Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kétségessé vált, hogy csütörtökön aláírhassák az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást, miután szerdán késő estig nem sikerült megegyezésre jutni a kérdésben Vallóniával. Így elmarad az EU–Kanada-csúcstalálkozó.
A belga kormánynak nem sikerült szerda estig egyetértésre jutnia Vallónia tartománnyal az Európai Unió és Kanada között megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásról (CETA), de nem látják reménytelennek a helyzetet, csütörtökre halasztották a folytatást. Miután kétségessé vált, hogy ezen a napon a felek alá tudják írni a dokumentumot, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy egyelőre nem utazik Brüsszelbe.
Pedig az Európai Unió vezetői szerdán napközben még reménykedtek abban, hogy csütörtökön alá lehet írni az egyezményt, bár hozzátették, hogy jobb később, mint soha.
A belga politikusok tárgyalásuk folytatását csütörtök délelőtt 10 órára tűzték ki, és Didier Reynders külügyminiszter lehetségesnek mondta, hogy egy órával később meglesz a közös belga álláspont, és az EU nagykövetei azonnal áttekinthetik azt. Ha áldásukat adják rá, akkor is vissza kell még vinni a módosított megállapodástervezetet a vallon parlamentbe és más belga kormányhivatalokba. Ezért mondta szerdán Paul Magnette vallon kormányfő: "Sajnáljuk, de lehetetlen lesz holnap megtartani az EU–Kanada-csúcstalálkozót, bár semmiről nem lehet kijelenteni, hogy lehetetlen."
Ezek után jelentette be a kanadai kormányfő, hogy egyelőre nem utazik Brüsszelbe. "A kanadai küldöttség nem repül ma este Európába, de Kanada továbbra is kész aláírni ezt a fontos megállapodást, amikor Európa is kész lesz rá" – mondta Alex Lawrence, Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter szóvivője.
Kinek jó végül is a CETA? És kinek rossz, ha elmarad? |
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai szerdai helyzetértékelésükben azt írták, a kanadai export 8 százaléka irányul az EU-piacra, az uniós gazdaságok teljes kivitelének viszont csak a 2,1 százalékát veszi fel a kanadai piac. A ház által idézett becslések szerint a CETA-egyezmény legfeljebb 0,02-0,03 százalékkal emelné az EU éves hazai össztermékét (GDP). A Capital Economics elemzői szerint emellett a CETA-ügyhöz hasonló fennakadások akár az Európai Unió stabilitását is erősíthetik, mivel csökkentik a kilépés vonzerejét. Az ilyen fejlemények ugyanis arra vallanak, hogy a politikai megfontolások szélsőséges mértékben megnehezítik az uniós belső piachoz akadálytalan hozzáférést biztosító megállapodások elérését az EU-val. Ez nyilván aggodalommal tölti el a brit gazdaságpolitikai döntéshozókat is, akiknek a kilépésről szóló tárgyalási folyamat során éppen ilyen megállapodást kellene elérniük az unióval, szűk időkereten belül, szinte a nulláról indulva – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői. A ház szerint ugyanakkor a CETA késedelme komoly nettó negatív hatást gyakorolhat az EU-ra is. A kanadai megállapodás aláírása körüli bonyodalmak ugyanis komoly kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy az EU ezek után képes lesz-e más térségekkel kereskedelmi megállapodásokra jutni. |
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.