Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Rétközi-tó mellett készül a „közel nulla energiaigényű” épület, melyet erdei iskolának szánnak a készítők.
Az Mfor azt írja, a közbeszerzési hatóság oldalán tettek közzé egy szerződésmódosítást egy hobbitház jellegű épület megvalósításával kapcsolatban, melyet a sávalapozás normaidejének jelentős megnövekedése indokolt. A szóban forgó szerződést az Alkossunk Várost Alapítvány még tavaly kötötte meg az MB Épszer Kft., Kelet-Onxy Kft. párosával.
Egy évvel ezelőtt a felek arra szerződtek, hogy „Szabolcsveresmarton mintaprojekt jelleggel” egy „közel nulla energiaigényű” erdei iskolát létesítenek a Rétközi-tó mellett, ami 35 fő elhelyezésére lesz alkalmas.
Az épületben 9 lakóegység kerül kialakításra önálló vizesblokkal – ez már az uniós pályázat projektleírásából derül ki. A lakóegységeket összekötő folyosó íves jellegéből adódóan „végtelen térérzetet” ad, így nemcsak külső, hanem belső megjelenésével („hobbit/természetközeli ház jelleg”) is vonzó a célcsoport számára. Az épület központi részén kupola tér kerül kialakításra, melyben a természetes fény biztosítása mellett a helyi flórára jellemző növényeket is bemutatnak majd.
A tervek szerint iskolások és túrázók is megszállhatnak itt, és megismerkedhetnek a tó történetével, közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a természettel is. A tervezés során fontos volt, hogy egy önmagát ellátó passzív házként működjön az épület, valamint „jól beilleszkedjen a természeti környezetbe, ezért egy kisebb domboldalba lesz bevágva az épület intenzív zöldtetővel ellátva, amely szerves része lesz a dombnak, a terepviszonyoknak így maga az épület belesimul a természetbe.”
A beruházás uniós forrásból valósul meg egy KEHOP-pályázat keretein belül. Erre az Alkossunk Várost Alapítvány 500 millió forintot nyert el, a kivitelezésre pedig nettó 509 millióra szerződtek a vállalkozókkal.
(A kiemelt kép illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.