A rendszerváltozást követően megindult a szakácskönyvek dömpingje. Ez azonban távolról sem jelentette a minőségi gasztronómia térhódítását, sajnálatos módon a piacra többnyire silány minőségi receptgyűjtemények kerültek. Ezek nemcsak, hogy nem hoztak fordulatot a magyar konyha számára, de gyakran a recept alapján el sem lehetett készíteni az ételt.

Aztán kezdett helyreállni a világ rendje, egyre több szakmabeli szakácskönyvét jelentették meg könyvkiadók és legalább ennyi külföldi sztárséf receptjeivel, főzési tapasztalataival is megismerkedhetett a hazai közönség. A gasztronómia divatba jött. Ma már ott tartunk, hogy nem is számít celebnek az, aki legalább egy főzőműsorban – még ha ezek a legkevésbé a főzésről szólnak – részt ne vett volna. Ezzel semmi baj nincs is – akit érdekel, megnézi, bár főzni nem fog ezekből megtanulni. Egyre több híresség, közéleti személyiség, művész is úgy érzi, hogy életművét egy saját szakácskönyvvel teheti teljessé.

Szóval, egyre több civil mozog már ezen a pályán. Talán ezért is fogadta néhány szakmabeli Marton Levente előző Ételmesék és legújabb, az Aréna 2000 Kiadó gondozásában megjelent Konyhanyelv című szakácskönyvét is némi gyanakvással. Szerencsére azonban a könyv igen meggyőző: kellő affinitással, kreativitással igenis lehet valakiből jó szakács, ha képességeit, érdeklődését alaposan megfűszerezi sok gyakorlattal, tanulással. Még akkor is, ha csak önmaga és környezete őszinte örömére főz. Minden bizonnyal a szakma nagyjai itt-ott felfedezhetnek hibákat a könyvben, de a receptek mindegyike működik, és Béres Dávid szép fotóinak segítségével a főzés fázisaiba is betekintést nyerhetünk.

A Konyhanyelv – mely némileg félrevezető címe ellenére sem  gasztronómiai szótár – erénye azonban nem csak a receptek sokszínűségében és használhatóságában rejlik. Marton Levente ugyanis valamennyi recepthez, igazi író-olvasó, bölcsész emberhez méltón egy-egy esszét is felszolgál. Ezek szólhatnak az étel etimológiájáról, születésének legendájáról, tartalmazhatnak praktikus főzési tanács okat és bemutathatják a kulinária történetének fontos személyiségeit is. Annak ellenére, hogy az olvasó néha kissé szószátyárnak érzi a szerzőt és némelyik történet ismerősnek is tűnik, mindegyik magán viseli Marton magabiztos, lendületes, egyéni stílusát.

A könyvet elsősorban azoknak ajánljuk, akik nemcsak a „végy egy tojást meg két evőkanál lisztet” típusú receptgyűjteményeket szeretik, de a gasztronómiai esszé műfaját is, amelynek olyan kiváló hazai művelői voltak s vannak, mint Gundel Imre, Halász Zoltán, Bächer Iván vagy Váncsa István. Azoknak is érdemes belelapozni, akiknek eszük ágában sincs főzni, csak szeretnek a jó ételekről olvasni. A gasztronauták pedig biztos felvehetnek repertoárjukba új fogásokat, vagy csak pár ötletet, hogy még jobban beszéljék a konyha nyelvét.