Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A két csongrádi város összekötésére majdnem 25 milliárdot szánnak uniós forrásból.
Megjelent a Szeged és Hódmezővásárhely közötti, a vasút és a villamost kombináló úgynevezett tramtrain megvalósításáról szóló tender. Az uniós közbeszerzési értesítőben olvasható kiírás szerint a feladat Hódmezővásárhelyen egy 3,3 kilométeres egyvágányú városi villamosvonal megépítése, amely a Népkert megállónál ágazik le a vasútvonaltól. A vonal másik vége Szegeden lesz, ahol az egyes villamos a Rókus vasútállomásnál csatlakozik a vasútvonalra. Itt csak a felsővezetéket kell megépíteni, míg a többi szakaszon a pályát, a megállókat és a csomópontokat is a jövőbeli nyertes dolga lesz kialakítani.
Mint az iho.hu felhívja a figyelmet, a beruházásnál nem megengedett a megbontás, az összetett feladatot egy győztesnek kell végrehajtani. Ezért a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. felel, a pénzt pedig száz százalékban uniós forrásból teremtik elő.
Nem is keveset: a tramtrainre a kiírás szerint 13,25 milliárd forintot szánnak, ezenkívül további 10 milliárdot költenének nyolc jármű beszerzésére.
A tramtrain az egy évvel ezelőtt közölt tervek szerint 2020-ra valósulna meg, utána pedig tízpercenként járna és a két város között Algyőnél is megállna.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.