Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, ráadásul több terméken, például az intimbetéten figyelmeztetést kell elhelyezni.
Az Európai Parlament második olvasatra is támogatta az egyszer használatos műanyagok, például tányérok, evőeszközök, szívószálak és fülpiszkálók betiltását 2021-től.
A döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
Eszerint 2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:
A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.
A jogszabály emellett többek között a dohánygyártók esetében megerősíti a „szennyező fizet" elvet: bevezeti ugyanis a gyártók kiterjesztett felelősségét. Hasonló rendszer lép életbe a halászfelszerelések terén is, ahol ezentúl a gyártók (nem pedig a halászok) tartoznak felelősséggel a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeiért.
A jogszabály szerint kötelezővé kellene tenni a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetést, amely szerint a műanyag füstszűrős cigaretta eldobása káros a környezetre. Ugyanez vonatkozik a műanyag poharakra, a nedves törlőkendőkre és az intimbetétekre.
Az Európai Parlament első olvasatban tavaly októberben hatalmas többséggel támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslatot. A Fidesz európai parlamenti képviselői akkor tartózkodtak, amit Hölvényi György azzal magyarázott, hogy az uniós irányelvek előírásainak megfelelően Magyarországon kötelezővé vált a szelektív hulladékgyűjtés, de az új rendszer bevezetésével a beszerzett eszközök jó része feleslegessé válna, így nem lennének tarthatók a projektekhez tartozó tervszámok, ez pedig akár 140 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését is maga után vonhatná.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.