2004-ben, az Európai Unió bővítésével, a volt szocialista országok belépésével a régiós támogatási mechanizmust is átszabták. Elsődleges feladata az lett, hogy a régi és az új tagállamok közötti gazdasági különbséget kiegyenlítse. Úgy láttuk, hogy az EU összetartásában főszerepet kap az új tagok felzárkózása, a kereskedelem, közlekedés és a kommunikáció lehetőségeinek javítása.

A kohéziós politika az EU leglátványosabb kezdeményezése. Ezek a befektetések régiós fejlesztéseket tesznek lehetővé, támogatják az innovációt, javítják az oktatás színvonalát. Általuk bővülnek a digitális és közlekedési hálózatok, segítik a gazdasági növekedést, a termelékenységet és a specializációt. A kohéziós alap az egész EU-ban, de legfőképp az új tagállamokban szolgálja a polgárokat, helyi közösségeket és vállalkozásokat.

A kohéziós politika következő hétéves költségvetése 2020-tól 2027-ig lesz érvényben. A Bizottság májusban teszi meg javaslatait. A vita várhatóan heves lesz. Számos új terület igényel finanszírozást: erősebb határvédelem, a migráció kezelése és további közös védelmi projektek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az EU a mostani szinten szeretné tartani a kiadásait annak ellenére, hogy Nagy-Britannia jövő tavasszal elhagyja az Uniót. A prioritások megállapítása után pedig még az Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia a költségvetést.

Ám a legfontosabb politikai fejlemény az utolsó, 2014-es költségvetési vita óta a Magyarországon és Lengyelországon gyökeret vert illiberális, szélsőjobboldali populizmus. Nagyobb jelentőségű változás, mint a Brexit vagy a menekülthullám. A 2014-2020-as kohéziós költségvetés több mint 350 milliárd euró volt. Ebből Lengyelország 77, Magyarország 22 milliárdot kapott. A lengyelek a legnagyobb, a magyarok a negyedik legnagyobb nyertesei az uniós támogatásnak. Ezt a jótéteményt – ne felejtsük – többek között a német, francia és brit adófizetők állják.

És mégis: ahelyett, hogy felismernék és elfogadnák azokat az értékeket, amelyek ezt a nagyvonalúságot inspirálták, a lengyel és magyar kormányok módszeresen aláássák a jogállamot és szétverik igazságszolgáltatásuk intézményeit. Ha ma jelentkeznének az Európai Unióba, nem engednénk be őket.

Mindkét kormány lecsapott a civil szervezetekre, zaklatja vagy felvásárolja a sajtót. A megmaradt magyarországi szabad sajtóban ennek ellenére nagyon is hihető történetek láthatók arról, hogy Orbán Viktor és bűntársai az EU-pénzek fosztogatásával gazdagodnak. Sőt nemcsak ők, hanem családjuk is. Nem véletlen, hogy Orbán kormánya ellen több vizsgálatot is folytatott az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Mindezek ellenére Orbánt újraválasztották, és kétharmados többséget élvez a parlamentben, amivel alkotmányt is módosíthat. A kampányban a kormány elborította az országot idegengyűlölő és antiszemita propagandával. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint a választást meghatározta, hogy a kormánypárt az állam eszközeivel és pénzéből kampányolt, ami nem biztosított egyenlő feltételeket a versenytársaknak.

Eközben a kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) a jogállam és a független bíróságok ellen vonul, ami kiváltotta az Európai Bizottság vizsgálatát.

Elfogadhatatlan, hogy az uniós adófizetők pénzét olyan illiberális elitek presztízsprojektjei nyeljék el, akik egyébként gátlástalanul pusztítják épp azokat a demokratikus intézményeket, amelyekre Európa épült. 2020-tól a legfontosabb az lesz, hogy kohéziós támogatáshoz csak a jogállamot tiszteletben tartó kormányok juthassanak hozzá.

Ehhez az EU-nak objektív eljárást kell kidolgoznia, amelyben ellenőrzi a szabályok betartását és befagyaszthatja a kifizetéseket, ha szükséges. Például ha az uniós szerződés 7-es cikkelye érvénybe lép egy tagállammal szemben a jogállamiság megsértése miatt, minden az államnak szánt pénz egy tartalékalapba kerülne. Egészen addig, amíg az eljárás folyik, ezeket a pénzeket közvetlenül kellene kifizetni egyetemeknek, kutatóintézeteknek és más civil intézményeknek az érintett országban.

Ez a megközelítés jelezné az eltévelyedett országok polgárainak, hogy az EU nem őket akarja megbüntetni a kormányuk viselkedése miatt. Ezenfelül erősen ösztönözné a kormányokat, hogy igazodjanak az európai értékekhez és szabályokhoz, amelyek a közösség fenntartásához szükségesek.

A szomorú igazság az, hogy az illiberális kormányok, mint a lengyel és a magyar, nagyon szívesen elveszik az unió pénzét, miközben elutasítják az unió alapelveit. Ideje megmutatni, hogy az európai normák megtagadásának ára van.

Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője

A cikket a Project Syndicate engedélyével közöljük.