Még csak március eleje van, de a kormány máris kiosztott 26,6 milliárd forint munkahely-teremtési támogatást – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott adatokból. A kedvezményezettek főleg külföldi vállalatok, a 14 támogatott cég közül mindössze 5 nem külföldi multi magyar leánya.

Február végén két japán cég kapott támogatást, az akkumulátorokat gyártó GS Yuasa Magyarország Kft. és az olajpumpákat gyártó Nidec GPM Hungary Kft. Viszont a legnagyobb összegeket magyar vállalatok kapták eddig 2019-ben: a Mol Petrolkémia Zrt. 11,7 milliárdot, a Pick Szeged 1,8 milliárdot új beruházásukhoz. A támogatott cégek összesen 1399 munkahely létrehozását vállalták, ez azt jelenti, hogy a magyar államnak (vagyis az adófizetőknek) átlagosan 19 millió forintjába kerül egyetlen új, egyedi kormánydöntéssel megsegített munkahely.

A kormány rendszeresen támogatja a Magyarországon beruházó külföldi multikat, mint a BMW-t a debreceni gyáráért, ami alá 125 milliárd forintért pakol infrastruktúrát, plusz ad hozzá 12,3 milliárd forint közvetlen támogatást. 2018-ban a BMW 12,3 milliárdja volt a legnagyobb kormányzati munkahely-teremtési támogatás: 8,1-8,1 milliárdot juttatott a kormány a koreai SK Battery Hungary Kft.-nek és a Zoltek Vegyipari Zrt.-nek, 5,5 milliárdot kapott a Krones Hungary Kft., 4,5 milliárdot pedig a Robert Bosch.

2018-ban a munkahely-teremtési támogatásokkal az adófizetők átlagosan 9,8 millió forintot fizettek egyetlen új munkahelyért, a kormány összesen 86,5 milliárd forintot osztott szét egyedi kormánydöntésekkel. A pénzből nem csak multiknak jutott, de ők voltak a legnagyobb kedvezményezettek, mivel elsősorban a külföldi nagyvállalatoknak futja nagyberuházásokra. A kiosztott támogatás mértéke évről évre rekordot dönt, 2016-ban 64 milliárd volt, 2017-ben 71 milliárd. 2004 és 2010 között a szocialista kormányok 130,2 milliárdot költöttek így munkahely-teremtés támogatására (30 ezer új munkahelyre), 2011 és 2017 között a Fidesz 255,6 milliárdot (35,3 ezer új munkahelyre) a G7 elemzése szerint.

Se veled, se nélküled

A Fidesz hatalomra kerülése óta minimum tudathasadásos viselkedést mutat a multikkal kapcsolatos kérdésekben mind retorikai, mind gyakorlati szinten. Ami a retorikát illeti, a gonosz multik egyfelől „extraprofitra” tesznek szert, „viszik ki a pénzt az országból”; másfelől jóságos Mikulásként hatalmas befektetéseket hajtanak végre, munkahelyeket teremtenek.

Gyakorlati szinten a helyzet legalább ennyire ellentmondásos. Magyarország a rendkívül alacsony, 9 százalékos társaságiadó-kulcs miatt (amit vérre menően véd Brüsszeltől) szinte már adóparadicsomnak számít az EU-ban. Az unió legalacsonyabb adókulcsa komoly nyereséget (és így vonzerőt) jelent a Magyarországon működő multiknak, ugyanakkor veszteséget az államnak (amely ráadásul a tao-támogatások rendszerével ennek a pénznek a feléről is lemond), a kieső bevételt a kormánynak máshonnan kell előteremtenie: ennek eszköze a világbajnok 27 százalékos fogyasztási adó, ami végső soron az amúgy állítólag minden eszközzel védelmezett magyar családokat terheli.

És akkor még nem beszéltünk az olyan ad hoc manőverekről, mint amilyen a növekedési adóhitel bevezetése volt 2015-ben. A General Electricnek 2015-ben 536 milliárd forint adófizetési kötelezettsége keletkezett az Alstom energetikai üzletágának felvásárlása miatt, és a kormánynak véletlenül épp ekkor jutott eszébe bevezetni a növekedési adóhitelt, amivel a GE-nek lehetősége volt a következő két évre szétteríteni a pénz befizetését.

Mindezzel szemben ott állnak a különadók, amiket a Fidesz sokszor arra használ fel, hogy a multik versenyelőnyét letörje, alkalmanként nyíltan felvállalva, hogy az „extraprofit” lefölözése a cél. Igaz, különadót jellemzően a szolgáltatószektor vállalatai kaptak a nyakukba, például a kiskereskedelmi vagy pénzügyi vállalkozások. A „termelő” cégekkel sokkal inkább kesztyűs kézzel bánik a kormány, holott elvileg nem az a cél, hogy Magyarország beragadjon az összeszerelőüzem-létbe.

