Tökéletes nyári fogások újkrumpliból - recept
Érdekes, hogy nyáron sosem burgonyát emlegetünk, hanem póriasan krumplizunk. Mert új. Hamvas, rózsaszín ruhában érkezik, sokkal nedvdúsabb, zamatosabb a réginél, és vitamintartalma is jóval magasabb, mint ilyenkorra már a szezonális divatból kiment társáé.
Ne ijedjünk meg, s ne kérdőjelezzük meg ízlelőbimbóink jelzéseit, ha a zsenge, apró szemű újkrumplit jóval édeskésebbnek érezzük, mint a régit (azt legfeljebb akkor, ha finoman szólva, fagykárosult). Ez abból fakad, hogy az újkrumpliban lévő cukornak még nem volt ideje keményítővé alakulni. De ezért nem kell kiűzni a konyhából, ha történetesen az aktuális nyári bikini kúra eleje-közepén vagyunk. A kalóriatartalma ugyanis alacsonyabb, mint a régié, a víztartalma meg magasabb, így fogyózók is nyugodtan fogyaszthatják. Köret helyett, akár magában, nyári csemegeként, vagy salátának is megállja a helyét.
Tippek, tanácsok:
- Magas víztartalma miatt ne akarjunk belőle krumplipürét készíteni, sohasem lesz olyan krémes, mint régi fajtájából.
- Ugyancsak a magas víztartalom miatt alkalmatlan bő, forró olajban sütésre, mert a víz könnyedén reakcióba lép a forró olajjal.
- Mindig számoljunk azzal, hogy az újkrumpli elkészítése ideje – függetlenül attól, hogy főzzük, pároljuk vagy sütjük – jóval rövidebb, mint az öregebbé.
- Az újkrumplit kár megszabadítani a héjától az íze is finomabb, ha nem vakarjuk le. Mossuk meg, öblitsük le, esetleg egy kimondottan csak erre a célra használt dörzsis szivaccsal lehet kicsit megsúrolni. Mivel az újkrumpli héja elszíneződést okoz a bőrön, érdemes gumikesztyűt használni.
- Ha sült vagy grillezett újkrumplit készítünk, egyenesen kötelező rajta hagyni a héját, mert csak így lesz igazán ropogós.
- Ha párolva készítjük el a gumókat, csak leheletvékonyan kenjük ki az edényt zsiradékkal, mert annyi levet fog ereszteni, amiben könnyedén megpárolódik.
- Az újkrumplit jobb minél előbb felhasználni, mert 2-3 nap alatt is veszít víztartalmából, így élvezeti értékéből is. Ha mégis kicsit megfonnyadt volna, akkor tegyük pár órára hideg vízbe, és csak utána készítsük el.
Hogy mit készítsünk belőle? Nagyszerű saláta alapanyag, levesnek is pompás. A legnépszerűbb minden bizonnyal a vajas-petrezselymes újkrumpli köretkén tálalva. Parázson sütéshez is kiváló, de héjában a sütőben is megsüthetjük, egy kis friss zöldfűszerrel meghintve, tejfölös-fokhagymás vagy kefires mártogatóssal magában is könnyű nyári vacsora. A klasszikus paprikás krumpli nyári változata pedig – fogyókúra ide vagy oda - szerintünk legalább egy ebédre, vacsorára kötelező elem.
RECEPTEK
NYÁRI PAPRIKÁS KRUMPLI
Hozzávalók / 4 személyre/:
1 kg újkrumpli
50 dkg gomba
40 dkg pikánsabb, csípős kolbász
4 evőkanál olaj
2 nagyobb fej vöröshagyma, kockára vágva
1 zöldpaprika
2 nagyobb paradicsom
1 csokor petrezselyem, apróra vágva
2 teáskanál kakukkfű (ha lehet friss, apróra vágva)
só
frissen őrölt fekete bors
2 teáskanál őrölt pirospaprika
Elkészítés:
Az újkrumplit tisztítsuk meg és vágjuk félbe. A gombát is tisztítsuk meg, szeleteljük fel.
Tegyük a lábasba az olajat, melegítsük fel, majd dobjuk rá a vöröshagymát és karikára vágott kolbásztvégül a gombát. Alacsony hőfokon süssük pár percig, addig, amíg a kolbász kiengedi a zsírját. Szűrőlapáttal szedjük ki a gombát és a kolbászt egy tálba, majd tegyük a lábasba az újkrumplit, forgassuk át, kissé pirítsuk meg, majd szórjuk rá a pirospaprikát, adjuk hozzá a sót és a borsot, öntsünk rá 2 dl vizet. Jöhet vissza az edénybe a kolbász és a gomba, forraljuk össze. Akkor kész, ha a krumpli már puha (de figyeljünk, ne főzzük szét).
Tálaláskor hintsük meg a friss, aprított zöldfűszerrel (csipetnyi petrezselyemlevél is mehet rá)
ÚJKRUMPLI SALÁTA
Hozzávalók / 4 személyre /:
50 dkg újkrumpli
1 kígyóuborka
1 nagyobb fej lilahagyma apró kockára vágva
10 szem koktélparadicsom, negyedelve
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1 evőkanál friss menta, apróra vágva
1 evőkanál olívaolaj
2 teáskanál mustár
1 evőkanál balzsamecet
só, frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:
Az újkrumplit megmossuk és sós vízben 10 perc alatt puhára főzzük. Hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, addig a többi hozzávalót feldaraboljuk, és egy nagyobb tálba rakjuk a koktélparadicsom kivételével.
Ha kihűlt az újkrumpli, félbe vágjuk a szemeket, és jól átforgatjuk a tálban a többi hozzávalóval. Tálalás előtt adagonként adjuk hozzá a koktélparadicsomot. Ha még gazdagabban szeretnénk, koronázhatjuk cikkekre vágott kemény tojással, vagy morzsolhatunk rá fetasajtot.
PARADICSOMOS-FEHÉRBOROS ÚJKRUMPLI
Hozzávalók / 4 személyre/:
1 kg apróbb szemű újkrumpli
olívaolaj
2-3 nagyobb, forrázott, hámozott paradicsom / lehet jóféle olasz, spanyol konzervparadicsom is /
1,5 dl száraz fehérbor
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál friss, apróra vágott bazsalikom
só
frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:
Az újkrumplit sós vízben főzzük majdnem teljesen puhára, majd szűrjük le.
Egy nagyobb, magasabb falú serpenyőben hevítsük fel az olívaolajt, és dobjuk rá a krumplit, kissé pirítsuk meg. Öntsük rá a fehérbort, és hagyjuk kissé elpárologni.
A / konzerv /paradicsomot szűrjük le, majd botmixerrel pépesítsük. Adjuk a krumplihoz, a zúzott fokhagymával és fekete borssal együtt. Jól keverjük el, rottyantsuk össze, majd vegyük le a tűzről.
Közvetlen tálalás előtt hintsük meg apróra vágott friss bazsalikommal.
Tökéletes nyári fogások újkrumpliból - recept
Érdekes, hogy ilyenkor nyáron sosem burgonyát emlegetünk, hanem póriasan krumplizunk. Mert új. Hamvas, rózsaszín ruhában érkezik, sokkal nedvdúsabb, zamatosabb, mint a régi, és vitamintartalma is jóval magasabb, mint elvermelt társáé.

10 szem koktélparadicsom, félbe vágva