Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az építőipar annak ellenére teljesített jól, hogy a lakásépítések kapcsán jelentős, több mint 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest. A szektort a nem lakáscélú magasépítési kivitelezési projektek ismételt csúcsdöntése húzta fel.
2018-ban közel 1400 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezési munkák, mely a 2017-es rekordhoz képest további 4 százalékos bővülést jelentett. A szektor annak ellenére teljesített ilyen jól, hogy a lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában nagyon jelentős, több mint 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest. A visszaesést az induló, nem lakáscélú magasépítési kivitelezési projektek 2017 utáni ismételt csúcsdöntése ellensúlyozta, a korábbi szinthez képest is 17 százalékos növekedést produkálva – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentés negyedik negyedéves adataiból.
Bár 2018 első felében eddig még soha nem látott összegben indultak el mélyépítési kivitelezési projektek hazánkban, a második félév jóval szerényebb Aktivitás-Kezdést hozott az egy évvel korábbinál, így ha nem is sokkal, de elmaradt a 2017-es rekordértéktől a 2018-as. A mélyépítéseken belül különösen az út- és vasútépítések esetében indultak alacsonyabb összegben építési projektek az év második hat hónapjában, mindössze 84 milliárd forintot tett ki a megkezdett kivitelezési munkák értéke, az első félév 530 milliárd forintjával és a 2017 második félévének 336 milliárd forintjával szemben. Az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői szerint az elmúlt 6 évben csak 2015 két félévét jellemezték ennél alacsonyabb számok.
Bár 2017-hez képest 2018-ra valamelyest ugyan csökkent Közép-Magyarország részesedése, a legtöbb építkezés továbbra is itt indul: a nyugati és keleti régiókkal szemben a munkák 42 százaléka itt kezdődött.
A vállalkozóknál maradhat az 5 százalékos áfa kedvezménye
Bár a kedvezményes kulcs megszűnik 2019. december 31-e után, a 2018. november 1-jén jogerős építési engedéllyel rendelkező projektek esetében még lehet majd alkalmazni a 2023-ig történő értékesítéseknél. Az új szabály könnyebbséget jelent a már futó beruházások számára: nem kell a házakat mindenképpen az idén befejezni, hanem az átadás áttolódhat 2020-ra is.
Azok a fejlesztők is örülhetnek az új szabálynak, akiknek volt ugyan építési engedéllyel rendelkező projektjük, de még nem indították el. A többieknek viszont már a 27 százalékos áfakulccsal kell majd számolniuk az értékesítés során, mely jelentősen visszavetheti az építési kedvet. Ekkora áremelkedést ugyanis nem lesz könnyű érvényesíteni a lakásárakban, miközben még akár a kedvezményes, 5 százalékos áfakulccsal is lesznek a piacon projektek. Nagy kérdés, hogy a fejlesztők a profitkalkulációk alapján a plusz 21 százalékos teherből mennyit lesznek képesek majd átvállalni.
Korábban megírtuk, hogy a piac arra számít: az 5 százalékos áfával építő vállalkozók kerekítik majd áraikat felfelé a 27 százalékkal épülő lakásprojektek négyzetméteráraihoz, ügyelve persze arra, hogy még épp ne érjék el azok szintjét.
Csökkent a társasházi lakásépítések volumene, rengeteget tolnak 2020-ra
Az már látszik, hogy 2018-ban csökkent az elindult társasházi lakásépítések volumene, az Aktivitás-Kezdés mutató értéke 342 milliárd forintot tett ki az ibuild.info adatbázis alapján. Ehhez képest 2017-ben a legalább 4 lakást tartalmazó beruházások esetében 432 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések.
Bár 2017-hez képest jelentősen növekedett a befejezett társasházi lakásépítések volumene, a csúszások hatására azonban kisebb mértékben, mint a várt. Végül valamivel több, mint 220 milliárd forint értékben készültek el társasházi projektekben lakások.
A EBI szakértői szerint 2019-re a lakásépítési Aktivitás-Befejezés mutató értéke ennél is magasabb lehet, megközelítheti az 560 milliárd forintot is. Ugyanakkor ezeknél a folyamatban lévő projekteknél is lehet csúszásokra számítani, ráadásul a kedvezményes áfaszabályok változása is lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy kényelmesebben fejezzék be projektjeiket, így több, jelenleg még 2019-es befejezési dátumú beruházás tényleges átadása tolódhat át 2020-ra.
A társasházi építések 65 százaléka Közép-Magyarországon vette kezdetét tavaly, ami jelentő aránytalanságot mutat országos szinten.
Intenzív szálloda- és K+F fejlesztések
Tavaly összesen 44 milliárd forint értékben indultak meg szállodakivitelezési munkák, ez 6 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi, 8 éves rekordnak számító összeg, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A válság előtti maximumokat is meghaladta 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is a megkezdett építési munkák összértéke.
Már 2017-ben is kiugró növekedés volt tapasztalható az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások esetében, tavaly összesen 118 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák a szektorban az ibuild.info projektadatbázis szerint, mely az előző évhez képest további 19 százalékos növekedést jelentett. A legnagyobb volumenű projektek között van a Mercedes-Benz Academy Képzési Központja, a Debreceni Nemzetközi Iskola, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központja Győrben, illetve a MOME Campus – Kreatív Innovációs és Tudáspark harmadik üteme, valamint a Kecskeméti Egyetem PADMA Kampusza.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?