szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyitásban esést várnak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők, de van aki szerint ez egy lefelé irányuló nagyobb korrekció első lépcsője lehet.

Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház határidős üzletkötője arra számít, hogy a nyitásban akár egy százalék mínusszal indulhat a BUX. A pénteki hír, miszerint az amerikai értékpapír-felügyelet csalás miatt feljelentést tesz a Goldman Sachs befektetési bank ellen, már pénteken megtette a hatását. A hétfői kereskedésben a határidős pozíciók kifutása már "nem zavar be a képbe", mondta az elemző, de kérdés, hogy az amerikai és az esetleges újabb görög "sztori" mennyire hívja elő az eladókat. 

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője úgy véli, hogy a tőzsde az erőfelmérés helyzetébe érkezett. Nyitásban határozottan veszteséget prognosztizál az elemző, ami szerinte akár egy nagyobb korrekció első lépcsője is lehet. Az amerikai indexek több mint egy százalékos eséssel zártak pénteken többek között a Goldman Sachs ellen készülő feljelentés hatására. Az elemző emlékeztet arra, hogy az amerikai mutatók utoljára a januári tekintélyes korrekcióban viselkedtek így, amikor 2-3 héten keresztül estek, és abban az időszakban a BUX is 15 százalékot veszített az értékéből. Balásy Zsolt szerint ugyan ez a bank-ügy elszigeteltnek tűnik, de a pénzügyi szektor gyengeségét az OTP is nagyon megérezheti. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,80 pontos, 1,26 százalékos csökkenéssel, 24 600,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára pénteken 128 forinttal, 1,81 százalékkal 6952 forintra esett, forgalmuk 17,9 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 340 forinttal, 1,66 százalékkal 20 150 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,12 százalékkal 803 forintra gyengült, forgalma 929,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 580 forinttal, 1,29 százalékkal 44 220 forintra csökkent, a részvények forgalma 876,7 millió forintot ért el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI / hvg.hu Gazdaság

Zuhantak a tőzsdék: csalás vádja a Goldman ellen

Az Egyesült Államok értékpapír felügyelete a SEC (Securities and Exchange Commission) csalással vádolta meg a Goldman Sachs & Co. bankot a "nem elsőrendű" (subprime) jelzáloghitel levelekre alapozott származékos befektetési eszközökkel kapcsolatban, a befektetők elől fontos információk elhallgatása és a tényleges helyzet hamis beállítása miatt.