szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Desszertszalonná alakul át november 8-9. között az Iparművészeti Múzeum aulája. Az első SÜTNICAKE Sütemény és Tortafesztivál megrendezésével a szervezők olyan eseményt szeretnének életre hívni, ahol hazánk legjobb cukrászatai, cukrászai mutatják be termékeiket, kreatív alkotásaikat a látogatóknak.

 

A SütniCake Sütemény és  Tortafesztivál ötlete abból az elgondolásból született, hogy hazánkban számos gasztro-tematikájú rendezvény közül választhatunk, mégis hiányzik egy, elsősorban süteményeket és tortákat reprezentáló esemény. A rendezvényen és a versenyen közel 30 kiállító vesz majd részt, köztük lesznek a legnagyobb hazai cukrászatok ugyanúgy, mint az új, kisebb cukrászati manufaktúrák.

A fesztivál szervezői nem hirdették meg a kiállítói helyeket, maguk választják ki a részvevőket, kifejezetten azért, hogy kizárólag a szakma legjelesebb képviselői mutatkozhassanak be. A szervezők szándéka, hogy hagyományteremtő, évről évre megrendezendő eseményt hozzanak létre.

Facebook

A fesztiválon a klasszikus sütemények mellett cupcake-ek és tartelette-ek, brownie-k, cake pop-ok, macaronok, design torták várják az édesszájúakat, hogy megkóstolják vagy hazavihessék őket. Az első SütniCake témája és arculata: Alice Csodaországban. Ehhez a témához kapcsolódik a szakma és az amatőr cukrászok számára kiírt torta design verseny is. A rendezvény előtti napon tekintélyes szakmai zsűri  választja ki a SÜTNICAKE győztes tortáját. A verseny legjobb alkotásai a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthetőek lesznek. 

Egy kis ízelítő a programból: a Gasztroszínpadon népszerű gasztrobloggerek látványos bemutatói várhatóak, lesz tortadíszítő verseny, cukorcsipke és karamell dísz készítés, macaron- és bonbonkészítő bemutató, gyermekeknek marcipán figurázás. A rendezvényhez kapcsolódik az Iparművészeti Múzeum különleges kiállítása, melyen századfordulós cukrászati eszközöket és tárgyakat mutatnak be. 

Részletek, információk: itt

 

 

 www.sutnicake.hu

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!