AP
„Példátlan támogatás a görög nép példátlan erőfeszítéséhez” – ekként értékelte Jorgosz Papandreu görög kormányfő a televízióban közvetített kormányülésen az Athén, az EU és az IMF között létrejött megállapodást, mely szerint 30 milliárd eurós költségvetési megtakarítás fejében 110 milliárd eurós mentőcsomaggal segítik ki az államcsőd szélére sodródott országot. Papandreu patetikusan, ám találóan fogalmazott: ekkora összegű, háromnegyed részben az eurózóna tagállamai, egynegyed részben pedig az IMF által biztosított hitelt még egyetlen országnak sem adtak össze, mint ahogy „emberemlékezet óta” egyetlen görög kormány sem szánta rá magát a mostanihoz hasonló, tabukat döntő megszorításokra. A katonai junta 1974-es bukását követő demokratizálódással egymást váltó konzervatív és szocialista kormányok gátlástalan pénznyomással és hitelfelvétellel finanszírozták az országot, és most már jól látszik, e hagyománynak az euró bevezetése sem vetett véget.
A hitelnyújtásban részt vevő országok parlamentjeinek egyenként is rá kell bólintaniuk a múlt szombaton kötött egyezségre. A konfirmálás a második legjelentősebb hozzájáruló Franciaországban keddre virradóra meg is történt, s a legmélyebben a zsebébe nyúló Németországban még e héten várható. Vezető német politikusok sem fukarkodtak a drámai hangulat verbális aláfestésével. „Ultima ratio” – minősítette hétfőn délután Angela Merkel kormányfő azt a törvénytervezetet, amit aznap fogadott el a kabinet, s terjesztett gyorsított eljárásban a parlament elé. Guido Westerwelle alkancellár és külügyminiszter pedig egyenesen a miniszteri eskü szövegéből kölcsönzött szavakkal – „megóvják a károktól Németországot” – indokolta a lépés elkerülhetetlenségét.
A tervezet egyébként a Törvény a valutaunió stabilizálásáról címet viseli, ebben az értelemben tehát nem is Görögországról szól, még ha a lényege az is, hogy Németország a következő három évben összesen 22,4 milliárd euró hitelt nyújt Athénnak. (A kölcsönt a Kreditanstalt für Wiederaufbau bank folyósítja, a kormány pedig garanciát vállal rá.) Sokkal többről van szó, mutatott rá a kancellár, mint a görög állam fizetőképességének megőrzéséről: az egész euróövezet stabilitásáról s ezen túlmenően az egész EU gazdasági jövőjéről.
Késő – mondják erre mind a külföldi elemzők, mind a tavaly ősz óta ellenzékben lévő német szociáldemokraták vezetői. Amikor a görög válság fél éve kirobbant, Athén még 5,2 százalékos kamattal juthatott hitelhez, múlt pénteken már csak 12–15 százalékossal. A tétovázást Merkel rovására írják, aki minél jobban igyekezett megnyugtatni a német adófizetőket, annál inkább elbizonytalanította a piacokat azt illetően, hogy összeáll-e az uniós segítség. A finanszírozási források szinte teljes elapadása vezetett oda, hogy a mentőakció az eredetileg elképzelt 45 milliárd két és félszeresére duzzadt, és meglehet, ez a számla sem a végső. A német pénzügyminiszter-helyettes kedden már 150 milliárd euróról beszélt, kijelentve azonban, hogy 40 milliárdot Görögország maga teremt elő a pénzpiacokon.
A német ellenzék most azt olvassa a kereszténydemokrata pártelnök-kancellár fejére, hogy kizárólag a vasárnap esedékes észak-rajna–vesztfáliai tartományi választások izgatták. Attól tartott, a választók nem vennék jó néven, hogy „a német adófizetők pénzén húzzák ki a bajból a felelőtlenül költekező görögöket” – ahogy azt bulvárlapok harsogják nap mint nap. És amiben persze nincs igazuk: az euró stabilizálásával Németország a saját exportpiacait menti meg, a görög államkötvényeken pedig német bankok is degeszre keresik magukat – csakhogy ebből nem lehet öles címbetűket formálni a négymillió példányos Bild Zeitung első oldalára. A választók többsége pedig ezt a lapot olvassa, így aztán Merkelék szerették volna a döntést a választás utánra halasztani, csak már nem lehetett. Mint ahogy haladéktalanul, május 7-ére összehívták az informális eurózónacsúcsot is.
A görög államadósságot ugyanis a múlt héten ismét leminősítették, immáron bóvlikötvény kategóriába sorolták, ami rendkívül idegessé tette a pénzpiacokat. Ráadásul május 19-én esedékessé válik 8,5 milliárd eurónyi görög államkötvény visszafizetése, ami a hitelcsomag nélkül aligha lett volna lehetséges. Athén egyébként az idén a 110 milliárd eurós hitelkeretből 45 milliárdot hívhat le, aminek kétharmadát az eurózóna tagállamai kétoldalú hitelmegállapodások keretében a piacinál kedvezőbb, de az IMF-kölcsönénél magasabb, 5 százalékos kamatra folyósítják, egyharmadát pedig a washingtoni nemzetközi pénzügyi szervezet állja.
