szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most derült ki, milyen áron jutott hozzá a Talentis az egykori Nap TV-székházhoz.

Egy kicsit több, mint 1 milliárd forintot fizetett a Mészáros Lőrinchez tartozó Talentis Group Gyárfás Tamás vállalatának azért az ingatlanegyüttesért, ahol korábban a Napkelte adásait forgatták, és ahonnan pár napja már a Hír TV adását sugározzák – írta meg a G7.

Az Angol utcai épületet Gyárfás 2016-ban felajánlotta a vizes vb-t rendező cégnek, azzal, hogy 2017 végéig bérelheti. Ez után kezdődött meg a felújítás, amelyre 28 millió forintot adott az állam. Gyárfás azonban nem használta ki az időkeretet, és 2017 elején eladta az ingatlant Mészárosnak.

A felek akkor nem árulták el a vételárat. De a G7 most rátalált egy más ügy kapcsán a Talentis akkori vagyonleltárára. E szerint a vételár valahol 1,04 és 1,05 milliárd forint között lehetett. A portál úgy tudja: maga a két telek és az épületegyüttes került egymilliárdba, a további 40-50 millió forint az ottani bútorok megvásárlására ment el.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!