A történelmet jól ismerő gazdaságpolitikusok fogadkoztak, hogy ezúttal nem követik el azt a két hibát, ami az 1929–1933-as nagy gazdasági világválságot az elkerülhetetlennél is súlyosabbá tette.

A mostani kríziskezelők az első csapdát elkerülték, amikor a fellendülés kezdeti jeleit látva a jegybankok nem estek pánikba, hogy jön az infláció, és nem kezdtek a monetáris politika szigorításába, hanem a mélyben tartották a kamatokat és öntötték a pénzt a gazdaságba. A második kihívás azonban viszályt szült. Az 1930-as évek elején a növekedést úgy igyekeztek stabilizálni, hogy az országok egymással versengve értékelték le valutájukat, majd protekcionista intézkedésekkel próbálták megvédeni piacukat, ez pedig elmélyítette a válságot.

A világ most is a saját valutájukat túl erősnek tartó országok zsivajától hangos, amit az IMF és a Világbank hét végi washingtoni közgyűlésén sem sikerült lecsillapítani, így a megoldás keresését a húsz vezető gazdaság (G20) novemberi szöuli csúcstalálkozóján folytatják.

Az exporttól várja a megváltást az USA és az EU, Japán és Kína, a fejlett és a fejlődő országok csoportja. A világkereskedelem azonban zéró összegű játék, azaz nem pörgetheti mindenki a kivitelt, mégis mindenki azt szeretné, ha ennek érdekében a valutája gyengülne.

A cikk teljes szövege a HVG Nemzetközi gazdaság rovatában olvasható.