Letiltotta a Diákhitel Központ a botrányos reklámfilmjét

Komoly felháborodást váltott ki a Diákhitel Központ legújabb reklámfilmje, melyben a bírálatok szerint a szervezet arra buzdította a fiatalokat, hogy ne dolgozzanak, hiszen élhetnek diákhitelből is. A szervezet szerint nem ez volt a cél, de másfél hét után letiltotta a filmet.

  • hvg.hu hvg.hu
Letiltotta a Diákhitel Központ a botrányos reklámfilmjét

A Diákhitel Központ Zrt. legújabb hirdetésében arra buzdította a fiatalokat, hogy ne dolgozzanak, inkább diákhitelből éljenek - többen is így értették az állami hátterű nonprofit szervezet legújabb reklámfilmjét, amelyet a mozikban és a televíziós csatornákon lehetett látni októberben. A reklámot a negatív fogadtatás és a félreértelmezhető tartalom miatt másfél hét sugárzás után október 25-én letiltotta a Diákhitel Központ – tájékoztatta hvg.hu-t a szervezet.

A cselekmény röviden arról szólt, hogy egy fiatal párt reggel hatkor egy vekkerre ébred, a fiú felkel, a lány pedig megkérdezi, hová megy. A fiú azt mondja, dolgozni, mire a lány visszakérdez, hogy minek, hiszen már van diákhitele. A fiú erre visszafekszik aludni.

Cikkünk megjelenése után a Kreatív Online megszerezte a letiltott reklámot.

Gyorskölcsönöket idéz

A hirdetéssel foglalkozó blogok szerint megdöbbentő a diákhitel-reklám üzenete. Egyöntetű értelmezésük szerint a reklámfilm arra ösztönözhette a fiatalokat, hogy nem kell áldozatot hozniuk azért, hogy előteremtsék a megélhetésükhöz szükséges pénzt, hiszen ahhoz elég hitelt felvenniük.

A Pénzkérdés blog felhívja a figyelmet arra is, hogy a rosszemlékű személyi gyorskölcsön-hirdetéseket idéző reklám kiadásáért a felelősség azért is vitathatatlan, mert a fiatalok elsősorban a reklámok alapján döntenek a pénzügyekről, és ezt a Diákhitel Központ is tudja, hiszen honlapján is olvasható egy erről szóló kutatás.

Nem ez volt a szándék

A Diákhitel Központ a hvg.hu megkeresésére azt válaszolta, a reklámfilm üzenete nem a munkavállalás ellen irányult. Arra próbált rámutatni, hogy a diákhitel jelentősen megkönnyíti a hétköznapok terheit, és lehetőséget biztosít arra, hogy a fiataloknak ne kelljen a tanulás rovására, a tanulás helyett munkát végezniük; így támogatja a Diákhitel a későbbi sikeres munkavállaláshoz szükséges tanulmányokat – fogalmaz a szervezet. Ennek a magyarázatnak azonban ellentmondani látszik, hogy a reklámfilm végén éppen a következő mondat hangzik el: "Diákhitel! Képzésre, megélhetésre és a nagybetűs életre."

A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint a film elkészítésében a Lounge Design Kft.-vel működtek együtt, a beszerzés a belső szabályzatuknak megfelelően történt, nettó 4 900 000 forint értékben, ami jóval a 8 millió forintos közbeszerzési értékhatár alatt van. A szerződött összeg keretén belül a Lounge Kft. 5 és 30 mp-es spotokat gyártott a Diákhitel Központnak. Érdeklődtünk arról is, hogy a központ mennyi pénzt fizetett a reklámfilm vetítésére a moziknak és a televíziós csatornáknak, erre azonban nem kaptunk választ.

Megkerestük a Lunge Design Kft. is. Arra szerettünk volna választ kapni, hogy mi volt a tervezett reklámfilmjük üzenete, és szerintük ezt mennyire sikerült megvalósítani. Jóváhagyta-e a filmet a Diákhitel Központ, és ezután a film teljesen kikerült-e a felügyeletük alól? Valamint: kifizette-e már a Diákhitel Központ a szpotot.

Nem közpénzből

A reklámfilmmel foglalkozó blogok felvetették azt is, hogy az sem helyes, ha egy állami hátterű szervezet, végeredményben állami pénzből buzdítja hitelfelvételre és a munka kerülésére a fiatalokat. Az üzenetet azért tartják visszásnak, mert a kormányzat eközben a munka becsületének helyreállításáról és a hitelesek megmentéséről beszél. Ezzel kapcsolatban a Diákhitel Központ a hvg.hu-nak küldött válaszában kiemelte, hogy a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett, így a reklámfilm elkészítése sem közpénzből valósult meg.

A Diákhitel Központ Zrt.  az elmúlt években valóban nem kapott közvetlen támogatást a költségvetésből, ennek ellenére a cég mégsem nevezhető piaci alapon működőnek, és közvetetten közpénzből és végső soron kormányzati kontrollal működik. Ugyanis állami pénzből alapították és tőkésítették fel 2001-ben, jelenlegi tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank. Az állam készfizető kezességet vállal a fizetési kötelezettségeiért, finanszírozási tervét az államháztartásért felelős miniszter hagyja jóvá, a hitelnyújtáshoz szükséges források biztosítása pedig az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) bevonásával történik.

Eddig azonban a diákhitel legalább egy önfenntartó rendszer volt, hiszen a költségvetésnek valóban nem kellett kisegítenie a szervezetet. A piaci és a közpénz alapú működés azonban az idei évtől teljesen összemosódik a szeptemberben indult diákhitel 2 konstrukció miatt. Az új terméket a hallgatók arra vehetik fel, hogy kifizessék a képzésük díját. A kamat csak 2 százalék, a piacinál jóval alacsonyabb, ami csak állami támogatással valósulhat meg. Korábbi becslések szerint akár 60-80 milliárd forint közpénzt is elvihet majd a konstrukció évente. Vagyis ahogy múlik az idő, az állam egyre több pénzzel segíti majd ki a diákhitelt nyújtó szervezetet.

Még egy homályos pont

Az éles kritikát kiváltó videó további érdekessége, hogy azért is nehéz megítélni, mit is akart reklámozni, mert a szeptemberben indult diákhitel 2 konstrukcióra csak nehezen érvényesíthető a film tartalma. A diákhitel 2 ugyanis kötött felhasználású kölcsön, csak a képzési díjra használható fel, nem pedig arra, hogy a felsőoktatásban tanulók éljenek belőle, mint azt a film sugallja.

Ezzel kapcsolatban Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy céljuk általában a diákhitel népszerűsítése volt. Másrészt a diákhitel 2 konstrukció valóban nem használható megélhetésre, viszont azzal, hogy valakinek nem kell megkeresnie még a képzési költségét is, mégiscsak értelmezhető úgy, hogy valamennyit kivált abból az időből, amit a megélhetéshez szükséges kiadások miatt esetleg munkára kellene fordítania a felsőoktatásban tanulóknak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.