Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy magyar cég olyan anyagot fejlesztett, amely láthatatlan ugyan, de megakadályozza a baktériumok és vírusok elszaporodását a vele kezelt felületen. A BKV a metrók mozgólépcsőin veti be az új anyagot.
Többéves kutatómunkát, majd többéves gyakorlati tesztelést követően mutattak be egy olyan védőbevonatot, amely nagy forgalmú terek, tömegközlekedési járművek higiéniai körülményein javíthat – közölte az anyagot fejlesztő Resysten Kft. és a BKV Zrt. is.
A BKV azt írta, az új magyar fejlesztésnek köszönhetően közel 90 százalékkal csökkent a vírusok és baktériumok száma azokon a mozgólépcsőkorlátokon, ahol kipróbálták az új védőbevonatot. Mint írták, kísérleti jelleggel a 2-es és a 4-es metró mozgólépcső korlátjain vetették be a Resysten WhiteTitan bevonatot, a teszteredmények tükrében viszont most ősszel kiterjesztik azt a 3-as metróvonalon üzemelő mozgólépcsők gumikorlátjaira is.
A cég hozzátette, az elmúlt évek során több mint 160 tömegközlekedési járművön, élelmiszeripari high-care területeken és egészségügyi intézményekben is tesztelték az anyagot, amely még a legnagyobb igénybevételnek kitett területeken is közel 90 százalékkal csökkentette a szennyezettséget mérő ATP teszt szerinti kiindulási értékeket, azaz köznapi értelemben ennyivel lett "tisztább" a kezelt felület.
Mint írják, a 100 százalékban magyar tulajdonú Resysten nemzetközi kutatások alapján fejlesztette ki a bevonatrendszert, amely természetbarát módon fejti ki hatását, alapanyaga pedig élelmiszer-adalékanyagként is nyilvántartott természetes fémoxid, amely megtalálható többek között rágógumikban, fogkrémekben és egyéb naponta használatos termékekben is. A szabad szemmel láthatatlan fotokatalitikus bevonat mindaddig aktívan véd a vírusok és baktériumok elszaporodása ellen, ameddig a felületet fény éri.
"A fotokatalízis mechanizmusát a fotoszintéziséhez hasonlóan a fény energiája indítja be és tartja fenn. A hazai fejlesztésű Resysten bevonatok különlegessége, hogy a hatás eléréséhez normál látási viszonyokat biztosító mesterséges fényforrások is elegendőek, így alkalmazható a rendszer többek között a metró területén is. Mindemellett a kutatás-fejlesztés eredményeképpen akár egy évig is kifejtheti hatását rendszerünk, amely bármikor megújítható" – mondta el Lehoczky Péter, a Resysten Hungary Kft. ügyvezetője.
A megoldás kiegészíti a megszokott vegyszeres tisztítási kezeléseket, amelyek hatása gyorsan csökken és tulajdonképpen a következő kéz érintéséig tart, de ha az új anyaggal is kezelték a felületet, akkor a szabad szemmel láthatatlan fotokatalitikus reakció mindaddig aktívan véd a vírusok és baktériumok elszaporodása ellen, ameddig a felületet fény éri.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.