Különadók, ameddig a szem ellát

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után előszeretettel vezetett be mindenféle célzott különadókat, mivel egy, a lakosságot közvetlenül érintő megszorítást nem akart bevállalni, a költségvetés lyukait viszont be kellett tömködni. Lyukak már nincsenek, a különadók egy része viszont maradt, sőt lettek újak. A különadókról itt írtunk bővebben. Pénzügyi szervezetek különadója („bankadó”). A felső kulcsa 2019-ben 0,21 helyett 0,2 százalék. Egyes ágazatokat terhelő különadó („ágazati különadó”): az energetikai, a távközlési és a kiskereskedelmi különadókat 2010-től szedte az állam, és 2013-ban vezette ki. Népegészségügyi termékadó („chipsadó”). Az egészségtelennek ítélt élelmiszerekre kivetett adó 2019-ben 20 százalékosra emelkedett. Közműadó. 2012-ben vetették ki a föld alatti vezetékek, csatornák után, a méterenként 100 forintos adót a tulajdonosok (például az egyszer már megadóztatott telekomcégek) fizetik. Pénzügyi tranzakciós illeték. Szintén 2012-es találmány a gyakorlatilag minden átutalásra, kibocsátásra, befizetésre, kifizetésre stb. terhelt 0,3 százalékos közteher. 2019 elejétől a 20 ezer forint alatti tételek esetében nem kell megfizetni. Reklámadó. 2014-ben vezették be a sávos, és elég nyilvánvalóan az RTL-re szabott közterhet. Jelenlegi, már az Európai Bizottság által is elfogadható formáját 2017-ben nyerte el. Élelmiszerlánc-felügyeleti díj. 2012-ben vezették be, ezt is többször kellett módosítani, hogy az Európai Bizottság ne tartsa diszkriminatívnak. Turizmusfejlesztési hozzájárulás. A legifjabb, 2018 elejétől élő különadó, bizonyos étkeztetési szolgáltatások után kell fizetni, mértéke 4 százalék.

A multikkal játszott húzd meg, ereszd meg játék bevett menetébe illeszkedik Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára múlt heti bejelentése, miszerint: „Olyan szabályrendszer kialakítását vette tervbe a pénzügyi kormányzat, amely megakadályozza, hogy a multinacionális vállalatok kivonják magukat a magyar közteherviselés alól.” Azt már nem részletezte, hogy pontosan milyen intézkedésekre készülnek a multik megrendszabályozására, mindössze annyit árult el: „az új rendelkezések megfogalmazásához jórészt uniós rendelkezések szolgálnak mintául”.

Benne van a pakliban, hogy Izer Norbert olyasmit jelentett be, ami amúgy is folyamatban van. Az uniós tagállamoknak 2019-2020-ban kell bevezetniük az EU adókikerülés megakadályozásáról szóló irányelvének (ATAD) rendelkezéseit, számos intézkedés már január 1-étől életbe lépett (Magyarországon is). Az irányelv elemei többek közt:

• A társaságiadó-alap csökkentésébe beszámítható kamatkiadások korlátozása (sok multinacionális cégcsoport saját magát hitelezi, így tolja át a nyereségét kedvezőbb adózású országba);
• A cégcsoport más országban bejegyzett tagjába átvitt eszközök megadóztatása az átvitelkor;
• A kedvezőbb adózású országba átmozgatott nyereség megadóztatása a kiindulási országban, ha a célországban a cégcsoport nem végez tényleges tevékenységet (ez feltételezi, hogy az adott ország adóhatósága tudja, hogy egy vállalat hova, mennyi nyereséget mozgatott át, és ott mennyit adózott utána).

Az irányelv elemeinek tagállami jogrendbe való beültetése még folyamatban van, ráadásul az irányelv csak minimumkövetelményeket fogalmaz meg, a tagállamok szigorúbb szabályozást is bevezethetnek. Szóval van még mozgástér a szabályrendszer alakítására, azonban kialakítását nem a „pénzügyi kormányzat vette tervbe”, hanem az EU írta elő – bármire is gondolt Izer Norbert, annak összhangban kell lennie az ATAD rendelkezéseivel.

