Tanulságos és részletgazdag tükröt állított a magyar társadalom és a poltikai elit elé a Tárki Társadalmi riport tanulmánysorozatának 11., 2010-es kötete. Az 1985-ben az elsőként megalakult magán társadalomkutató intézet az elmúlt 25 évben összegyűjtött empirikus adatok alapján mutatja be a magyar társadalom legfontosabb trendjeit, változásait. A tanulmánykötet szerint Magyarországon a rendszerváltás alapvetően sikeres volt, hiszen a térségben a leggyorsabban nálunk alakult ki a parlamenti demokrácia és a magántulajdonon alapuló piacgazdaság intézményrendszere, itt volt a legjelentősebb a külföldi tőke beáramlása. Utóbbi még akkor is fontos, ha ez sok tekintetben negatív következményekkel járt együtt, például a közvagyon egyes szektorokban túlzott mértékű külföldi kézbe kerülésével, és a folyamat nem vezetett egy erős magyar középosztály létrejöttéhez.

Felemelkedők és lesüllyedők

Az előző rendszerben mesterségesen felduzzasztott, nagyon nagy létszámú, jelentősen differenciált középréteg a rendszerváltás során erőteljesen átalakult – derül ki a Kolosi Tamás és Keller Tamás által írt Kikristályosodó társadalomszerkezet című tanulmányból. A középosztály mérete 2009-re az 1982-es szint 70 százalékára zsugorodott. Ebben az időszakban körülbelül ugyanakkora embermennyiség – nagyjából 6-7 százalék jutott felsőbb társadalmi osztályokba, illetve süllyedt lefelé – magyarázta a hvg.hu-nak Keller Tamás. A legeszegényebb rétegek, az úgynevezett depriváltak társadalmi aránya emiatt nem sokat változott, a viszonylag kislétszámú elit ugyanakkor megduplázódott. Az elitben meghatározó szerephez jutottak a nagy- és középvállalkozók, létrejött egy létszámában kicsi, de vagyonát illetően koncentrált nagytőkés osztály.

A rendszerváltás előtti középosztály – a társadalomtudósok megfogalmazása szerint – meglehetősen „státusinkonzisztens” volt, ami azt jelenti, hogy számos tagja valamilyen szempontból kilógott a sorból: például vagyona alapján a középosztályba tartozott, de ezt jövedelme nem indokolta, vagy lakáshelyzete alapján a társadalom közepén helyezkedett el, de foglalkozása szerint nem. A TÁRKI legfrissebb kutatása azt mutatja, hogy a magyar középosztály a rendszerváltást megelőző állapothoz képest sokkal homogénebb lett, soraiban jóval kisebb a differenciáltság (és a különbségekben is inkább a választott életstílus dominál), mint a társadalom legtetején és legalján.

A szerzőpáros keresztmetszeti adatok használatával elemzi az elmúl közel 30 évben lezajlott társadalomszerkezeti folyamatokat (1982 és 2009 közötti időszak). A TÁRKI más kutatásaiból azonban lehetőség van a nemzedéken belüli társadalmi osztály mobilitás vizsgálatára is, noha rövidebb időperiódusban, 1992 és 2007 között. E kutatásoknak alapján megállítható, hogy a társadalmi felemelkedés sikere elsősorban az iskolázottsági szinten és a foglalkozási pozíción múlik, ami mellett persze szerepet játszanak az egyéni kognitív és nem kognitív képességek is – magyarázza Keller Tamás.

A köztudatban élő extrém társadalmi egyenlőtlenségeket ugyanakkor megcáfolják a kutatások – derül ki Társadalmi Riport legfrissebb kötetének elemzésiből. A közhiedelmekkel szemben Magyarországon nem nagyobbak a jövedelmi különbségek az európai átlagnál. Bár a skandináv államokban kisebb az olló, de Dél-Európában nagyobb, Magyarország a középmezőnyben található, nagyjából a franciaországihoz hasonlóak a jövedelmi különbségek – magyarázta nemrég a kötet bemutatóján Kolosi Tamás, a Tárki alapítója és elnöke.

Persze a gazdasági válság az összes társadalmi csoport reáljövedelmét csökkentette: a legnagyobb jövedelműek átlag feletti bevételkiesése mellett a legszegényebbek jövedelme csökkent a legnagyobb mértékben a válság alatt. Kolosi Tamás szerint a társadalmi egyenlőtlenség átmeneti növekedéséhez vezethet a következő évek várható gazdasági fellendülése is, mivel azt a válság negatív hatásaihoz hasonlóan elsőként a leggazdagabb rétegek érezhetik meg.

Ugyancsak tanulságos, hogy Magyarországon a legnagyobb – és ez különösen a közepes jövedelműekre igaz – a nyugdíjak és szociális juttatások aránya az összjövedelemben. Ma Magyarországon nemcsak a nyugdíjasok és a szociális juttatásokból élők, hanem az aktívak egy jó része és a versenyszféra vállalatainak egy része is az államtól függ.

Merev gondolkodás

Bár szeretjük magunkat Nyugat-Európához hasonlítani, a mai magyar társadalom értékszerkezete inkább keleti és déli-délkeleti szomszédainkhoz hasonló – állapítja meg a Tárki. Bár a vallási, családi, nemzeti értékek tekintetében a lakosság megoszlása megfelel az európai átlagnak, Magyarország GDP-vel mért gazdasági fejlettségéhez képest zártabb gondolkodású ország. Ennek jelei megmutatkoznak a bizalmatlanságban, az alcsony fokú politikai/közéleti szerepvállalásban, a másként gondolkodás elutasításban és a paternalizmusban. A posztmodernizációs értékek elfogadottsága nagyon alacsony, ugyanakkor az uniós országok közül nálunk látják a legtöbben konfliktusokkal terheltnek a társadalmat, és nagyon erős – különösen a közintézményekkel szembeni – bizalomhiány. Rendkívül alacsony a politikai intézmények iránti bizalom, nem kis részben feltételezhetően azért, mert a politika működése a közvéleményben sokszor kapcsolódik össze korrupciós gyakorlatokkal.

A Tárki szerint a közintézmények iránti általánosan alacsony bizalmi szint oka is és egyben következménye is annak, hogy a rendszerváltás óta nem igazán sikerült megteremteni az újonnan kialakult, versenyre épülő piacgazdaság legitimitását. Ma, Magyarországon az emberek többnyire mélyen meg vannak győződve arról, hogy a társadalomban általános tisztességtelenség uralkodik, és hogy a gazdasági tevékenység során az egyes szereplők csak egymás rovására érvényesülhetnek. A magyarok négyötöde szerint ebben az országban becsületesen nem lehet meggazdagodni, háromnegyedük szerint pedig, aki vinni akarja valamire, annak egyes szabályokat át kell hágnia.

Csak minden második magyar szerint érhetjük el kemény munkával azt, amit akarunk, és csak minden ötödik ember véli úgy, hogy Magyarországon mindenkinek egyenlő esélye van az érvényesülésre. Ez a közeg különösen masszív táptalajt ad annak az egyébként amúgy is mélyen gyökerező elköteleződésnek, amely több reményt fűz az állami megoldásokhoz, mint a piaci szereplők önkéntes alkujára és cseretevékenységére épülő piacgazdasághoz.