Az oroszok visszakövetelik helyüket a film világában
Hogyan változik egy kommunista béklyóból szabadult ország filmipara, mely elveszítette pénzügyi hátterét és a rendszerváltozás nyomán identitásválságba került?
A kommunizmus bukásával a szovjet film, amely évtizedekig meghatározó szereplője volt a filmtrendek alakulásának, egyszeriben jelentősségét vesztette. Pénz hiányában a filmgyártás gyakorlatilag nullára csökkent, a filmszínházak nézők nélkül kongtak az ürességtől. Az orosz filmművészet azonban nem csak nézőit és anyagi alapjait vesztette el, hanem művészeti elveit, rendezői koncepcióit is. A fő eszme, a rendszerkritika a Szovjetunió felbomlásával értelmét vesztette, az új látásmód kialakulásához pedig idő kell. Az újonnan születő alkotások vagy teljesen a Nyugat felé fordultak, mint Alekszander Szokurov és Nyikita Mihalkov filmjei, vagy teljesen elrugaszkodtak a valós élet problematikájától (Marlen Kutszijev és Vlagyimir Naumov).
Ez jellemezte a kilencvenes éveket, míg az évtized végén a nyugati befektetők és a sikerfilmek ismét lábra nem segítették a filmipart. A világot szinte sokkolták a tavalyi Velencei Filmfesztivál díjazottjai. Senki sem számított az orosz film ekkora diadalára, különösen nem Oroszországban. A Visszatérés című orosz alkotás, amelyet Andrej Zviagintsev neve fémjelez, két Arany Oroszlánt is nyert: a legjobb film és a legjobb első alkotás kategóriájában. Zviagintsev a harmadik orosz, aki e díjjal büszkélkedhet Andrej Tarkovszkij 1962-es Iván gyermekkora és Nyikita Mihalkov 1991-es Közel az édenhez című opuszai után. A Visszatérést a közönség negyedórás ovációval és három nem hivatalos díjjal is jutalmazta, a rendezőt pedig a sajtó azonnal az új Tarkovszkij jelzővel tüntette ki.
Az orosz filmipar kontextusában a Visszatérés többről szól, mint egy film sikeréről. Az orosz filmnek most megvan az esélye, hogy kitörjön az elzártságból, és az európai filmgyártás meghatározó szereplőjévé váljon. Ám kérdéses, hogy Oroszország felkészült-e erre? Szerencsére a szovjet múlt és a kvázi misztikus maffia jelen közti viszonyok taglalása egyre kevésbé témája az orosz filmnek. Minden más azonban távol áll az optimálistól.
A filmgyártáshoz elsősorban pénzre lenne szükség - mindegy, hogy állami vagy magántőkéből -, de a forgalmazók törekvése is elengedhetetlen, hogy hazai gyártású filmeket vetítsenek, megfelelő színvonalú mozikban. Másrészt megfelelő márkanevek szükségesek a filmgyártás eladhatóságának növelésére. Az utánpótlás biztosítására elengedhetetlen új iskolák létrehozása, ahol színészeket, rendezőket, operatőröket és egyéb filmes szaktudást oktatnak magas színvonalon. A finanszírozás kérdése azért is aggályos, mert a magánszektor egyelőre nem érdeklődik az ilyen befektetések iránt.
Az orosz filmek Oroszországban - még az olyan sikerek, mint a Voina vagy a Brat 2 - ritkán tarolnak. A fő probléma az, hogy éves szinten mindössze 15 "tisztességes" film kerül bemutatásra. Ennek eredményeként a forgalmazók nem tudnak együttműködni az orosz filmgyártókkal, hiszen nincs értelme éves szinten néhány filmet bemutatni, azon túl pedig elfelejtkezni az orosz alkotásokról. Valódi versenyről sem érdemes beszélni, hiszen jelenleg a teljes orosz filmforgalmazás 5 százalékát teszik ki a hazai filmek. Ha nincs pénz, nem készülnek filmek és nincs mit bemutatni, ami pedig nincs, az hasznot sem hoz, tehát nincs mit visszaforgatni.
Vezető orosz filmcégek az állami támogatás mellett lobbiznak, ám Szergej Szeljanov producer szerint „hiába a pénz, ha nincs szabad verseny. "Az amerikai cégek dróton rángatják az orosz filmipart, minden számukra jelentős alkotást bemutatnak, megmondják, mit nézzünk, teret sem hagyva a helyi igényeknek" - véli Szeljanov, aki szerint a külföldiek jelenlétének persze előnyei is vannak. "Rengeteget ruháztak be Oroszország-szerte megfelelő vetítőtermek kialakítására, melyek megépülése igencsak kétséges lenne a külföldi tőke nélkül” - mutat rá a producer. Jelena Jatsura, a Slovo Group vállalat producere is pártolja az állami támogatást: „szükségünk van állami pénzekre átmeneti megoldás gyanánt.”
