szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyengüléssel nyitottak hétfőn az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

A hangulat elsősorban az Amerikából érkezett foglalkoztatási adatok miatt rossz: a világ legnagyobb gazdaságában nem jöttek létre új munkahelyek augusztusban, ami akár egy újabb visszaesés kezdetét is jelezheti a szakértői értelmezések szerint. A félelem a recessziótól kiugró mértékben gyengítette a bankszektor részvényeit, a STOXX Europe 600 Banks ágazati index 2,6 százalékot veszített értékéből a kereskedés első órájában. 

A nyugat-európai térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300-as index a pénteki 2,5 százalékos mínusz után 2 százalékos visszalépéssel kezdett, 929,41 pontra gyengült délelőtt. A hetet valamennyi meghatározó nyugat-európai tőzsde visszaeséssel kezdte. Az első kereskedési óra végén a londoni FTSE-100 mutató 1,40 százalékkal gyengülve 5217,80 ponton, a frankfurti Xetra DAX index 2,19 százalékos csökkenéssel 5417,50 ponton, a párizsi CAC-40 pedig 2,10 százalékkal gyengülve 3082,30 ponton állt. 

A devizapiacon a svájci frank csaknem valamennyi devizával szemben erősödött, az eurót, 1,1130 frankon jegyezték 10 óra körül, a kora hajnali 1,1200 frank után. A kőolaj ára csökkent hétfőn délelőtt, a legnagyobb olajfogyasztó Egyesült Államokból érkezett kedvezőtlen foglalkoztatási adat hatására a Brent hordónkénti ára 1,80 dollárral 110,53 dollárra, a WTI fajta ára 1,50 dollárral 84,95 dollárra csökkent.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!