szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,22 pontos csökkenéssel, 19 122,83 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint kedden csökkenő piac lesz. Egyrészt a nemzetközi piacokon alábbhagyott a pozitív hangulat, másrészt a BUX sokat emelkedett az elmúlt hetekben, így itt az ideje a korrekciónak - mondta az elemző. Hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a Mol vezetheti az esést.

Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője enyhén mínuszos, vagy nulla körüli nyitásra számít. Emlékeztetett, hogy előző nap az amerikai piacok zárása után borúsabbá vált a befektetői hangulat, miután Obama elnök az adósságplafon megemeléséről próbált egyezkedni a többi párttal.

A magyar részvényekről szólva kiemelte, hogy kedden a Richter amerikai partnere, a Forest Laboratories gyorsjelentése lehet érdekes a befektetők számára, mert a jelentés információkat tartalmazhat a két gyógyszergyártó közös fejlesztésű vegyületéről, a cariprazine-ról. A Forest tavaly novemberben benyújtotta a szer törzskönyvezési kérelmét az Egyesült Államokban.  

A BUX 140,52 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 19 140,05 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett.

A Mol 40 forinttal, 0,22 százalékkal 18 640 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 1,99 százalékkal 4399 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,25 százalékkal 404 forintra emelkedett, forgalma 562,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 165 forinttal, 0,44 százalékkal 37 755 forintra csökkent, forgalma 733,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 197,9 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,44 százalékkal 18 200 forintra nőtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!