgalomról, amelyben termelők, kereskedők, és nem utolsó sorban maguk a tudatos vásárlók vesznek részt. Remélhetőleg a mérföldköves mozgalom valóban mérföldkő lesz a tudatos fogyasztás,vásárlás elterjedésében.A dolog lényege abban áll, hogy a termelők – hagyományos, nem egyszer kézműves módszerekkel előállított – áruiknak igyekeznek a termelés helyéhez minél közelebb piacot találni, a vásárlók pedig tudatosan a (jó minőségű) helyi termékeket keresik.

A food mile, vagyis az élelmiszermérföld fogalma jó másfél évtizede használatos Angliában. Bár igazából elméleti fogalom, a gyakorlatban azt a távolságot értik alatta, amit az élelmiszer megtesz a termelőtől a fogyasztó asztaláig. Ez az önellátó gazdálkodás korában gyakorlatilag nulla volt, vagyis a termékeket a termelés helyszínén dolgozták fel (fogyasztották el). Manapság viszont sokszor még a helyben termesztett zöldség és gyümölcs is száz kilométereket utazik az ipari módszerekkel és méretekben dolgozó üzemekbe, majd vissza a termesztés helyszínére, a szupermarketek polcaira. A briteknél azonban akad ennél súlyosabb példa is: a lényegesen olcsóbb munkaerő miatt megéri nekik a part menti vizeikben fogott halat Kínába szállítani, ott feldolgoztatni, majd konzervként, mélyhűtött áruként visszahajókázni vele Angliába.

Piaci forgatag. Helyi termékek

Egy, a brit kormány megbízására a Department of the Environment, Food, and Rural Affairs (Defra) által végzett felmérés szerint a szigetország közútjain zajló járműforgalom közel 30 százalékát a (nyers és feldolgozott) élelmiszerek fuvarozása teszi ki. Emiatt a káros szén-dioxid kibocsátásért az élelmiszeripar közvetlenül is felelőssé tehető. A Defra a mezőgazdasági termékek helyben való feldolgozását javasolja a negatív tendencia megállítására, illetve lehetőség szerinti megfordítására. Ebben természetes szövetségesre találtak a különféle slow food mozgalmakban, illetve a minőségi gasztronómia azon törekvésében, hogy mindig a lehető legjobb minőségű és legfrissebb nyersanyagot használja az ételek készítéséhez.

Nagy-Britanniában ma már eredményei is látszanak a mozgalomnak, amely több, mint negyven független szervezet (farmerek, vadgazdaságok, kereskedők, séfek, vendéglátóhely-tulajdonosok, sörfőzők stb.) laza, informális szövetsége: 2002 óta 34 százalékkal nőtt a regionális termékeket árusító üzletek forgalma. Egy vendéglátóhelyeken végzett felmérés szerint pedig a vendégek 80 százaléka várja el, hogy az étlapon feltüntessék a felhasznált nyersanyagok származási helyét. Ez utóbbi kezd annyira természetes lenni, hogy már a londoni pályaudvari szendvicsbárokban is jelzik, az adott szendvicsben milyen, és honnan származó sonka, sajt van.

A londoniak kedvenc tengerparti üdülőhelyén Brightonban pedig az egyik legnépszerűbb üzlet a kizárólag sussexi élelmiszereket és italokat árusító boltocska. A szupermarketeket természetesen nem kell félteni, egyrészt azért, mert az áraikkal (általában) nem versenyezhetnek a kézműves módszerekkel dolgozó őstermelő, másrészt ők is megsejtették az üzletet a trendben, s egyre több helyen alakítanak ki „sarkokat” a regionális és bio élelmiszereknek.

A szépen alakuló sikerért azonban át kellett formálni a közgondolkodást, informálni és meggyőzni a vásárlókat. Ebben nyújt segítséget az évente megjelenő  Britain’s Regional Food & Drink című ingyenes kiadvány, amely konkrét gyakorlati tanácsokkal, információkkal szolgál arról, hogy hol, milyen regionális élelmiszerek vásárolhatók, mikor és hol tartanak vásárokat, heti piacokat, ahol a vásárlók közvetlenül találkozhatnak a termelőkkel. És természetesen szükség van egy jókora fogyasztói önmegtartóztatásra is. A fogyasztóknak, vagyis nekünk vissza kellene zökkennünk a természet négy évszakos forgásába, és elfogadni azt, hogy  dinnyét nyár végén eszünk, és nem januárban. Elfogadni, hogy Magyarországon az alma, körte, szőlő stb. termelhető (elvileg) jó minőségben, és nem egész évben a kényszerérett banánt, narancsot választani ezek helyett. Mert most lehet örülni, hogy mi minden van, de lesz-e még tíz-húsz év múlva is?