A társadalom minden rétegét érintő, fél éven belül immár a negyedik megszorítócsomaggal a Papandreu-kormány azt vállalta, hogy a napokban felfelé módosított, a GDP 13,6 százalékára rúgó tavalyi hiányt az idén 8,1 százalékra szorítja le, 2014-re pedig a deficit a maastrichti kritériumokban előírt 3 százalék alatti szintre mérséklődik. A nadrágszíj-összehúzás azonban még mélyebb recesszióba taszíthatja a gazdaságot, amely az idén az előre jelzettnél nagyobb mértékben, 4 százalékkal, jövőre pedig 2,6 százalékkal esik vissza, és növekedésre leghamarabb 2012-ben lehet számítani. Az államadósság a következő három évben emelkedik, a prognózisok szerint a GDP 140 százalékán tetőzik 2014-ben, és csak ezután várható fokozatos javulás.
Az elemzők viszont már régóta nemcsak Görögország miatt aggódnak. Attól tartanak, hogy a balkáni ország olyan katalizátorszerepet játszhat a sérülékeny EU-tagállamok adósságválságában, ahogyan a Lehman Brothers amerikai brókerház bukásának hullámai előbb az amerikai, majd a globális bankszektort rengették meg. A portugál államadósság alacsonyabb osztályba sorolása, valamint az ír, az olasz és a spanyol tartozásheggyel kapcsolatos félelmek veszélybe sodorhatják az EU közös valutáját, az eurót is, ha Brüsszel nem lép közbe határozottan – aggódott például a New York Times amerikai napilap kolumnistájaként is dolgozó Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman. Görögország ugyanis az EU GDP-jének kevesebb mint 3 százalékát adja – és Portugáliával közös hozzájárulása is alig haladja meg az 5 százalékot –, így a krízis könnyebben lokalizálható, Olasz- vagy Spanyolország viszont egészen más nagyságrendet képvisel.
Kutyaszorítóba került az Európai Központi Bank is, amely az általa folyósított hitelek fedezeteként elfogadott államkötvényekkel szembeni feltételeket, éppen a görög krízis miatt, egyszer már lazította. Ha elutasítja a bóvli kategóriába sorolt papírok befogadását, azzal egy létfontosságú finanszírozási forrást zár el Athén elől, ha pedig tovább lazítja a feltételeket, akkor a saját monetáris politikai hitelét ássa alá, s vele az euró hátországát gyöngíti. A bank kedden még kitartott a kötvények befogadása mellett.
Uniós mentőakció híján futhatnának a pénzük után az EU-tagországok bankjai is, amelyek korábban jelentős mennyiséget vásároltak be az átlagosnál magasabb hozamot kínáló görög államkötvényekből. A francia bankok 80 milliárd euró értékű görög államadósságot halmoztak fel, a németek pedig 45 milliárdot. Az utóbbiak közül a legtöbb, 9,1 milliárd eurónyi görög állampapír éppen annak a Hypo Real Estate jelzálogbanknak a könyveiben szerepel, amelyet már az amerikai jelzálogpiachoz kötődő spekulációjának veszteséghalma alól is német költségvetési segítséggel kellett kimenteni. Márpedig görög fizetésképtelenség esetén a kötvények villámgyorsan veszítettek volna az értékükből.
Feszegetik a hitelminősítők szerepét is, amelyek közül a két nagy, a Standard & Poor's és a Moody's amerikai. Születtek összeesküvés-elméletek is, miszerint a dollár szerepének védelmében az euró romlására törnek, ennél megalapozottabbnak tűnik azonban az a vélemény, hogy az amerikai jelzálogpiaci származékos papírok eladhatóvá tételében játszott tevékenységüket most stréberséggel próbálják ellensúlyozni (lásd Az euró elrablása című írásunkat). Az összeesküvés-elméletekben törvényszerűen feltűntek a piacokon hatalmas pénzekkel spekuláló árfolyam-kockázati alapok (hedge funds) is. A The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap úgy tudja, februárban egy exkluzív vacsorán többük képviselője arra a következtetésre jutott, hogy az euró árfolyama elindul a dollárparitás felé – ahol 2002 decembere óta nem járt –, így érdemes jelentős téteket rakni az esésére. Bár az egyik állítólagos résztvevő, a Soros Fund Management nem volt hajlandó kommentálni az értesülést, az alap névadója és irányítója, Soros György arra figyelmeztetett, az euró széteshet, ha az EU nem rakja rendbe pénzügyeit.
A görög válság Délkelet-Ázsiában is indulatokat gerjesztett. Szerintük az IMF most más mércével mér, mint az őket sújtó 1997–1998-as válság idején. Akkoriban, állítják, szerintük a segítség fejében sokkal keményebb feltételeket támasztottak, mint most Athénnak – igaz, ezt a megszorítások ellen máris sztrájkokkal, felvonulásokkal tiltakozó görögök egyáltalán nem így élik meg. Az IMF ugyanakkor szokatlan feladatot vállalt magára. Míg a korábban bajba került, részben a közreműködésével megmentett országok – legutóbb Dél-Korea 1997-ben és Törökország 2000-ben – valutájuk leértékelésével menekültek, Argentína pedig 2001-ben felfüggesztette adósságtörlesztését, Görögország számára az eurózóna kényszerzubbonya miatt mindkét út járhatatlan. Az eurózónából való kilépés pedig összemérhetetlen azzal, amikor 1992-ben az angol font távozni kényszerült az árfolyam-lebegtetési rendszerből, és kiszámíthatatlan politikai, pénzügyi és jogi következményekkel járna a közös valuta visszacserélése a drachmára.
FOLK GYÖRGY / BRÜSSZEL
NAGY GÁBOR
TÁLAS ANDREA
WEYER BÉLA / BERLIN
