Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Magyar Turisztikai Ügynökségnél korábban is hallani lehetett elbocsátásokról, az azonban csak most derült ki, hogy a kirúgottaknak azt követően mutattak ajtót, hogy egy héttel előtte arra kötelezték őket: vegyenek részt egy eseményen, amelyen Orbán is beszédet mond.
A Napi.hu ír arról, hogy az októberi Turizmus Summit nevű eseményen a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint az onnan kiszervezett, kisebb vállalkozások dolgozóinak is kötelező volt a megjelenés. Meg kellett hallgatniuk a miniszterelnököt, majd részt vehettek egy vacsorán, aminek végén Kovács Ákos legújabb lemezét is megkapták a munkatársak.
Arról már korábban is hallani lehetett, hogy létszámleépítésre készülnek az állami turisztikai szerveknél, de a lap szerint az elmúlt hetekben főleg olyanoknak mondtak fel, akiknek az egy héttel korábbi eseményre kiöltözve kellett kivonulniuk. Házon belül terjedtek is olyan pletykák, hogy majd főleg próbaidősöktől válnak meg, de ez aztán nem így alakult: már évek óta az ügynökségnél lévő embereket küldtek el, de sokan maguktól is felálltak.
A munkaerő 20-30 százalékát bocsátották el a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-től, valamint a szintén az MTÜ-höz tartozó Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-től. A központi szervezetnél a munkavállalók 15 százalékos létszámleépítést említettek, de az Optenből megismerhető létszámadatok alapján az alkalmazottak száma mostanra 174 főre esett. Pedig júniusban még 237-en voltak.
Az érintetteknek állítólag azzal magyarázták a helyzetet, hogy áromvonalasításra van szükség, akinek mennie kell, annak "nem találták meg a helyét az új struktúrában". A lap szerint mindenkivel közös megegyezéssel szakítottak. Az MTÜ nem válaszolt a Napi.hu kérdéseire.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.