szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy adóerő-képességi vizsgálatban túl erősnek bizonyult Szolnok, ezért az idén a vártnál 300 millió forinttal kevesebbet kap vissza a személyi jövedelemadóból az önkormányzat a központi költségvetéstől - közölte Hegmanné Nemes Sára, a Tisza-parti város fideszes alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Ősszel még több értékesíthető telkét próbálja meg eladni a város, hogy pótolja ezt a nem várt. 300 millió forintos kiesést - tette hozzá.
 
A város pénzügyeiről adott tájékoztatása szerint az önkormányzat által idén júniusban kibocsátott 55 millió svájci frank értékű kötvény egy részének betétben történt lekötéséből, valamint az átváltáskor jelentkező árfolyam-különbözetből 74,8 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Jelenleg valamennyi kötvényüket forintban kötötték le, ami októberig további 30 millió forint kamatbevételt eredményez, egy későbbi eladástól pedig 55,4 millió forint hasznot várnak.
 
A kötvénykibocsátáshoz felvett kölcsön első kamatfizetésekor 73,8 millió forintot kell átutalni, és erre ez a pénz bőven fedezetet nyújt - tette hozzá.
 
Hegmanné Nemes Sára szólt arról is, hogy a kötvénypénzből 1,3 milliárd forintot az önkormányzat működési hiányának kezelésre fordítanak, a többiből pedig az európai uniós pályázatokhoz kellő önrészt biztosítsák majd.
 
A szolnoki önkormányzathoz eddig a tervezett 3,8 milliárd forintos helyi adóbevételből 1,7 milliárd forint folyt be.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

Adóárak: mennyibe kerülnek egyes állami feladatok?

A HVG e héten megjelenő száma érdekes táblázatot közöl arról, bizonyos állami közfeladatok, illetve beruházások hány adóforintunkba kerülnek, fejenként, egy évre vetítve. Addig is, amíg megjelenik az eheti HVG, ízelítőül néhány tétel; lehet tippelni!

Vállalkozás

Miért csak 2009-től lesz ingatlanadó?

A közelmúltban nyilvánosságra hozott 2008-as adócsomag tervezete szerint nem jövőre, hanem 2009 januárjától vezetik be az ingatlanadót. A Deloitte szakértője szerint nincs olyan szakmai érv, amely indokolná a halasztást. Mi lehet az ok?

MTI Gazdaság

BAMOSZ: sürgető feladat az adórendszer újragondolása

A Magyar Bankszövetség (BAMOSZ) támogatja a megtakarítások lekötési idejének hosszabbítására vonatkozó javaslatot, illetve ennek ösztönzését adókedvezményekkel, elutasítanak azonban minden olyan megoldást amely különbséget tesz banki és nem banki megtakarítás között - áll a szövetség közleményében.