EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Nagyot esett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amit főleg az OTP húzott le, de a bankpapírnak segített a Richter és a Mol is.
Rendesen lerántották nap végére a Budapesti értéktőzsde vezető indexét. A BUX egy százalék körüli mínuszban kezdett, a nap során azonban folyamatosan süllyedt, a zárószakaszban pedig 70 pontot zuhant, s végül 11 438 ponton zárt 3,5 százalékkal alacsonyabban, mint pénteken.
Csak az MTelekom úszta meg
A vezető részvények közül a pénteken menetelő OTP járt a legrosszabbul: papírjai majd 6 százalékkal 2341 forintig gyengültek. Esett a Mol és a Richter is: az olajipari cég részvényei négy százalékkal lettek olcsóbbak, s végül 8900 forinton zártak, míg a Richter 3,77 százalékkal 26 750 forintig süllyedt.
A blue chipek közül egyedül az MTelekom úszta meg komoly zuhanás nélkül. A távközlési társaság részvényei hajszálpontosan ott zártak, ahol pénteken 590 forinton.
Nyertes, vesztes
A nap nyertese a Humet lett, amely 5 százalékkal 21 forintra erősödött, míg a nap vesztese a 10 százalékot gyengülő, s végül a kereskedést 9 forinton befejező Phylaxia volt.
Ecoline
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.
A szakszervezet azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél.