Bár 1995. március 13. nem péntekre esett, sokaknak mégis felérhetett ezzel, amikor útjára indították az 1995. március 12-én vasárnap meghirdetett, Bokros-csomag néven elhíresült intézkedéssorozatot. Az azóta is mumusként emlegetett stabilizációs program a nevét beterjesztőjéről, Bokros Lajos akkori pénzügyminiszterről kapta ugyan, de előkészítésében, kidolgozásában mások mellett a korábbi pénzügyminiszternek, Békesi Lászlónak és Surányi Györgynek, az MNB akkori elnökének is jelentős része volt.

A csomag bevezetését számos kényszerítő körülmény váltotta ki, amelyek a maitól lényegesen különböző helyzetet alakítottak ki, mégis mintha visszaköszönnének a mai gazdasági problémák is. Horn Gyula akkori miniszterelnöknek A Hét című tévéműsorban tett kijelentése szerint az ország az államcsőd felé haladt. Magyarország GDP-je 1990 és 1993 között 20 százalékkal, az ipari termelés 35, a mezőgazdasági pedig 45 százalékkal csökkent. A magánfogyasztás, illetve a jövedelmek és átlagkeresetek reálértéke esett, a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölött állt, az inflációs várakozások pedig meghaladták a 25 százalékot.
 

Surányi György, Horn Gyula, Bokros Lajos. Stabilizációs sokkterapeuták © Müller Judit

A magyar gazdaság gyors egyensúlyromlását 1992-93 között a gazdaság élénkítését és az infláció letörését egyidejűleg megcélzó gazdaságpolitika idézte elő – írta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa az ezredfordulón a Hetek című közéleti hetilapban megjelent cikkében. A folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben az éves GDP 9 százalékára rúgott, de ezzel párhuzamosan emelkedett a külső eladósodás mértéke is, amely 1994-re elérte a GDP 45 százalékát. Az egyensúly megbomlása az államadósságban is tükröződött, amely 1993 és 94-ben meghaladta a GDP négyötödét. A helyzetet súlyosbította, hogy az állam finanszírozási igénye úgy duzzadt fel, hogy csak rövid lejáratú állampapírok kibocsátásával tudták fedezni, hosszabb távú papírokat nem tudott eladni az állam.

Magyarországnak ebben az időben a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) nem volt megállapodása, és a Bokros-csomag bevezetésére erős kényszerítő körülményként hatott, hogy a magyar kormánynak nem sikerült tető alá hoznia a készenléti hitelmegállapodást. Ez a befektetőknek is negatív üzenetet küldött, ami 1995 elején már azzal a kockázattal járt, hogy Magyarország nem lesz képes megújítani a külföldi hiteleit, és esetleg nem tudja teljesíteni a fizetési kötelezettségeit.

Mindezek ellenére az 1995 tavaszára összeállt intézkedéssorozat jellegét és szigorúságát egyes vélemények szerint nem a hazai gazdaság teljesítménymutatói, hanem elsősorban olyan külső tényezők diktálták, mint a mexikói pénzügyi válság kirobbanása. Ez utóbbi ugyanis nemcsak a latin-amerikai térségre vonatkozóan rengette meg a befektetők bizalmát, hanem más feltörekvő országok, így a kelet-európai régió iránt is. A bizalomvesztés azonban a hazai lakosságnál is megmutatkozott, amit a devizabetétek gyors kiáramlása jelzett. Ebben a helyzetben nem maradt más választás sokak szerint, mint egy olyan gazdaságpolitikai irányváltás, amely egyszerre orvosolta a bajokat és építette vissza az ország iránti bizalmat.

Bokros Lajos 25 pontban tette közzé gazdaságpolitikai koncepcióját, amely a növekedést és az egyensúly megtartását egyformán fontos célnak tekintette. Az intézkedésekkel azt akarták elérni, hogy az export növelésével többlet-devizabevételhez jusson az ország. Ez alapozta meg a gazdasági növekedést a pénzügyi egyensúly javításával, a növekedés motorjává pedig ugyancsak az exportot tették.

Az intézkedések során a kormány minden lehetséges eszközt megragadott az egyensúly rövid távú helyreállítására. A forintot kilenc százalékkal leértékelték, és bevezették a csúszó leértékelést, amelynek során további három hónapig 1,9 majd havonta 1,3 százalékkal csökkent a nemzeti valuta értéke. Ennek eredményeként az addigi hektikus leértékelések helyett kiszámítható lett a forint romlása, amellyel a spekulációt is sikerült visszaszorítani, megerősödött a forint iránti bizalom és a monetáris politika szavahihetősége. A leértékelés emellett jelentősen megerősítette a hazai exportot, hiszen az exporttermékek valutában számolva olcsóbbak lettek. A csúszó leértékelés ráadásul ezt a lökést hónapról hónapra, kiszámíthatóan nyújtotta a vállalatoknak.

