szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A német kormány újabb adó helyett azt várja el az atomerőműveket üzemeltető konszernektől, hogy önként járuljanak hozzá a megújuló energiaforrások hasznosításának növeléséhez - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.

A müncheni lap szerint az "önkéntes vállalás" a fejében a kormány lemondana arról, hogy - a már eldöntött fűtőelem-adó mellett - további illetékkel csapolja meg a konszernek profitját. Utóbbit az atomerőművek  meghosszabbított üzemideje nagy mértékben növelné, hiszen a régebbi építésű reaktorok zöme adózási szempontból már nullára le van írva, vagyis minden üzemóra tiszta nyereséget hoz a konszerneknek. 

Az üzemidő meghosszabbítása körül kemény csaták folynak még a keresztény-liberális koalíción belül is. Norbert Röttgen környezetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter 6-8 évben gondolkodik, pártjának (CDU) korifeusai 14-30 évi hosszabbítás mellett kardoskodnak. A CSU és a kisebbik koalíciós párt, a liberális FDP viszont azt akarja, hogy az atomerőművek mindaddig működhessenek, amíg megújuló energiaforrások maradéktalanul ki nem váltják őket. Szakemberek szerint ez utóbbi forgatókönyv 2050 előtt semmiképpen sem valószínű.

Angela Merkel kancellár csütörtökön, a lingeni atomerőművet fölkeresve arra célzott, hogy a kormány újabb illetéket készül kivetni a nukleáris erőműveket üzemeltető négy konszernre (EON, RWE, EnBW, Vattenfall). Az így befolyó pénzt a megújuló energiaforrások bővítésére és hatékonyabb kiaknázására fordítanák. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint azonban Berlinben időközben arra a következtetésre jutottak, hogy a konszernek háromszoros "megcsapolása" (adó, illeték, valamint az erőművekkel szemben támasztott biztonsági követelmények szigorítása, amely szintén sok pénzbe kerülne) nyomán számos erőmű üzemeltetése gazdaságtalanná válna.

Ezért az elképzelésből csak a fűtőelem-adó (a reaktorokban használt hasadóanyag minden grammja után 220 euró) maradna meg, amit kiegészítene a cégek "önkéntes hozzájárulása" a megújuló energiaforrások bővítéséhez. A lap szerint utóbbi feltehetően az Északi-tengeren létesítendő újabb szélkerék-erőművekkel valósulna meg.

Az atomlobby hetek óta panaszkodik arra, hogy a 2011-től kezdve fizetendő fűtőelem-adó veszteségessé tehet néhány erőművet, ezért azokat kénytelen volna az üzemeltető cég azonnal leállítani. Jürgen Grossmann, az RWE elnöke a lingeni erőműben nyilatkozva viszont tv-kamerák előtt kijelentette: a szóban forgó erőmű éves tiszta "üzemi eredménye" (azaz nyeresége) 300 millió euró. A fűtőelem-adó ebből 240 milliót vinne el - azaz még mindig maradna 60 millió euró nyereség. Az RWE öt atomerőművet üzemeltet Németországban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Hazai napelemhelyzet: kiaknázatlan nemzeti kincs

Miközben az európai uniós előírásoknak megfelelően Magyarországnak tíz éven belül több mint duplájára kellene növelnie megújuló energiafogyasztása részarányát végső energiafelhasználásán belül, addig a most készülő cselekvési terv a valós igényeket, adottságokat messzemenően figyelmen kívül hagyja.

hvg.hu Itthon

Orbán Az öldöklő angyalból idézett egy jelenetet

Az új kormány célja nem lehet kevesebb, mint az, hogy húsz év alatt megteremtse Magyarország energiafüggetlenségét, mivel ez szuverenitásának egyik legfontosabb eleme - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Budapesten a IV. Energia Fórumon. Orbán Az öldöklő angyal című Bunuel-film egyik jelenetét idézte.