szerző:
Vajna Tamás
Tetszett a cikk?

Az egykulcsos adórendszer csak egy szűk rétegnek kedvez - egyszóval nem teljesültek azok a remények, amelyeket bevezetői vártak tőle - véli Vámosi-Nagy Szabolcs, adószakértő, egyetemi tanár. Interjú.

hvg.hu: Ön is osztja azt a kormányzati optimizmust, amely szerint a Szép-kártya kenterben veri a 2012 végével nyugdíjba küldött, évi 50 milliárd forint körüli forgalmat generáló üdülési csekket?

Vámosi-Nagy Szabolcs: Mindenképpen egy egyszerűen kezelhető, kevesebb adminisztrációval járó, praktikus cafetériaelemről van szó. A bankkártya-jelleg egyértelmű pozitívuma, és az is, hogy jutaléka nem 3-8, ha-nem csak 1,5 százalékos. Negatívuma viszont, hogy a korábbi 19 százalékkal szemben a Szép-kártya 31 százalékkal adózik, de még így is jobb kondíciókkal bír, mint a többi forgalomban lévő, közel 51 százalékkal adózó cafetériautalvány.

hvg.hu: Mégis, miképp teljesülhetnek a kártyához kötött ambiciózus tervek, amelyek a belföldi turizmus újbóli fellendítését, a munkahelyek számának gyarapodását, a leállt idegenforgalmi fejlesztések meglódulását vizionálják?

V.N.Sz.: Azzal, hogy még mindig olcsóbb, mint a közvetlen béremelés, és az állam kedvezménnyel járul hozzá, érvényesülhetnek – az egyetemen az adó másodlagos funkcióiként tanított – szempontok. A gazdaság és a társadalom így valóban új erőre kaphat.

©

hvg.hu: Egy hivatalosan is mindössze 0,5 százalékos növekedést prognosztizáló, gyakorlatilag stagnáló gazdaságban, amikor az előirányzott béremelések nyélbe ütése is kérdéses, reálisnak tartja, hogy a munkaadók évi 450 ezer forinttal töltsék fel ezeket a kártyákat?

V.N.Sz.: A minimálbér – a statisztikák szerint az adózók 28 százalékát érintő – kötelező emelése kétségtelenül visszafoghatja ezt a piacot. Csakhogy nem árt tisztázni, hogy nagyon sokan még mindig minimálbérre jelentik be a dolgozóikat, a jövedelmek fennmaradó, nagyobbik része pedig a zsebekbe vándorol. Aki ezt tagadja, az vagy politikus, vagy nem itt él. Az állam most azzal a kényszerítő eszközzel állt elő, hogy a minimálbér kötelező emelését nem teljesítők nem vehetnek részt az állami megrendelésekben. Márpedig ma már nem csupán a százmilliós, milliárdos közbeszerzésekben érdekelt vállalatoknál létkérdés a béremelés, hiszen az iskoláknak szállító pékek, vagy az önkormányzatot írószerrel ellátó papírkereskedők is az állammal kerülnek kapcsolatba. A Szép-kártyával viszont a havi 300 ezer forint alatti bruttó bérek emelése 25 százalékban béren kívüli juttatással is teljesíthető. Ráadásul nemcsak alkalmazottaknak, hanem a társas vállalkozásoknál a személyesen közreműködő, de munkaviszonyban nem álló tagoknak is adható az új cafetériajuttatás. Ez a rendszer történetesen jól van kitalálva.

hvg.hu: Az adójóváírást idéntől eltörlő – kváziból valódivá váló – egykulcsos személyi jövedelemadóról is ez a véleménye?

V.N.Sz.: Nem vagyok híve, még ha személy szerint jelenleg jól járok is vele. A korábbi progresszív adóztatás tagadhatatlanul túl erős volt, hiszen nem volt tartható, hogy az adózók tizede fizesse meg az adók 60 százalékát. A mostani, úgynevezett lineáris modellnek akár ez is lehet az erkölcsi alapja, ám mivel a személyi jövedelemadó elsősorban szociológiai kérdés, nem lehet figyelmen kívül hagyni a társadalmi hatásokat. Márpedig az egykulcsos metódus csak egy szűk rétegnek kedvez, csökkenti a fogyasztást, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági helyzetben a beruházások csökkentek, a hitelezési hajlandóság is redukálódott. Egyszóval nem teljesültek azok a remények, amelyeket bevezetői vártak tőle. Az egykulcsos adózással visszaigazoltunk a keleti ligába. A volt szocialista blokk számos országában – többek közt Bulgáriában, Albániában, Csehországban, Észtországban, Grúziában, Kazahsztánban, Macedóniában, Romániában, Oroszországban vagy Ukrajnában is – lineáris módon adóznak. Szemben a társadalmi igazságosságot és felelősségvállalást az adórendszereikben is érvényesítő Nyugat-Európával.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!