Nem volt alternatíva? © MTI

Ideiglenes jelleggel 1997-ig bevezették a 8 százalékos importvám-pótlékot, amely az energiahordozók kivételével minden termékre vonatkozott. A kormány a belföldi kereslet csökkentése érdekében kemény határt szabott a bérkiáramlásnak. Az állami vállalatoknál és a költségvetési intézményekben megállították a fizetések növekedését.

Szeptembertől bevezették a tandíjat a felsőoktatásban és átalakult a szociális ellátások rendszere is. A rászorultság elve alapján leszűkült a családi pótlékra, a gyesre és a szülési segélyre jogosultak köre, nem járt alanyi jogon. Megszűnt a fogászati ellátás általános és teljes ingyenessége. Csökkent és célzottabb lett a gyógyszerek költségvetési támogatása. Felemelték a kötelező nyugdíjkorhatárt.

A pénzügyminisztérium mindezektől az intézkedésektől 170 milliárd forintos költségvetési hiánycsökkenést várt. Bár a törvényhozásban a Bokros-csomag végrehajtása nem ütközött akadályba, hiszen a kormánynak kétharmadosnál is nagyobb parlamenti többsége volt, a későbbiek során számos szociális jellegű intézkedést az Alkotmánybíróság alkotmányos jogokra hivatkozva megsemmisített. Például az anyasági és gyermektámogatási juttatások megkurtítását a taláros testület csak az újonnan született gyermekekkel kapcsolatban tartotta alkotmányosnak. A családi pótlék és a táppénz szűkítését és a honoráriumokra kivetett 44 százalékos tb-járulékot megsemmisítette. Alkotmányellenesnek mondta ki a felsőoktatási létszámleépítések elrendelését is, ezt azonban az egyetemek a forráselvonások miatt végrehajtották, csaknem kilencezer embert elbocsátva.

Mindezek ellenére a Bokros-csomag egy éven belül hozta az elvárt makrogazdasági hatásokat: a privatizáció újraindításával és a stabilizáció melletti elkötelezett kiállásnak köszönhetően az országot és a kormányt övező nemzetközi üzleti és politikai hangulat hamar megváltozott, ami külső megítélésünk jelentős javulásában is mutatkozott. Az egyensúly már rövid távon javulni kezdett, leginkább a fogyasztás visszaesésének, az export bővülésének és a kiugróan magas privatizációs bevételeknek köszönhetően.  A gazdasági növekedés 1997-től felgyorsult, és a '90-es évek második felében a bővülés az európai átlagnál jóval magasabb ütemű volt, elkezdtek nőni a jövedelmek és a fogyasztás, gyors ütemben csökkent az infláció. A javuló külső és belső egyensúly, a lecsökkent külső és belső adósság pedig lehetőséget teremtett rá, hogy a gazdaság növekedése tartóssá váljon.

Ennek ára viszont egyrészt az átmenetileg lassuló gazdasági növekedés, továbbá az éves 28,2 százalékot elérő gyorsuló infláció volt. Ez a periódus súlyos társadalmi áldozatokat is követelt. A megszorítások ugyanis a bérből és nyugdíjból élőket sújtották leginkább. A társadalmi áldozatvállalás – egyes vélemények szerint – a pénzügyi deficitet nem szüntette meg, csak szociális deficitté konvertálta.

A csomag bevezetése nemzetközi szinten sikernek bizonyult, hiszen ennek köszönhetően egy évvel a bejelentés után sikerült megállapodást kötni a Valutaalappal, és Magyarország még 1996 tavaszán az OECD tagjává vált. Utóbbi jelentősége abban rejlik, hogy enélkül sem a NATO-felvételben, sem a várható európai uniós tagságban nem reménykedhettünk volna.

Belpolitikailag azonban a csomag nem aratott osztatlan sikert, ami meglátszott a kormánypártok – és elsősorban az SZDSZ – népszerűségének alakulásán is. A Bokros-csomagot ellenzők véleménye szerint a kormányzat 1995-ben választott stratégiája téves diagnózison alapult, közgazdaságilag rossz irányba indult el. Az 1995-ös évet követő időszak gazdasági fellendülése szerintük nem "a csomagnak" köszönhető, hiszen az recesszióval és egyes lehetőségek elmulasztásával járt. Az e táborhoz tartozók kétségbe vonják azt is, hogy az intézkedéssorozat tartós makrogazdasági stabilizációt hozott volna.

Számos közgazdász azonban úgy véli, jóval súlyosabb áldozatokat követelt volna, ha a kormány 1995 márciusában nem szánja rá magát a drasztikus kiigazító lépésekre.