HVG: Orbán Viktor miniszterelnök szerint eljárt az idő az olyan gondolkodás felett, hogy a sikeres élethez csak a gimnáziumi, illetve a felsőfokú tanulmányok vezetnek. Mit gondol erről?

Cs. L.: Szerintem egyáltalán nem erre, inkább az élethosszig tartó tanulás irányába halad a világ. Bizonyos értelemben amerikanizálódik, hiszen az Egyesült Államokban egyáltalán nem szokatlan, hogy valaki 40–50 éves korában valami egészen újat tanuljon. A felsőoktatás pedig igen jelentős részben készségeket fejleszt, tanulni tanít. Nem azért kell az egyetem, hogy megtanítsa, hogyan működik a marógép, ez XIX. századi felfogás. Különösen most, a negyedik ipari forradalom és a soha nem látott mértékű számítógépesedés idején kell mindenféle új dolgokat tanulni. A jövő nemzedéke élethosszig tartó tanulásra van kárhoztatva. Ez elkezdődik a bölcsődében, és jó esetben nem fejeződik be az egyetemen. Tanulni pedig az tud, akit erre megtanítottak. Mi most nem erre megyünk ugyan, a tendencia éppen az, hogy szinte senki sem megy egyetemi mesterképzésre.

Csaba László

Fazekas István

HVG: Ennek mi az oka? Felfogható a rendszer kritikájaként is, vagy egyszerűen a hallgatók hozzáállásán múlik?

Cs. L.: Az, hogy nem mennek mesterképzésre, szerintem optikai csalódás. Az én diákságom idején is azt mondták, hogy a külker főiskolát végzettek gyorsabban el tudnak helyezkedni, mint a közgázra járók, akiknek a fejét telenyomják felesleges matematikával és mindenféle elmélettel. Ez bizonyos szempontból igaz volt, viszont az is az, hogy 15 év elteltével a felsővezetők 90 százaléka az egyetemet végzettek közül került ki. A magas tandíj is a mesterképzés ellen hat, és gyakran hallani azt is, hogy ha ma valaki elmegy doktorandusznak, az annak a jele, hogy nem talált magának állást. Jól látható, hogy ma a középmezőnyből jönnek a doktoranduszok, és nem a legjobbak közül. Ez baj, mert azt jelenti, hogy nincs megbecsülve a tudás.

HVG: Ezzel együtt magára valamit adó cég is inkább magának tanítja be az informatikust, sok esetben az egyetemről is elcsábítva, olyan nagy a munkaerőhiány. Ez a folyamat nem vezet a felsőoktatás eljelentéktelenedéséhez?

 Cs. L.: Nem, itt megint kellő távlatban kell gondolkodni. Ahogy mondtam, amikor én voltam diák, a külker és számviteli főiskolásokat keresték, aztán ők valahogy lemorzsolódtak a magasabb szinteken. Normális esetben az informatikust valamennyire kiképzik az egyetemen, ezek után ő már meg tudja tanulni az újabb tendenciákat is. Akit viszont már a gimnázium után oktattak, az voltaképpen szellemi betanított munkás lett, aki csak azt a programot tudja, amire őt megtanították. A többlet megszerzéséhez szüksége lenne azokra a tudásokra, képességekre, amiket éppen a sokak által feleslegesnek tartott közismereti tárgyakból lehet megszerezni. Az, hogy valaki rögtön el tudjon helyezkedni, a munkaadó érdeke. Viszont ha a képzettsége hiányos, akkor vele mindent meg lehet csinálni. Ez életveszélyes dolog abban a világban, ahol mindenki 3-4 évente pályát vált, új dolgokat tanul meg. Azokra a képzésekre nyilvánvalóan semmi szükség, amelyeken még ma is a múlt század hetvenes éveiben készült jegyzetekből vizsgáztatnak.

Fazekas István

HVG: Mindezek alapján nem vitás, hogy kell a diploma, de vajon kell ennyi diplomás?

