Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A jegybank elnöke szerint a jövő év második felében indulhat meg a reálgazdaság növekedése Magyarországon.
Simor András – aki az M1 tévécsatorna „A szólás szabadsága” című műsorában fejtette ki nézeteit – azzal indokolta e prognózist, hogy a világgazdasági folyamatok alapján ez az időpont látszik reálisnak, mert az EU-ban is akkorra várható a reálgazdaság szűkülésének vége. Ez pedig meghatározó a magyar export számára. A jegybank elnöke hozzátette, hogy az ország eladósodottsága miatti visszafogott belső kereslet miatt ugyanakkor a gazdasági növekedés motorja csak a kivitel lehet.
Simor egyetért azzal, hogy a gazdaságnak alacsonyabb alapkamatra lenne szüksége, de ugyanakkor szavai szerint a jegybanknak figyelemmel kell lennie a pénzügyi stabilitásra, az adósság finanszírozásra is. Egy normális gazdaságban hasonló helyzetben már januárban 2-4 százalékkal csökkenteni kellett volna az alapkamatot, de ez az út Magyarország számára az eladósodottság miatt nem volt járható.
Az elmúlt hónapok kamatcsökkentését is az tette lehetővé szerinte, hogy javult a pénzügyi stabilitás és a következő hónapokban is csak olyan mértékű és ütemű kamatcsökkentés lehetséges, amilyet a pénzügyi stabilitás megenged. Kijelentette, hogy a jövő évi költségvetés tervezete lehetővé teszi a tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiány elérését, és ezt a jegybank fontosnak is tartja.
Simor úgy látja, hogy Magyarország pénzügyi sebezhetősége csökkent, így kevésbé szorul rá a külföldi befektetők finanszírozására, akiknek pedig nőtt az igénye erre. Simor ezzel indokolta, hogy Magyarország kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalapnál az általuk nyújtott hitelkeret lehívási határidejének kitolását. A jegybank elnöke bár részleteket nem közölt, annyit mondott, hogy az IMF Magyarországon tartózkodó küldöttségével a „tárgyalások lezárultak, és eredményesen zárultak le”.Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.