Tündérmese
2010-ben a válság közepén lépett hivatalba a második Orbán-kormány, amely az azóta beindult fellendülésnek köszönhetően ma már sikerekről beszél, sőt, Matolcsy György Tündérmesét emlegetett. Cikksorozatunkban bemutatjuk, mennyiben járult hozzá a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikája az elmúlt nyolc évben ehhez az eredményhez, mi van a dicshimnuszok mögött, és mire kell számítanunk a gazdaságban, ha a következő négy évben is Orbán Viktor marad a kormány élén.
Aki boldogulni akar, az „kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára”, aki viszont „nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” – fejtegette Lázár János kancelláriaminiszter, és ennek jegyében formálta jövedelempolitikáját a kormány. Az adó- és szociálpolitika egyértelműen a felső középosztálynak kedvezett. 2010 és 2016 között tágult a legszegényebbek és a leginkább tehetősek közti olló: a legnagyobb egy főre jutó nettó jövedelemből élő tíz százalék 2010-ben 7,3-szor, 2016-ban 8,6-szor keresett, kapart vagy gyűjtött többet, mint a legalacsonyabb jövedelmű tized. A legszegényebb egymillió személy jövedelmének vásárlóereje hat év alatt cirka 15 százalékot veszített értékéből.
Európai mércével a számszerűen megragadható jövedelmi különbségek nem kirívóan nagyok. Sokkal irritálóbb az a távolság, amely a gyorsan gyarapodó felső „tízezret” választja el az átlagtól – vagy a még szegényebbektől. Erről nincs statisztika, de a Fidesz feltörekvő politikai osztályának, a szűken és tágan értelmezett családnak a szédületes tempójú vagyonosodása mindennapos tapasztalat.
A nélkülözők tábora
„Senkit nem hagyunk az út szélén” – fogadkozott a kormányfő. Mégis csaknem 1,3 millió ember él úgynevezett relatív jövedelmi szegénységben, amelynek küszöbértéke 2016-ban az egyfős háztartások esetén havi 77 ezer forint volt. Az ő táboruk 2010 óta, az időközben bekövetkezett gazdasági növekedés ellenére, mindössze 70 ezer fővel apadt. A javulás sajátos módon, a gyermekeknek járó támogatások fokozatos kiterjesztésével, a 18 éven aluliak körében következett be. A relatív jövedelmi szegénységben élők aránya a 18–64 éves népességen belül enyhén nőtt, az ennél idősebbek esetében pedig csaknem megduplázódott, így minden kilencedik nyugdíjaskorú személy ebbe a körbe sorolható. Bár a legnehezebb helyzetben a munkanélküliek vannak, bővült azok csoportja is – 6,2-ről 10,2 százalékra –, akiknek van ugyan állásuk, keresetük, mégis a relatív jövedelmi szegények csoportjába tartoznak.
A súlyosan nélkülözők aránya a teljes népességen belül az Orbán-kormány első két évében megugrott, majd a 27,8 százalékos csúcsról 2016-ra 14,5 százalékra csökkent. Ez annyit tesz, hogy ma még 1,4 millió személy nem tudja a hiteleit törleszteni, vagy nincs pénze váratlan kiadásra, fűtésre, telefonra, esetleg kétnaponta húsételre – és így tovább. A javulás ellenére csak minden második háztartás engedhetett meg magának évi egy hét nyaralást. A nélkülözők számának mérséklődésében főleg a rezsicsökkentésnek és a közmunka kiterjesztésének volt szerepe. Utóbbi jelentőségét azonban mérsékelte, hogy öt éve a közmunkások a minimálbér csaknem 80 százaléka körüli keresetre számíthattak, az idén már csak 60 százalékra. Ugyanakkor a roma népesség háromnegyede ki van téve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának.