Egyedül nem megy

Világmegváltó átalakításokra mindenesetre ne számítson senki, a feladatba Magyarországnál nagyobb nemzetközi súlyú szereplők bicskája törik bele folyamatosan (például az Európai Unióé). Mivel a multik az adóelkerülési manőverek során országok közt mozgatják a nyereséget, az egyes államok külön-külön csak keveset tehetnek ennek megakadályozására. Uniós szinten az lenne az ideális megoldás, ha minden tagállamban egységes szintűek lennének a vállalkozásokat terhelő közterhek (minimum a társasági adó), a kedvezmények, lenne uniós szintű adóellenőrzés.

Volt ilyen kezdeményezés, de hamvába holt, mivel a közvetlen adók alapvetően tagállami hatáskörbe tartoznak, és minden változtatáshoz egyhangú döntés szükséges, így akár egy tagállam is megvétózhatja a döntést. (Ezen az Európai Bizottság egy néhány hete kiadott javaslatával igyekszik módosítani, de annak sem lehet nagy sikert jósolni.) A „nemzeti szuverenitás” szlogen mögött ráadásul racionális pénzügyi megfontolás áll, egységes rendszerben a tagállamok nehezen tudnának egymással versenyezni a multik beruházásaiért (illetve esetenként az áttolt nyereségükért).

Az adóhatósági információk megosztása viszont egyre jobban működik mind az EU, mind az OECD szintjén. Mivel az egyes országoknak egyre több információjuk van arról, más országokban mi után és mennyit adóznak a nemzetközi cégcsoportok, könnyebben tudnak fellépni velük szemben.

Különösen nagy kihívást jelentenek adóelkerülés szempontjából a techmultik, mint a Google és a Facebook. Ezeknek a cégeknek elsősorban az általuk megjelentetett hirdetésekből származik a bevételük, azonban ezeket a bevételeket gyakran nem abban az országban könyvelik el, mint ahonnan azok származnak. A magyar online reklámköltéseknek már több mint a fele a nagy techmultikhoz folyik be, ehhez képest a Google magyar leánya 10 millió forint adót fizetett 2017-ben, ugyanis a magyarországi hirdetéseket (is) a cég írországi részlege intézi. A Facebooknak pedig egyáltalán nincs is leányvállalata Magyarországon.

A célzott adók sem érnek sokat

Igazából egyik uniós tagállam sem tud velük mit kezdeni, alkalmanként kapnak a nyakukba némi visszamenőleges adófizetési kötelezettséget, amit aztán esetleg bíróságra visznek (mint Franciaországét). Ezen kívül akadnak olyan sarcok, amik többé-kevésbé ezekre a cégekre vannak szabva. Németországban 2013 óta az internetes keresőknek és a hírgyűjtő oldalaknak jogdíjat kell fizetniük azok után az átvett cikkrészletek után, amelyeket közzétesznek a találataik között. A dolog nem igazán jött be.

A legnagyobb német kiadóvállalat, az Axel Springer 2014-ben korlátozta a Google hozzáférését az anyagaihoz, hogy így szorítsa rá a jogdíj megfizetésére. A Springer két hét után adta fel a kísérletet, mert a keresőóriás nélkül drasztikusan visszaesett a lapjainak látogatottsága. A kudarc ellenére 2014-ben Spanyolország is hasonló szabályozást vezetett be.

Lehetséges, hogy Izer Norbert bejelentése valamilyen, a nagy techmultikra szabott különadó bevezetését vetíti előre. A különadóztatás bejáratott fegyver a kormány repertoárjában, bár a techmultik és a különadók kombinációjával egyelőre nincsenek jó tapasztalatai. Magyarországon a reklámadó volna az a külön közteher, amit a Google-nek és a Facebooknak is fizetnie kellene. Csak épp nem fizetik. Sőt, még csak be sem jelentkeztek az adó hatálya alá, és bíróságra vitték az ügyet, arra hivatkozva, hogy a Magyarország és Írország közti, a kettős adóztatás elkerülésére kötött szerződés feleslegessé teszi, hogy a magyar adóhivatal fennhatósága alá is bekerüljenek. Az első fokon eljáró két bíró ezzel oly mértékben egyetértett, hogy egyenesen a reklámadóról szóló törvény megsemmisítését indítványozta az Alkotmánybíróságnál. A Facebook és a Google mind a mai napig rajta van a NAV huzamosabb ideje nagy tartozással rendelkező cégeit felsoroló listáján.

Az Európai Bizottság március közepén készítette elő azt a javaslatot, amely alapján a globálisan legalább 750 millió euró bevételű, az unióban legalább 50 millió eurós forgalmú techmultiknak egységesen 3 százalékos adót kellene fizetniük az éves forgalmuk után. A javaslatot a tagállamok kormányainak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, de még így is csak ideiglenes intézkedésnek szánják, addig, amíg nem találnak jobb megoldást.