A kocsmakalauz szerzői - James Moore és Paul Nero - kitérnek a fél évezreddel ezelőtti kocsmázási szokásokra, az italok mellett az ételekre, azok felszolgálásának módjaira, az ivók társadalmi rangsorolására és még történelmi szószedettel is ellátták "kocsmalógiai" művüket. Ebből megtudható egyebek közt, hogy az alkoholistát hajdanán "sörlovagnak" hívták, a rendkívül ittas embert "oroszlánrészegnek", a hazárdjátékost pedig "könyökrázónak" - feltehetően a poharas kockázás jellegzetes mozdulata okán.

A kocsmákat alapvetően három kategóriába sorolták. A harmadosztály volt a legalja, és ennek megfelelő volt vendégkörük társadalmi rangja is. Sörházaknak hívták őket, tilos volt borral szolgálniuk, étekből is csak nagyon egyszerűeket kínáltak. Ezek a "talponállók" adták a kocsmák zömét, ivóeszköztáruk cserép- vagy fakupákból állt. A másodosztály a tavernákból állt, ezekben bort is mértek, és fedeles fa- vagy fémkorsókból ihattak vendégeik.

Az első osztályba a fogadók tartoztak, amelyekből egyre több lett a század folyamán a kereskedőréteg általános gazdagodásának köszönhetően és azt tanúsítva. A fogadókban volt a legszélesebb ételkínálat, a londoniakban egészen egzotikus fogások is akadtak. A tányérok még zömmel fából voltak, ugyanakkor egyes fogadók már villával is kirukkoltak. Nem mindenhol arattak sikert. Ezt az evőeszközt Anglia egyes vidékein férfiember nemigen használta, ha nem akarta, hogy kiröhögjék nőies kényeskedésért. 

Ami az ivászat mértékét illeti, egyes feljegyzések alapján heti 17 pint - 7 liter - sör volt az átlagos. Ma két liter. Viszont a hajdani sör feltehetően valamivel alacsonyabb szesztartalmú volt. Akad olyan kocsmai feljegyzés is, amely szerint ennyi, azaz két liter volt az alkalmankénti átlagfogyasztás, de a nagyivók nem adták lejjebb napi négy liternél.

A dohányzásról is szólnak dokumentumok. A század folyamán egyre népszerűbbé vált, és a hatóság nem nézte jó szemmel, igyekezett kitiltani. Nem a kocsmázók egészsége izgatta, hanem a tűzveszély - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.