szerző:
MTI/Napi Gazdaság
Tetszett a cikk?

Jóval tízezer forint alá csökkenhet az árfolyamgát II. közokiratba foglalásának közjegyzői díja egy javaslat szerint, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak készített a Magyar Országos Közjegyzői Kamara – írta hétfői számában a Napi Gazdaság a kamara elnökére, Tóth Ádámra hivatkozva.

A közjegyzői kamara javaslata szerint tízezer forint alá csökkenhet az új árfolyamgát szerződésmódosításainak díja. Ehhez azonban enyhíteni kell az archiválási szabályokat.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara javaslatot tett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az új árfolyamgát  szerződések közokiratba foglalása költségeinek csökkentéséről − mondta a Napi Gazdaságnak Tóth Ádám elnök. Tavaly nyáron az első árfolyamrögzítés-törvény megszületése után 14 800 forintos díjban állapodtak meg a Magyar Bankszövetséggel.

A mostani javaslat szerint az összeg bőven tízezer forint alá csökkenne, amennyiben a szabályozó mentesítené az egyébként csak három évre szóló szerződésmódosítás kapcsán a közjegyzőket a rendkívül szigorú elektronikus archiválási, illetve a papíralapú ötvenéves őrzési kötelezettség alól.

Az elnök szerint azt is meg kell fontolni, hogy az új árfolyamgát-szerződéseknél egyáltalán van-e értelme a közjegyzői okiratba foglalásnak. A jelenlegi feltételek szerint a gyűjtőszámlán lévő pénz nehezen végrehajtható, miután a szerződés megkötésekor sem az esedékességet, sem azt nem lehet pontosan rögzíteni, hogy mekkora összeg gyűlik össze a számlán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!