Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ma reggel közli a KSH a magyar gazdaság második negyedéves teljesítményének előzetes adatát. Az Index úgy értesült, hogy a GDP csupán – a hivatalos kormányzati prognózisokban és elemzői várakozásokban szereplő 2-2,5 százalék közötti értékektől jóval elmaradó – 1,6-1,8 százalék körüli mértékben nőtt. Ilyen gyenge második negyedév a kormányváltás időszaka óta nem volt.
Ha a GDP-adat valóban az információinkban szereplő 1,6-1,8 százalék körüli lesz, az komoly visszaesés az előző negyedévhez képest – állítja az Index. Az első három hónapban még 2,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A kormányzati előrejelzést tartalmazó konvergenciaprogram erre az évre 3 százalékos GDP-bővülést jósolt, vagyis az első negyedév után fel kellett volna pörögnie a gazdaságnak.
A GDP-adat várható mértéke a hazai ágazati statisztikák ismeretében nem meglepő. A legutóbbi termelési és értékesítési adatok szerint például az ipar teljesítménye júniusban visszaesett, 0,6 százalékkal maradt el a májusitól, a kiigazítatlan adat alacsonyabb volt az előző júniusinál, és júniusban már az ipari export is csökkent.
Az építőipari adatok még rosszabbul festenek, hiszen egy év alatt 9,6 százalékkal esett vissza, de júniusban már 13,9 százalékkal volt kisebb a teljesítménye az előző évinél. A foglalkoztatási mutatók ugyan jobbak a tavalyinál, de a tíz évre tervezett egymilliós, vagyis évi százezer új munkahelyből csak néhány tízezer jött össze. Az adóátrendezést várt felpörgető hatás nem jelent meg a gazdaságban, a családoknál maradó pénzből nem származott jelentős többletköltés, ami felpörgette volna a kiskereskedelmet és a belső fogyasztást.
Ha a gazdasági növekedés lassabb lesz a vártnál, annak egyik következménye az lehet, hogy nehezebb lesz a költségvetési hiánycél elérése – részben a kevesebb bevétel, részben önmagában az alacsonyabb GDP-adat miatt –, bár ebben az évben a magánnyugdíjalap államosítása miatt ez még nem okoz gondot. Elemzők szerint egyensúlyi intézkedések nélkül kérdéses, hogy tartható lesz-e a 2012-re vállalt 2,9 százalékos GDP-arányos deficit az Index.hu szerint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.