A siker bumerángja
Tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozása volt a cél, és a részeredmények ennek nagyjából megfelelnek – legalábbis matematikai értelemben. Hét év, hétszázezer plusz – becsülendő teljesítmény, még akkor is, ha az eszközök megannyi kényszerítő elemet tartalmaztak. Az álláskeresési támogatás ideje három hónapra csökkent, a rokkantnyugdíjasok egy részét könyörtelenül visszaterelték a munkaerőpiacra, a közmunkát szinte kötelezővé tették, javadalmazását viszont elszakították a minimálbértől. Másrészt a foglalkoztatás terheit fokozatosan mérsékelte a kormány.
A összképet árnyalja, hogy 2016-ban több mint 200 ezer, és még tavaly is 165 ezer közmunkást regisztrált a statisztika. A munkanélküliségi ráta így került 4 százalék alá, enélkül 8 százalék körül ingadozna. A külföldi telephelyen dolgozók száma 2010 óta megduplázódott, 100 ezer fölött van; ők még kötődnek magyarországi háztartáshoz. A tartósan külföldön élő, ott próbálkozó magyar munkavállalók számát 350 ezerre becsülik. A ténylegesen munkanélkülieknek alig több mint ötöde részesült álláskeresési támogatásban, egyharmaduk szociális segélyben, csaknem a fele teljesen ellátatlan maradt – összegezte a KSH egykori elnöke, Katona Tamás. Ugyanakkor a magyar kormány lezárta a határt a bevándorlók elől, holott Németország, Hollandia és Nagy-Britannia példája azt mutatja, hogy az ő befogadásukkal is elérhető közel teljes foglalkoztatás.
Összességében a 2008-as válságot követő elbocsátási hullámból a kivándorlás felgyorsulása és a képzés visszaszorulása miatt mára súlyos munkaerőhiány lett. A magyarországi cégvezetők kánona ezt tekinti a növekedés legfőbb akadályának.
Nagy bérugrás nagy mélységből
Bérfelzárkóztatás: ez az új jelszó, szinte valamennyi párt átvette, és nem is teljesen indokolatlanul. Az OECD számításai szerint, az egyes valuták vásárlóerejét is figyelembe véve, a fejlett országok csoportjában a magyar átlagos bérszínvonal 2016-ban csupán a mexikóinál volt magasabb, hajszállal elmaradt a lettországitól és a litvántól is. A csehországi 10 százalékkal, a lengyelországi pedig csaknem 20 százalékkal előzte meg.
Uniós összevetésben valamelyest szebb a kép, az átlagos munkaerőköltségeket – a fizetésen kívül a szociális hozzájárulást, az adókat is – figyelembe véve Bulgária, Románia és két balti állam szorult Magyarország mögé. Az Orbán-kormány első négy évében a keresetek vásárlóereje bő 5 százalékkal nőtt csupán, majd 2015 után felgyorsult a bérkiáramlás. Jó esély van rá, hogy a 2016–2018-as időszakban a keresetek vásárlóereje átlagosan a negyedével ugrik meg; erre legutóbb 2001–2003-ban volt példa. Ebbe belejátszanak kormányzati intézkedések és piaci hatások is: a minimálbérek ütemes emelése, a közszféra bérkorrekciói és a munkaerőhiány. Mindez tágra nyitja az ollót a bérek és a nyugdíjak között.
A bérszint átlagos változását a fogyasztás bővülése csak fokozatosan követi. Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás, a nemzeti valuták vásárlóerejét is figyelembe véve, 2016-ban az uniós átlag 62,6 százaléka volt, ez lényegében a 2010-es aránynak felel meg. Ez már csak a gyorsan felzárkózó Romániáét (60,9 százalék), a stagnáló Horvátországét (58,9) és a szintén felfelé törő Bulgáriáét (53,4) haladja meg, holott 2010-ben még Észtország és Litvánia is mögöttünk volt.
Az eredeti cikk a HVG hetilap 2018/9. számában jelent meg. Az első részben az elmúlt nyolc év gazdasági teljesítményét elemezte a szerző.