Minden nehezítő körülmény ellenére Oroszországban és a világban máshol is egyre többen ismerik fel az orosz film jelentősségét, mely túl azon, hogy művészeti értékeket képvisel, hosszú távon befolyásolja a világ megítélését az oroszokkal kapcsolatban. Már csak arra lenne szükség, hogy a befektetők is kellő fantáziát lássanak benne.
Oroszország imázsépítési kísérlete
Ez jellemezte a kilencvenes éveket, míg az évtized végén a nyugati befektetők és a sikerfilmek ismét lábra nem segítették a filmipart. A világot szinte sokkolták a tavalyi Velencei Filmfesztivál díjazottjai. Senki sem számított az orosz film ekkora diadalára, különösen nem Oroszországban. A Visszatérés című orosz alkotás, amelyet Andrej Zviagintsev neve fémjelez, két Arany Oroszlánt is nyert: a legjobb film és a legjobb első alkotás kategóriájában. Zviagintsev a harmadik orosz, aki e díjjal büszkélkedhet Andrej Tarkovszkij 1962-es Iván gyermekkora és Nyikita Mihalkov 1991-es Közel az édenhez című opuszai után. A Visszatérést a közönség negyedórás ovációval és három nem hivatalos díjjal is jutalmazta, a rendezőt pedig a sajtó azonnal az új Tarkovszkij jelzővel tüntette ki.
Az orosz filmipar kontextusában a Visszatérés többről szól, mint egy film sikeréről. Az orosz filmnek most megvan az esélye, hogy kitörjön az elzártságból, és az európai filmgyártás meghatározó szereplőjévé váljon. Ám kérdéses, hogy Oroszország felkészült-e erre? Szerencsére a szovjet múlt és a kvázi misztikus maffia jelen közti viszonyok taglalása egyre kevésbé témája az orosz filmnek. Minden más azonban távol áll az optimálistól.
A filmgyártáshoz elsősorban pénzre lenne szükség - mindegy, hogy állami vagy magántőkéből -, de a forgalmazók törekvése is elengedhetetlen, hogy hazai gyártású filmeket vetítsenek, megfelelő színvonalú mozikban. Másrészt megfelelő márkanevek szükségesek a filmgyártás eladhatóságának növelésére. Az utánpótlás biztosítására elengedhetetlen új iskolák létrehozása, ahol színészeket, rendezőket, operatőröket és egyéb filmes szaktudást oktatnak magas színvonalon. A finanszírozás kérdése azért is aggályos, mert a magánszektor egyelőre nem érdeklődik az ilyen befektetések iránt.
Az orosz filmek Oroszországban - még az olyan sikerek, mint a Voina vagy a Brat 2 - ritkán tarolnak. A fő probléma az, hogy éves szinten mindössze 15 "tisztességes" film kerül bemutatásra. Ennek eredményeként a forgalmazók nem tudnak együttműködni az orosz filmgyártókkal, hiszen nincs értelme éves szinten néhány filmet bemutatni, azon túl pedig elfelejtkezni az orosz alkotásokról. Valódi versenyről sem érdemes beszélni, hiszen jelenleg a teljes orosz filmforgalmazás 5 százalékát teszik ki a hazai filmek. Ha nincs pénz, nem készülnek filmek és nincs mit bemutatni, ami pedig nincs, az hasznot sem hoz, tehát nincs mit visszaforgatni.
Vezető orosz filmcégek az állami támogatás mellett lobbiznak, ám Szergej Szeljanov producer szerint „hiába a pénz, ha nincs szabad verseny. "Az amerikai cégek dróton rángatják az orosz filmipart, minden számukra jelentős alkotást bemutatnak, megmondják, mit nézzünk, teret sem hagyva a helyi igényeknek" - véli Szeljanov, aki szerint a külföldiek jelenlétének persze előnyei is vannak. "Rengeteget ruháztak be Oroszország-szerte megfelelő vetítőtermek kialakítására, melyek megépülése igencsak kétséges lenne a külföldi tőke nélkül” - mutat rá a producer. Jelena Jatsura, a Slovo Group vállalat producere is pártolja az állami támogatást: „szükségünk van állami pénzekre átmeneti megoldás gyanánt.”
Minden nehezítő körülmény ellenére Oroszországban és a világban máshol is egyre többen ismerik fel az orosz film jelentősségét, mely túl azon, hogy művészeti értékeket képvisel, hosszú távon befolyásolja a világ megítélését az oroszokkal kapcsolatban. Már csak arra lenne szükség, hogy a befektetők is kellő fantáziát lássanak benne.
Oroszország imázsépítési kísérlete
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
