Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) csütörtökön nyilvánosan is bejelentette, hogy törvénytelennek találta a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott amerikai kormányzati támogatások egy részét.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőit bizalmasan már januárban értesítették a jelentés tartalmáról. A dokumentum szerint a Boeing tiltott export-szubvenciókat kapott, a WTO ezért azt javasolta Washingtonnak, hogy ezeket szüntesse meg, vagy pedig tegyen lépéseket káros hatásaik felszámolására.
WTO-határozat a legújabb fejezet a két repülőgépgyártó óriás, az Airbus és Boeing hetedig éve tartó csatájában, amelynek keretében az EU és az USA kölcsönösen a rivális óriásvállalat szabályellenes támogatásával vádolta meg egymást. A WTO tavaly, egy párhuzamos eljárásban az Airbust marasztalta el a világszervezet szabályaival összeférhetetlen finanszírozás miatt. A két fél fellebbezése nyomán a WTO áprilisban hirdeti ki újabb állásfoglalását.
A mostani, telefonkönyv vastagságú jelentés nyilvánosságra hozatala után - ahogy azt tavaly is tették - mindkét fél győzelmet hirdetett.
Az EU Bizottsága csütörtökön üdvözölte és mérföldkő-jelentőségűnek minősítette a WTO döntését, amely szerint Amerika a világszervezet szabályaival ellentétes módon használt fel dollármilliárdokat a Boeing támogatására. Uniós források ugyanakkor nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az EU megfellebbezi a WTO következtetéseit.
Az uniós állásfoglalás szerint igazolást nyert az európai álláspont, amely szerint az amerikai szövetségi kormány és az USA több tagállamának vezetése 1989 és 2006 között - a WTO-szabályokkal összeférhetetlen módon - 5,3 milliárd dollárt folyósított a repülőgépgyártónak, és további 3-4 milliárd segítséget tervezett.
Karel de Gucht uniós kereskedelmi biztos rámutatott, hogy 2004-ben a vitát a Boeing kezdeményezte, és most rábizonyosodott, hogy – vissza nem térintendő hitelek, a NASA-tól kapott k+f támogatás, kereskedelmi támogatás, kormányzati létesítmények ingyenes felhasználása és adókedvezmények formájában – törvénysértő szubvenciókat kapott. De Gucht szerint a támogatások 45 milliárd dollárnyi kárt okoztak az EU érdekeinek, mert az Airbus a leszorított árak miatt piacokat vesztett.
Ron Kirk amerikai kereskedelmi megbízott csütörtökön Washingtonban kijelentette: az amerikai kormány mérlegeli, hogy megfellebbezze-e a WTO határozatát, amely szerint a Boeing 2,7 milliárd dollár törvénytelen kereskedelmi támogatást kapott. Kirk rámutatott, hogy a WTO tavaly az EU-t ítélte el az Airbusnak nyújtott támogatás miatt.
Az Airbus és a Boeing olyan piacon verseng egymással, amelynek összértéke a következő két évtizedben eléri a 3000 milliárd dollárt. A két fél legutóbb az amerikai légierő légiutántöltő-flottájának lecserélésében kiírt pályázat ügyében csapott össze. A Pentagon a Boeinget hirdette ki győztesnek.
A WTO-határozatok egyébként nemcsak a Boeing-Airbus párharcban lesznek meghatározók, hanem a két óriás kínai, orosz, brazil, kanadai és japán vetélytársai piaci viselkedésének szabályozásában is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.