Bármilyen következetesen is rendezik meg évről évre a szervezők a VinCE-t, ez a következetesség a Corinthia Hotel személyzetének instrukcióiban nem mindig tükröződik. Az első nap eltiltottak attól, hogy hátizsákunkat leadjuk a ruhatárban, ezért kénytelenek voltunk dél-kenti stoppos borrajongónak álcázni magunkat és mintegy fél tucat HVG súlya alatt izzadni, ám másnap azt tiltották meg az egyébként udvarias szállodások, hogy hátizsákkal menjünk be a rendezvényre, amit tulajdonképpen nagy megkönnyebbüléssel vettünk tudomásul.

Ezen a ponton kétféle irányt vehetne írásunk: egyrészt sokat beszélhetnénk a borválasztékról, amely igen impozáns, másrészt felidézhetnénk a mesterkurzusokon, workshopokon elhangzott ínyenc információkat. Ez utóbbiakat még mindig érleljük, reménykedve, hogy ha kiadónk és az égiek egyezséget kötnek,lesz még alkalmunk idén a Bor Plusz print lapunkban közzétenni. Lehetetlenség ugyanis mindenről írni, annyira gazdag volt a választék.

Gyimesi Zsuzsa

Mi például életünkben először kortyolgattuk a világ talán legnagyobb családi pincészetének, az Újvilágot a borivásra szoktató kaliforniai Gallo családnak a borait. Ezek többnyire gyönyörű illatú, kerekségre, fogyasztóbarátságra törekvő italok (2007-es, 2008-as és 2009-es Cabernet-kről, Merlot-król és Zinfandelekről beszélünk), még úgy is,hogy ízben kissé zavaró, többségük félszáraz, és összhatását tekintve inkább kicsit gejl, mintsem elegáns.

De hogy ne is legyen mindig fenékig tejfel, akarjuk mondani, bor, voltak is mérsékelten lelkes pillanataink. A Domaine Laroche képviselője például maga is elismerte, hogy „vannak jó boraink, de azokat most nem hoztuk ki”, utalva rá, hogy a náluk kóstolható négyféle Chablis és a languedoc-i syrah azért nem a borászataik csúcstermékei voltak.

Tulajdonképpen csak két kimondottan beteg tételbe futottunk bele: a Szent Gaál Pincészet bikavérét nem tudtuk lenyelni – kicsit sajnálkozott a pult mögött álló hölgy; első este pedig az egyik tulajdonos rossz dugókészletre panaszkodott. Megjárta, az általunk egyébként nagyra becsült, Malatinszky Csaba 2006-os cabernet franc-ja is, amelynek szúrós illatáról előbb azt mondta a kóstoltató hölgy, hogy ilyennek kell lennie. Majd amikor ragaszkodtunk ahhoz, hogy fogyasszon el belőle egy pohárral, megenyhült, elnézést kért, és máris nyúlt egy friss palack után, ami szerencsére hibátlannak bizonyult. Ezt követően a három nap egyik legjobb borsorát kóstoltuk végig, a franc vertikális 2006-2009 maradandó élményeket okozott, ahogyan a Steven Spurrier által egekig dicsért fehér cuvée, a Serena is. (A Spurrier-vezette, a VinCe által szervezett magyar-nemzetközi borösszecsapásról írt cikkünket itt olvashatja.)

Gyimesi Zsuzsa

Meglepően sok volt a minőségi sonkás a rendezvényen, így nekünk már március végén húsvét volt. A Fény utcai piacról érkezett „Sonkás  ”, Gódor András és a grillvilágbajnok Kurunczi József által kínált, tormával fűszerezett húsokból, meg az Etyeki Sonkamester tejfölös-sonkás szendvicseiből nem győztünk repetázni. Utóbbi standja mellett néhány izgalmas italba botlottunk. Kint volt például a WhiskyNET, amely 10 év körüli érlelésű, nagyjából egy éves, használt boros hordós utóérlelésű portékáit hozta el. Nos, akár a bordeaux-i édesborok vidékéről, Sauternes-ből, esetleg Burgundiából vagy Portóból származó hordós „utógondozásról” volt szó, a whisky érezhető aromákkal gazdagodott. Ugyanilyen meglepetés volt a Cognac vidékét idéző örmény Ararat brandy, amelynek 10 éves tétele nem mérvadó véleményünk szerint markánsabb, egyszersmind kedvesebb, mint az idősebb, elvileg nemesebb 20 éves ital.

Az Eszterbauer Borászatnál újra meggyőződhettünk arról, hogy a kadarka a magyar pinot, de a Görögszó dűlőből származó merlot cabernet franc-nal házasítva is említésre méltó. Ez a Mesterünk 2009, ami éppen az idén a szekszárdi borvidék legjobb vöröse lett 50 kistermelő 220 tétele között, és az idei Vinailes Internationales-en ezüst érmet nyert. Régi kedvencünk a villányi Heumann Pincészet, amelynek kékfrankosa, merlot-ja, de cabernet franc-ja is kiemelkedő. Ki tudja, talán a bornevek miatt nem veszik őket annyira Magyarországon (egyik cabernet-alapú cuvée-jüket például Borrosónak hívják, ami kísértetiesen hasonlít egy brüsszeli „gyarmatosító” nevére).

Miközben sok asztalkánál önfeledten kvaterkázó borászokba és hivatásos borbarátokba botlottunk - Sauskáéknál például olyan dübörgő háromnapos csúcstalálkozó volt,hogy a G8-ak is megirigyelhették volna - , elképesztő pletykákat és baljós előjelzéseket hallottunk az ez évi kilátásokról, illetve kilátástalanságokról.De ezeket igyekeztünk elereszteni a fülünk mellett,így nem is tudjuk továbbadni. Inkább körülnéztünk még a Maribor melletti szlovén Dveri Pax borászatnál, amelyre éppenséggel a Financial Times tudósítója hívta fel a figyelmünket. A kristálytiszta technológiával, de szép egyensúllyal készülő furmint, sauvignon blanc, szürkebarát és rizling kicsattanó mineralitásával minden bizonnyal rajtunk kívül is szerzett magyar rajongókat. Szerencséltettünk még olyan különlegességeket is kóstolni, mint a Piper-Heidsick pezsgőház 1998-as, 1988-as vagy éppen 1979-es pezsgői. Ezen a workshopon hangzott el egyébként Spurrier egy fontos gondolata, amellyel búcsúzhatunk is a 2012-es VinCE-től: „a pezsgő az egyetlen ital, aminek az elfogyasztása után a nő ugyanolyan szép lesz, mint előtte volt”.