szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Parlament gazdasági bizottsága támogatta azt a javaslatot, mely szerint 2016-tól kezdődően, ha egy bank komoly bajba kerül, akkor a 100 ezer euró feletti betéteseknek is részt kell vállalniuk az érintett pénzintézet pénzügyi stabilizálásában.

Az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottsága támogatta azt a javaslatot, mely szerint 2016-tól kezdődően, ha egy bank komoly bajba kerül, akkor a 100 ezer euró feletti betéteseknek is részt kell vállalniuk az érintett pénzintézet pénzügyi stabilizálásában – írja az euobserver.com. A 100 ezer euró feletti betétesek bevonása ugyanakkor csak az utolsó lehet a sorban, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ők se szenvedjenek veszteségeket. A 100 ezer euró alatti betétesek ugyanakkor mindenképpen védve maradnak. A gazdasági bizottság emellett arra is javaslatot tett, hogy az egyes államok állítsanak fel bankok által finanszírozott alapokat, melyekből a pénzintézetek szerkezetátalakítási költségeit lehetne fedezni.

Az Európai Központi Bank (EKB) azt szerette volna, hogy azonnal életbe lépjen ez a kitétel, az Európai Bizottság (EB) először 2018-at javasolt indulási időpontnak, majd az EP illetékese 2016-os időpontra tett ajánlatot. Az egyelőre még tervezet szintjén létező javaslat minden bizonnyal nagy vitákat kavar majd, és iránymutatással szolgálhat a hasonló világszintű szabályozáshoz is egyes képviselők szerint. Az irány pedig az lenne, hogy az országok a jövőben nem kerülhetnek komoly bajba azért, mivel egyes bankok túl nagyok ahhoz, hogy hagyják bedőlni őket. Az államok nem kényszerülhetnek hatalmas bankmentő akciókra, melyek komoly költségvetési hiányt okoznának, és megdobnák az államadósság szintjét is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!