EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Ha nem csak a szupersztárok pénzdíja lesz magas, sokkal kevesebben próbálják meg eladni a meccseiket - így gondolkoznak az Australian Open szervezői.
Gyakran érkeznek a panaszok a tenisztornákról: azok közül, akik a végső győzelemre nem esélyesek, többen is úgy próbálnak pénzt keresni, hogy eladják a saját meccseiket. Most az egyik legnagyobb tornán, a januári Australian Openen döntöttek úgy a szervezők, hogy nagyot emelnek az első fordulókban kiesők pénzdíjain is, hátha így kevesebben bundáznának.
A szervezők bejelentették: összesen 36 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget osztanak szét a sportolók közt, úgy, hogy a legtöbbet a korán kiesők pénzdíjain emelnek. Aki a selejtezőig eljut (itt összesen három meccset kell nyerni ahhoz, hogy az ember felkerüljön a 128-as főtáblára), 39, aki pedig a főtábla első három fordulójában részt vesz, az 30 százalékkal több pénzt kaphat. Ezzel az Australian Open lesz a második legmagasabb pénzdíjat kiosztó verseny, ennél többet csak a US Openen fizetnek.
Persze a tenisz legnagyobb problémáit ez sem fogja megoldani. Ahhoz, hogy tömegesen visszaszorítsák a bundázásnak a veszélyét is, nem elsősorban a Grand Slameken kellene a pénzdíjakat növelni, hanem azokon a tornákon, ahol jóval gyengébb játékosok is részt vesznek - egy Grand Slamnek már a selejtezőjébe is alig jut be a világ 300 legjobbján kívül bárki. A világon körülbelül 14 ezer profi teniszező van, nagyjából a felük soha életében nem jut el odáig, hogy pénzdíjat kapjon versenyen.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.