Az egriek szőlész-borász fenegyereke, Bolyki János szerint: „Minden pince csak egy pince, nem jó, nem rossz. Kő meg kő, meg tufa, meg ilyenek. A jó pince meg attól jó, hogy jó benne a bor, pontosabban annyira jó, amennyire a bornak jó benne.”  Az ő tufabarlangjában kétségtelenül jól érzik magukat a borok, így nem csoda, ha kíváncsiak voltunk, mi hogy érezzük majd magunkat a nevével fémjelzett, és a roséjához címzett borbisztróban, a pesti Duna-parton.

Jól fejlett bizalommal szálltunk be az Űrhajóba. Mit mondjunk? A kilövés elmaradt. A Földön maradtunk. De legalább trendik voltunk. A Belgrád rakparti Gepárd és Űrhajó pályafutásának eddigi hat hónapja alatt tekintélyes hírnévre és sikkes törzsközönségre tett szert (tavaly nyáron még Borgyógyászat cégér alatt működött itt szekszárdi vonalat húzó borbisztró).

Hasbeszélő

A környéken borszaküzletet is gründoló tulajdonos jó érzékkel alapozott az egyre népszerűbb Bolyki borokra – amúgy más pincészetekkel együtt tart közel százfélét a lentről fel-felről le háromszintes műintézményben -, és persze a teraszról, a nagy üvegportálok mögül kínálkozó panorámára. Jó név, jó elhelyezkedés, korszellemes dízájn, ami fémes kékben hozza a bázis hangulatát, és napjaink divatos minimál artját.

A falakról visszaköszönnek a Bolyki-palackok totemállatai, a szokásos bisztrós krétázott fekete tábla helyett hatalmas tükörre pingálva a napi-heti fogások. Köztük a még húsvétra hajazó házi sonka, főtt tojással, vagy éppenséggel mindenki tavaszi kedvence: a tojásos nokedli salátával. Pillanatra el is bizonytalanodunk, hogy ezt kérjük-e, s hozzá renitensen, bor helyett a kevés helyen feltűnő kézműves Köleses sört. De győz a stílusérzékünk, és nyomulunk Gepárd nyomában mindenekelőtt a húsokra – hozzájuk egy-egy pohár névadó roséval.

A havi étlapról kérjük a klasszikus borjú bécsit krumplisalátával és a malaccsülköt „pörkölt” dödöllével. Tavaszáldozatnak a tükörről a zsenge tököt kaporszószban, garnélarákkal, bevert tojással. A pincér felveszi a rendelést, hozza a bort, majd hosszú szünet. Innen majdnem háromnegyed óránk van - kora délutáni csöndes hétköznapon,mikor rumlira nem hivatkozhat a konyha -, hogy gyönyörködjünk a panorámában. Úgy hogy igazán nem mondhatjuk, se kép, se hang. Mert csak az utóbbi hiányzik. Meg egy kis üdvözlő falat, netán valami ropogtatnivaló, közértes fűszervaj, bármi, ami sok helyen már szokás, míg a kedves vendég vár a fő attrakcióra. Szó se róla, nőtt az étvágyunk, de mint tudjuk, az éhes ember ingerült is. Észreveszi, hogy őt nemigen veszi észre a személyzet, jól elvannak egymás között, és egyáltalán: nekünk kell megtisztelve érezni magunkat, amiért ott lehetünk. Valahogy hiányzik a vendégül látás. Bár az ott létünk alatt beeső egy-két bennfentesnek erről biztos más a véleménye. Ez nagyon nem vall a „Bolykiságra”.

Hasbeszélő

Türelmes vendég végül a pénzéért elnyeri méltó jutalmát - ehet. A malaccsülök ropogós és omlós. A „pörkölt” dödölle érdekes, amennyiben nem sok köze van a vasiak népi eledeléhez, inkább egy valóban megpörkölt krumplimassza. A borjú bécsi szinte nagymamás, vasárnapi panírral takarózik, s éppen csak annyi olajstichje van, amennyit azért észre lehet venni. A krumplisaláta nem egy műremek, külsőre sem éppen vonzó, belsőre meg valahol a szokásos magyar- és a sógoroknál tapasztalt osztrák ízeket keveri. A tök viszont igazán friss, zsenge. Annyira, hogy kevésbé zsengén-roppanósan is el tudnánk viselni, de a selymes kapormártás elcirógatja az ínyünket. S bizony jól passzol az egyszerű kerti növényhez a garnéla és a bevert tojás. Persze ezt csak azután tudjuk meg, amikor rászánjuk magunkat, hogy valahogy megközelítsük az eszcájggal a tányérunkra bűvölt építményt.

Hasbeszélő

Tekintve, hogy voltunk olyan könnyelműek, és kihagytunk levest s előételt, belénk fér még a desszert. A háromféle aktuális ajánlatból a háromfélét választjuk. Máktorta vaníliasodóval, gesztenyemézben érlelt müzli körtepürével, kéksajttal és somlói galuska idézőjelben. Ez utóbbit nem mi mondjuk, hanem ők. Mézes tésztával, mazsolával, csokoládémoussal, tejszínfelhővel érkezik, mind ízre, mind kinézetre jár is neki az idézőjel. Nem mintha nem értenénk a manapság oly divatos újragondolásokat. A máktorta rendben felszívja a selymes sodót, s rendben vagyunk tőle mi is. A harmadik desszertben ott az ötlet, de a kivitelezés sántít, hiába a sós, érlelt kéksajt. A körtepüré és a mézes alap annyira édes, hogy felülírja az ízek találkozását. Arra pedig kíváncsiak lennénk, hogy a müzli miként képes érlelődni? Mert mi csak azt éreztük, hogy mézes müzli.

Kicsit hosszúra nyúlt az ebéd, ami azért összességében felülmúlja a magyar átlagot. Jönnénk-e legközelebb? Borozni mindenképpen.

Hasbeszélő tetszési indexe a 10-es skálán: 6

Legolcsóbb/legdrágább főétel: 1450-4850 Ft.
Napi kétfogásos menü: 890 Ft

Gepárd és Űrhajó Bolyki Borbisztró
Bp. V. Belgrád rkp.18.