Cs. L.: Nem kérdés, hogy a szakképzést helyre kell állítani. A piacgazdaságban pont az a jó, hogy mindenféle készségre és képességre szükség van, a szolgáltatások elterjedésével pedig igen nagy az igény a nem igazán magas végzettséget igénylő munkákra is. De az lehetetlen, hogy Parragh úr mondja meg, hány vízvezeték-szerelőre lesz szükség. Lehet, hogy egyáltalán nem lesz szükség, csak számítógép szerelőre. Csupa olyasmit kell tudni most megjavítani, ami korábban nem is volt. Az is biztos azonban, hogy 2005-–2006 táján túlfutott az egyetemi és főiskolai képzés, mert korlátlan lett a kínálat, és egyáltalán nem törődött a kereslettel, nem volt semmiféle visszacsatolás. Ez mennyiségi túlfutáshoz vezetett, amit korrigálni kellene, de nem úgy, ahogy most próbálják, bürokratikusan, pénzügyi oldalról, és a minőség szempontja teljesen háttérbe szorul. Ami ma fontos készség lenne, azzal a hallgatók nemigen rendelkeznek, nem tudnak helyesen írni, megszólítani, kiselőadást tartani. Ez döbbenetes. Az egész oktatást a bölcsődétől kezdve kellene felemelni, aminek a vége a felsőoktatás, amit viszont differenciálni kellene. Ezt most nem teszik: az azonos nevű szakokon mindenki ugyanazt tanulja, ugyanazokból a könyvekből. Ez nem jó, hiszen aki a Dunaújvárosi Egyetemen végez, annak számvitelből kellene jónak lennie, míg aki a Corvinuson szerez diplomát, az nem végezhet három év alatt, mert akkor jutott még csak addig például matematikából, hogy a modellt megérti, amire a közgazdasági gondolat épül. Ezek az intézmények nem ugyanarra a piacra dolgoznak.

HVG: Egészében mennyire alkalmas a magyar felsőoktatás a versenyképes tudás átadására?

Cs. L.: Nem lehet átlagos választ adni, a magyar felsőoktatás ugyanúgy szegmentálódott, mint a magyar társadalom. Vannak egészen kiváló részek, a sokat szidott orvosképzés például nemzetközi színvonalú. Ha igaz lenne, amit valamelyik lapban írtak, hogy még az ugandai egyetem is megelőzi a magyarokat, akkor nyilván a magyarok mennének Ugandába állatorvoslást, emberorvoslást meg agysebészetet tanulni, és nem fordítva. Vannak olyan egyetemek, amelyek abszolút elsőrendűek a maguk területén. Ezek nem vezették be a bolognai rendszert, ellenálltak az oktatáspolitika hullámzásainak, nem növelték meg a hallgatói létszámot, tehát megőrizték a hagyományos egyetemi létüket. Ezek mellett vannak olyanok, amiket egyetemnek hívnak ugyan, de nyilvánvalóan nem azok, mint például a dunaújvárosi vagy a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem. Óriási szétszakadás van, ugyanis a hallgatói expanzió idején egy csomó intézmény létrejött vagy terjeszkedett, s most, hogy kevesebb diák van, nem szüntették meg azokat, hanem beolvasztották.

Fazekas István

HVG: Piaci alapon meddig működhet ez a rendszer?

Cs. L.: Először is meg kellene szüntetni a bolognai rendszert, ami megölte az egyetemet, és akkor egymás mellett létezhetnének mindenféle intézmények. A bolognai rendszert bürokraták találták ki, akiknek fogalmuk sincs arról, mi az egyetem. Mert az nem egyszerűen a tudás átadásának, hanem a generálásának a színtere. Egyáltalán az, hogy hároméves tanulás után szerzett papírt diplomának mernek nevezni, és a munkaadók ezt akként is értékelik, ez az egyetem teljes leértékelése. 

A teljes interjú a HVG Diploma Felsőoktatási Rangsor 2017 című kiadványában olvasható.