Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,39 pontos csökkenéssel, 23.581,11 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,36 százalékkal gyengült.
A péntek reggeli nyitást megelőzően az elemzők úgy vélekedtek, hogy kedvezőnek mondható a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, de bizonytalan, hogy ez a magyar piacon is érezhető lesz-e.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője enyhe pozitív hangulatra számít a nemzetközi piacokon. A budapesti kereskedésben izgalmas lehet a Mol, amelynek árfolyamát csütörtökön a Szurgut-részvények állami megvásárlásával kapcsolatos ellentmondó kommunikáció repítette fel. A cáfolatok nyomán pénteken rossz napja lehet Mol-nak, ami a többi részvény árfolyamát is lehúzhatja - mondta a bróker. A relatíve erős OTP-ben kérdés, hogy hogyan alakul a pénteki kereskedésben az árfolyam.
Varjú Péter még nem látja nyomát annak, hogy a magyar magán-nyugdíjpénztárak jelentősebb eladásba kezdtek volna. Véleménye szerint novemberben lehet majd inkább érzékelni a változásokat, mert az lesz az első hónap, amikor a napokban hozott törvény alapján a központi költségvetés nem utalja át a járulékfizetők 30 milliárd forintját. Ha teljesül a várokozások szerinti 20 százalékos visszalépés a magán-nyugdíjpénztárakból az állam nyugdíjalapba, akkor az komoly részvényeladásokat generálhat a pénztárak részéről - magyarázta a bróker.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nehéz megjósolni a pénteki kereskedés menetét a sok magyar sajátosság miatt, miközben a globális hangulat kedvezőnek mondható. A szakértő megjegyezte, hogy az orosz Szurgut tulajdonában lévő Mol-pakett állami megvásárlásának nem kellene árfelhajtó hatással bírnia a tőzsdén, mert az egyetlen üzenet az, hogy a csomag ellenségesből "baráti" kézbe kerülésével tovább növekszik az esélye annak, hogy a Mol bevonja saját részvényeit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,35 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 23 665,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.