szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyereséggel zárták a nyugat-európai értéktőzsdék a hetet. A börzék minden bizonnyal a legnagyobb egyhavi többletet érték el októberben 2009 áprilisa óta.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,23 százalékos napi csökkenéssel 1017,75 ponton zárt, 9,26 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 7,26 százalékkal javult ez a mutató. Az ötödik hetet végezte magasabban, mint az előzőt, ezúttal 4,05 százalékos többlettel.

A hónap rosszul kezdődött: október 4-én még 26 havi mélypontra esett az európai gyűjtőmutató. Azóta szinte szakadatlanul emelte a remény, hogy az euróövezeti vezetők végre találnak valamilyen megoldást a térséget mérgező államadósság-válságra. A szerdai euróövezeti csúcstalálkozót csütörtökön követő, meredek tőzsdei föllendülés arra vallott, hogy a piacok egyelőre elégedettek a görög programmal, a bankok tőkefeltöltésének és az euróövezeti mentőalap (EFSF) megerősítésének módozataival. Ezt csak a hét végén szokásos profitkivétel követte pénteken, és az óvatosságot igazolta, hogy a nap folyamán kiadott olasz állampapírok hozama már 6 százalék fölött volt, először az euró bevezetése óta.

AP

Segítette a piacokat - oszlatván a recessziós aggodalmakat - a csütörtöki adat is arról, hogy az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés egy éve a leggyorsabb volt a harmadik negyedévben, és majdnem elérte az elemzői előrejelzések átlagát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!